Sziasztok!
Na, itt is van a fejezet :) Eléggé lassú a gépem, úgyhogy csak nagy nehezen tudtam hozzá képet is felrakni, de végül sikerült :D Ezt ma készítettem és hát, inkább viccesebbre sikerült :D Nem is tudom, honnan jött már hozzá az ötlet, de ma ilyen napom volt :D Egyébként a fejezethez semmi köze sincs :) Remélem, ez és a fejezet is tetszik majd nektek :) Elég sok minden történt most egyszerre, de a vége, azt hiszem, tetszeni fog nektek :P Jó olvasást hozzá! :)
Puszi
Peter szemszöge
Az első nap valami fantasztikusan kezdődött. Szinte még alig tértem magamhoz a reggeli kávé után, amikor Alice megérkezett Lizzel együtt. Az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogy lassan kiszáll a kocsiból és köszön nekünk. Ash és Nikki azonnal oda is rohantak hozzá, de én inkább az ajtóból figyeltem az eseményeket.
- Régen láttunk. És nagyon nem szokásod felvenni azt a telefont - csóválta a fejét Nikki, miután elengedték Lizt.
- Hát, nem voltak valami egyszerű napjaim a szüleimmel, ne haragudjatok.
Meglepett ez a válasza. Eddig még csak eszébe sem jutott volna, hogy John-t az apjának szólítsa. A szüleim szót pedig nagy ívben elkerülte mindig.
- Szüleid? – löktem el magam az ajtótól és Kellan mögött, mosolyogva elindultam felé. - Miről maradtunk le? – Közben én is magamhoz húztam Lizt egy ölelésre.
- És mi miről maradtunk le? – vonta fel a szemöldökét Kel.
- Majd egyszer elmesélem – pillantott rá Liz, majd észrevéve a szemetes mellett álló üvegeket még hozzátette. – Látom, a hangulat már megvan.
- Ash tegnap este gondoskodott róla - kuncogtam, majd elindultam a kocsi felé, hogy kivegyem a bőröndjét a csomagtartóból.
- Hé - bökte oldalba őt az említett.
- Nem tudom, ki akart rávenni minket az üvegezésre - vigyorgott rá Nikki is.
Liz már láthatóan nehezen fogta vissza a nevetését.
- És végül sikerült neki? - kérdezte.
- Áh, szerencsére nem. Alice felhívta Robot, hogy nemsokára hazaérnek, mert a te járatod törölve lett és, hogy legyen újra rend, mire hazaérnek. Ash szinte azonnal kidőlt és szerencsédre nem rókázta össze az ágyadat - nevettem.
- Remélem, tényleg nem - kuncogott, miközben mind elindultunk befelé.
Miután a többiek is üdvözölték kis csapatunk utolsó tagját is, megmutattuk Liznek az ágyát.
- Akkor, indulhatunk is a strandra – lelkesedett fel Kellan.
- Igen, Kel, most már indulhatunk - bólintott rá Alice nevetve.
- Mindenki megvan? – nézett végig rajtunk, ahogy a zsúfoltságig telt étkezőt szemlélte. - Akkor indulhatunk is.
A strand felé egy kis ösvényen kellett elindulnunk, majd leérve egy vasúthoz, pár perc alatt oda is értünk. Alice megvette nekünk a jegyeket, majd sorban elindultunk mind a tízen befelé a kis kapun. Kicsit furcsán néztek ránk az emberek, ahogy egy kisebb csoportban, érdeklődve szemléltük körbe a strandot. Úgy tűnik, a Balaton körül minden strand egyforma… Szinte alig volt különbség az emlékeimben felidézett kép és a mostani valóság között. A part mellett keskeny betonrész, majd zöld pázsit. Elszórtan néhány nagyobb fűzfa adott árnyékot az embereknek, majd a fű mellett a hosszú kövezett út mellett sorakoztak végig a bódék. Mind-mind szinte különböző árukat kínált. Volt külön fagylalt, kürtöskalács, jégkrém, lángos, hamburger, gyros… A strand legvégén pedig egy fedett rész volt található, ahová beülhettél mindezt elfogyasztani.
- Azt hiszem, itt jó lesz – állt meg végül Alice egy kicsit nagyobb, üres zöld területen. – Csak terítsétek le a törölközőtöket a fűbe.
Az első, aki közülünk elindult a víz felé, természetesen Kellan volt. Nem lehetett valami meleg a víz, ő mégis teljesen nyugodtan belesétált. Őt szép lassan követte Taylor is, mire Ratch és Ash is rávették magukat a hideg fürdőre.
Elgondolkodva néztem körbe a parton, miközben a többiek is elindultak a víz felé.
- Peter, te nem jössz? – érintette meg a vállamat Nikki, amire némiképp felocsúdtam a mélázásból.
- De, persze… - motyogtam szórakozottan.
A bejáró tetején egyszerre csak megtorpantam és meredten néztem Lizt a vízben. A szívem őrült dobolásba kezdett, ahogy szinte ugyanaz a kép rajzolódott ki előttem, mint az álmomban. Liz mosolyogva intett felém, hogy menjek be, én azonban csak döbbenten álltam egy helyben. Lisa párat pislogott, majd kissé lelombozódva visszafordult a mellette álló Alice felé, aki az előbbi jelenetet szintén meglepetten nézte végig.
- Gond van? – kérdezte Nikki, mikor már félig a vízben volt.
- Nem, semmi, csak elbambultam – mosolyodtam el halványan. – Menjünk, mert a többiek nélkülünk kezdik el a szórakozást.
Pár lépéssel én is beértem mellé a vízbe. Mire eljutottunk a többiekig, már mind nagyban hülyéskedtek. Kellan, Jackson és Rob előszeretettel fröcskölte a lányokat, amibe immáron én is beszálltam. Ismét egy tizenéves fiúnak éreztem magam, aki a barátaival nyaral és a vízben azzal szórakozik, hogy a lányok minél vizesebbek legyenek körülötte.
Kellan egyszer csak felkapta maga mellől Ashlay-t és egy könnyed mozdulattal felültette a nyakába, majd vigyorogva leindult felénk, ügyet sem vetve Ash meglepett sikkantására.
- Vizicsataaaaaa! – kiáltotta vidáman.
Szinte senki sem reagálta le rögtön a szitut, csak Rob volt felkészülve némiképpen Kel támadására, mert gyorsan segített felülni Alice-nek a nyakába. Bevallom, ezt talán utoljára tizenöt éves koromban játszottam, de ez a nosztalgiázás nem volt ellenemre. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon épelméjű lépés lenne-e Lizt választani, de mikor a másik két fiú is elkapta a hozzájuk legközelebb levő lányt, gondolkodás nélkül és bevallom, örömmel léptem Liz mögé. Meglepettségében ő is halkan felsikított, de ez rögtön át is váltott nevetéssé. A lábait az oldalamhoz szorítva indultam el vele a többiek felé. Rövid időn belül három hármas ki is dőlt és mi maradtunk Lizzel, Kellan és Ash ellen. Mindkettőnknek könnyű dolga volt, hiszen sem Lisa, sem pedig Ashley nem valami súlyosak, így vigyorogva indultunk el egymás felé.
- Balról menj – hajolt le hozzám Liz egy pillanatra és úgy suttogott a fülembe.
Teljesítettem is a kérését, de úgy tűnt, Kellan bele van betonozva a tó aljába, mert sehogy sem akarta elveszteni az egyensúlyát. Végül sikerült valahogy mögéjük kerülnünk, de ahogy ők dőltek, úgy tartottunk mi is velük. Éreztem, hogy a víz teljesen elborít, miközben Liz elengedett a lábaival és ezzel egy időben erős fájdalom hasított az arcomba. Az orromat fogva törtem fel a felszínre, majd a másik kezemmel hátrasöpörtem a hajamat a homlokomból és megtöröltem a szemeimet. Körülnéztem, hogy megbizonyosodjak afelől, mindenki épségben van-e rajtam kívül.
- Bocs, haver, azt hiszem, én voltam – nézett rám Kellan, amint észrevette, hogy az orromat fogom.
- Semmi gond, nem vészes – ráztam a fejem. Bár még mindig lüktetett ott, ahol valószínűleg a könyöke eltalált.
- Biztos jól vagy? – jött hozzám közelebb Liz. – Vérzik az orrod… mutasd csak… - fordította el az ujjaival az arcomat, hogy oldalról is megnézze. – Nem hinném, hogy eltörött… - mondta rövid gondolkodás után.
- Nem is fáj különösképpen – vontam meg a vállam. – Másnak nem lett baja?
- Nem, csak te vagy ilyen szerencsétlen – bökött oldalba Kellan.
- Nem tudom, ki könyökölt orrba – ugrottam felé játékosan és a vállainál fogva a vízbe nyomtam. – Hé, szeretnél ábécézni? – kérdeztem vigyorogva.
- Az meg mi? – kérdezte mit sem sejtve, de mielőtt még belekezdtem volna, Alice nevetve leállított.
- Azért egymást nem kellene vízbe fullasztani – rótt meg vigyorogva. – Bár kétségtelenül élveztem volna a látványt, ahogy Kellan köhögve próbálja kiejteni a szavakat…
- Hé, mi ez, valami összeesküvés ellenem? – sértődött meg színpadiasan az említett, mire Ash azonnal mellé lépett és átölelte.
Alice csak megforgatta a szemeit és mit sem törődve a „nagy mackóval”, felénk fordult.
- Mit szólnátok egy jégkrémhez? – kérdezte vigyorogva. – Addig te is rendbe jönnél… - pillantott rám kissé aggódó arckifejezéssel.
- Nagyon jó ötlet – lelkesedett fel Kellan, ami végre elterelte rólam a figyelmet.
Már a jégkrémünket ettük a parton, amikor egyszer csak egy halványan ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül.
- Nahát… csak nem Petey-hez van szerencsém? – A hangra megfordultam és szinte tátott szájjal néztem az előttem álló férfira.
- Te jó ég, Blaise, semmit nem változtál! – ugrottam azonnal talpra és átöleltem rég nem látott barátomat.
- Azt hittem, visszaköltöztél Londonba – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Igen, így is van, csak nyaralni jöttünk el – bólogattam.
- És mit csináltál már megint magaddal? Vagy ki húzott be esetleg? Bár azt mondom, megérdemelted, miután csak úgy itt hagytál minket – csóválta a fejét.
- Nem érdekes… - motyogtam halkan.
- Jó, úgy látom, a barátaid előtt nem szívesen beszélsz erről… - ingatta a fejét rosszallóan. – Mit szólnál egy sörhöz?
- Benne vagyok – sóhajtottam. – Csak előbb… - Visszafordultam a többiekhez és csak ekkor vettem észre, hogy mindenki engem bámul, tátott szájjal. – Szóval… ő itt Blaise, egy régi barátom, nem gond, ha elmegyek vele beszélgetni egy kicsit? – A mondat végére Alice-re néztem.
- Menj csak nyugodtan – bólintott beleegyezően. – Azért eltévedni csak nem fogsz egy ekkora strandon – mosolygott.
- Visszahozom őt ide – kacsintott Blaise, majd intett, hogy kövessem.
A tekintetem Lizre tévedt, aki döbbenten nézett maga elé, nagyokat pislogva. Visszahajoltam hozzá egy pillanatra.
- Ne haragudj, a nyaralóban mindent végighallgatok az apádról, de Blaise… - Lelkifurdalásom volt, amiért csak úgy felugrottam a beszélgetésünk közben és most itt hagyom őt anélkül, hogy elmondhatott volna mindent.
- Nem gond – rázta meg a fejét, miközben elmosolyodott. – Nyugodtan menj, nem mindennap találkozik az ember a régi barátaival. Menj már – lökött rajtam egyet viccelődve.
Örültem, hogy nem haragszik, bár nem tudhattam biztosra, annyiszor elrejtette már előlem a valódi gondolatait és nagyon jól meg tudta játszani magát, ha a problémáiról kellett beszélni. Próbálta magát mindig erősnek mutatni, de sosem sikerült neki igazán jól. Legalábbis én átláttam rajta.
Követtem Blaise-t a strand másik vége felé, miközben a mondandóját hallgattam.
- Úgy látom, alakulóban van a te életed is – mosolygott rám.
- Mi? – kérdeztem vissza szórakozottan.
- Az a nő… Nem semmi, haver, jól kifogtad – kacsintott rám.
- Oh, nem – nevettem el magam zavartan. – Ő csak a kollégám… - mondtam, miközben még én magam is meglepődtem a bizonytalanságomon. Annyiszor hitték már Lizt a barátnőmnek vagy a feleségemnek és még egyszer sem éreztem ezt.
Felvonta a szemöldökét, de végül nem fűzött hozzá semmit sem a válaszomhoz.
- Hát, te tudod – mondta végül. – Visszatérve a…
- Ha te is le akarsz szólni miatta, akkor ne is folytasd – sóhajtottam mélyet.
- Szóval téged is megviselt? Nahát, ezt nem is gondoltam volna – komorult el az arca.
- Hogyan viselte? – kérdeztem halkan.
- Eléggé szarul – felelte egyszerűen. – Még szerencse, hogy mi ott voltunk neki… Különben nehezen vészelte volna át azt a fél évet, miután te elhagytad őt.
- Fél év? – hüledeztem. Bár engem is rendesen megviselt Emília hiánya, hiszen még most is rossz érzés fog el, ha erre gondolok, de el nem tudtam képzelni, hogy ő is ilyen rosszul viselte. Bár, mit várhattam volna.
- Igen, azok voltak a legrosszabb hónapjai – bólintott rá. – Aztán egy kicsit javult, de nem volt nagy változás, sőt! Csak még több teher nehezedett a vállára. De ha jól tudom, most már jól van. Bár már nem tartjuk a kapcsolatot, hallottam róla egyszer-kétszer. Szerencsédre már teljesen jól van. Állítólag férjhez ment és van egy kislánya is – mosolygott.
- Ennek szívből örülök – sóhajtottam kissé megkönnyebbülten. – Legalább neki jól alakultak a dolgok.
- Miért, neked olyan szarul megy az élet?
- Az enyhe kifejezés – nevettem fel keserűen, miközben a sörünk kikérése után leültünk egy faasztalhoz. – Volt egy feleségem hét évig, akiről kiderült, hogy a nászutunk óta csal engem a legjobb barátommal és, hogy az addig sajátomnak hitt kislány nem is az enyém, hanem az övé. Mindez miatt azt az embert támadtam a legtöbbet, aki tényleg semmiről sem tehetett és most olyan érzések kavarognak bennem iránta, amikről én sem tudom, hogy pontosan mit jelentenek.
- Hát, barátom, nem irigyellek – füttyentett egyet. – Mérget veszek rá, hogy ez a nő ugyanaz, mint akit az előbb láttam melletted.
- Talált süllyedt.
- És végül bejött ez a színészkedés? – váltott témát, amiért nagyon hálás voltam neki.
- Igen, nagyon is – bólintottam rá. – Akikkel most itt vagyok, egy kivétellel, mind a kollégáim – mosolyogtam. – Egy könyvből készült filmet forgattunk le idén, jövőre pedig jön a második része, elvileg.
- Nahát, akkor ez egy pozitívum. legalább ezért megérte – bólintott elismerően.
- És veled mi történt azóta? Gondolom megnősültél már.
- Természetesen – vigyorodott el. – És van két nagyszájú kisfiam. Bár elég sokáig tartott, mire egyenesbe jött az életem. De végül megérte. Semmi pénzért nem cserélném le egy másikra.
- Csak nem neked is gondok voltak korábban? – vontam fel a szemöldököm.
- Úgy is mondhatnánk. De ez nem lényeges, nem szeretek róla beszélni, mert aki nem volt részese az egésznek, az úgysem értené meg.
- Ahogy gondolod. – Mindeközben kihozták a sörünket és mi lassan inni kezdtük a habzó italt. – És te mit dolgozol? – tereltem el most én a témát.
- Saját építkezési cégem van – húzta ki magát büszkén.
- Nahát, tényleg? Akkor ezek szerint a te terveid is megvalósultak – mosolyodtam el.
- Hát, nagy nehézségek árán, de igen – gondolkodott el. – Bár volt egy időszak, amikor azt hittem, az utcára kerülök, de ez ismét oda tartozik, amiről nem akarok beszélni. Azért örülök, hogy újra láthattalak – mosolygott rám az immáron üres üveg mögül.
- Én is – helyeseltem. – Jó volt, hogy tudtunk egy kicsit beszélgetni.
Miután félútig visszakísért a többiekhez és elköszöntünk egymástól, visszagondoltam az el-múlt fél órára. Alig tudtam elhinni, amiket Blaise mondott. Bár örültem neki, hogy Emi férjhez ment és gyereke is született, elszomorított a tudat, hogy neki is mennyit kellett szenvednie miattam. Mindenki miattam megy át a legrosszabb időszakain. Csak fájdalmat tudok okozni az embereknek.
- Nocsak, Peter, máris visszajöttél? – lepődött meg Alice, mire Liz azonnal rám kapta a tekintetét.
- Csak beszélgettünk egy kicsit – vontam meg a vállamat még mindig a gondolataimba merülve.
- Várjatok, még csak testben van itt – nevetett Kellan.
- Tévedsz – húztam el a számat morgolódva, mire értetlenül pislogott rám. – Ne haragudj, de nincs kedvem most a viccelődéhez.
- Oké – ejtette ki tagolva ezt az egyetlen szót.
- Valami gond van? – kérdezte óvatosan Liz.
- Nem, semmi – ráztam meg a fejem. Persze már most tudtam, hogy amint lesz rá alkalma, újra meg fogja kérdezni és akkor már nem rázhatom le csak úgy. De így a többiek előtt tényleg nem akartam erről beszélni.
- Jó is, hogy visszajöttél… - kezdett bele Jackson. – Éppen arról beszélgettünk, hogy melyik fürdőbe menjünk.
- Igen? – kaptam az alkalmon, hogy végre nem rám irányul a figyelem. – Milyen lehetőségek vannak?
- Hát, csak az a kérdés, hogy csúszdázni – pillantott Kel-re – vagy inkább fürdeni akarunk.
- Ha az én szavazatom számít, én a csúszdásra szavaznék… hadd legyen egyszer gyereknap.
- Még, hogy nincs vicces kedvében – morgolódott Kellan.
Miután még egyszer visszamentünk egyet fürdeni, visszaindultunk a nyaralóba, mert már majdnem kilenc óra is elmúlt. Ahányszor összeakadt a tekintetem Lizzel, azon kaptam őt, hogy elgondolkodva néz engem. Talán próbálja megfejteni a strandon történteket.
Lassan felértünk a nyaralóba, ahonnan mindenki szétszóródott. Alice-ék és Tay-ék bevonultak a szobájukba a többiek pedig társasozni készültek. Naná, hogy az Activity-t választották. Mielőtt még azonban minket is odahívhattak volna, intettem Liznek, hogy jöjjön le velem. Ki-mentem a ház melletti kis füves részre a kocsik mellé és a falnak dőlve vártam be Lizt. Lassan lépkedett oda mellém, de ahelyett, hogy ő is nekidőlt volna a falnak, leült mellém a keskeny betonsávra. Rövid gondolkozás után és is leültem mellé.
Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam a közelében, ami közel sem volt jó jel. Bár, ki minek veszi… Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, hogy összeszedjem a gondolataimat és csak azután szólaltam meg.
- Tényleg ne haragudj, amiért csak úgy otthagytalak a beszélgetés közben – kezdtem bele halkan egy számomra kevésbé kényesebb témába.
- Ugyan, Peter – legyintett. – Semmi gond. Megértem, hogy inkább a rég nem látott barátoddal beszélgetsz, hiszen nem találkozhattok gyakran.
- Akkor most elmondod, hogy mi történt? Ott tartottál, hogy az apukád vitt ki téged a reptérre – emlékeztettem elmosolyodva.
- Ja, igen, persze… - kuncogott halkan. – Szóval, tök rendes volt velem. Azt mondta, anya azért nem tud teljesen felengedni mellettem, mert még sosem kértem tőle igazán bocsánatot a múltban történtekért. – Már nem kérdeztem rá, hogy ez pontosan mit is takar, mert felvilágosított arról, hogy ezt nem szeretné elmondani nekem és ne faggassam róla. – És ha hazamegyek, menjek el hozzájuk is és üljek le vele beszélgetni. Mindeközben annyi mindent meg-dumáltunk, hogy rájöttem, anélkül ítéltem el őt a testvéreimmel együtt, hogy megismertük volna, milyen ember is valójában. Elmondta, hogy ő csak jót akart nekem azzal, hogy anno annyira védett engem a fiúktól és hát, így utólag belegondolva jobb lett volna, ha hallgatok rá.
- Szóval lassan minden rendbe jön az életedben – mosolyodtam el. Talán, ha én is rendbe jönnék, sokkal könnyebben tudnék gondolkodni.
- Igen – mondta nem éppen meggyőzően.
- Talán valami más gond is van? – vontam össze a szemöldökömet.
- Nem, nincsen semmi, csak… - egy pillanatra elgondolkodott – addig még vissza van két hét. Nem tudhatom biztosra, hogy ennyi év elteltével mit is fog mondani a bocsánatkérésemre.
- Ne aggódj, anyukád biztosan meg fog téged érteni, bármi is történt anno.
- Remélem, hogy így lesz – sóhajtotta. – De most inkább mesélj te… Mi történt a strandon? Ki volt az a Blaise?
- Emlékszel, hogy meséltem neked az itt töltött időszakomról? – Aprót bólintott. – Hát, Blaise is ahhoz az orvoshoz járt, akihez én – magyaráztam. – És most felismert engem. Bár bevallom, én nem tudtam volna, hogy ki ő, ha nem szólít meg külön. Nem sokan szólítottak Petey-nek – mosolyodtam el.
- És miért voltál olyan zaklatott? Már akkor is rosszabb kedved volt, amikor elmentetek beszélgetni.
- Szóval ezt is észrevetted… - sóhajtottam mélyet. – Szóba hozta Emíliát is. Ugye ő is ismerte és hát, utána mesélt róla… Nagyon össze volt törve, miután elmentem – hajtottam le bűntudatosan a fejemet. – Azt mondta, az első hat hónap volt a legszörnyűbb, de utána sem volt sokkal jobb. Hatalmas teher nehezedett a vállára…
- És emiatt neked most bűntudatod van – állapította meg a nyilvánvalót.
- Hát persze, hogy az van – emeltem fel kissé a hangomat, amit rögtön meg is bántam. – Ne haragudj, csak annyira felzaklatott ez az egész – néztem rá kétségbeesetten. Szemeiben halványan félelem csillant, amit nem értettem. Ennyire kiabáltam volna az előbb, hogy megijesztettem őt?
- Semmi gond, folytasd nyugodtan – rázott aprót a fején.
Hosszú pillanatokig csak néztem őt, állva a tekintetét, de ezúttal már nem engedte, hogy az érzései eluralkodjanak a vonásain, ami megnehezítette a helyzetemet.
- Azóta már jobban van, sőt! Férjhez ment és született egy kislánya is. Blaise már régen hallott róla és ezeket is csak futólag.
- Miért nem keresed föl? – szólalt meg halkan, pár hosszú perc elteltével.
- Hogy mi? – kérdeztem meglepetten.
- Most úgyis itt vagyunk… de ha még nem is lennél rá kész, bármikor utána kereshetsz és felveheted vele a kapcsolatot. Tudod, biztosan el tudod érni valahogy.
- Ez nagyon nem jó ötlet – ingattam a fejemet kissé lenyugodva. – Ha tényleg ilyen jól alakultak neki a dolgok, akkor nem akarom felzavarni őt. Mit mondhatnék neki? Szia, régen beszéltünk. Mi újság veled mióta nem találkoztunk? Vagy talán az „elhagytalak” szó jobban ideillene – morogtam sötéten.
- Jaj, Peter hagyd már abba ezt az önmarcangolást! – csattant fel hirtelen. – Régen volt, már húsz éve. Túllépett rajtad és te is rajta. Vagy felkeresed, vagy nem kínzod tovább magad a múltaddal.
- Nocsak, ki beszél… - húztam el cinikusan a számat.
- Az teljesen más, ami velem történt, Peter – kelt ki magából most ő, miközben a szemében felcsillant a megbántottságtól kibuggyanó első könnycsepp. – Én nem kereshetem fel Adam-et azzal, hogy hiányzott és majd megőrültem a hiányától. Te viszont csak mazochistán kínzod magad. Gondold csak végig, mert a két eset teljesen más.
A kezemet a szájára rakva hallgattattam el őt. Mélyen a szemeibe nézve folytattam, amit el-kezdtem.
- Ha láttad volna… - suttogtam megtörten. – Ha láttad volna őt akkoriban, akkor most nem ez lenne a véleményed. Képzeld el Alice-t csak szőke hajjal és kék szemekkel és már meg is van az arckép.
- Tessék? – kérdezett vissza értetlenül motyogva, ahogy a kezem még mindig az ajkain volt. Valószínűleg ez kicsit sok lehetett egyszerre.
- Alice kiköpött mása Emíliának. Nem tudom, hogyan lehet ez, de az az erős gyanúm van, hogy talán rokonok lehetnek. Csak ugye Alice azért nem ismerheti, mert nem abban a családban nevelkedett fel.
- De akkor ezt miért nem mondod el neki? – hüledezett. – Annyira szeretné már tudni, hogy hova is tartozott eredetileg… - suttogta.
- Ez nem ilyen egyszerű. Mint már mondtam, Emília azóta megházasodott és gyermeke szüle-tett. Mit szólna hozzá, ha odaállítanék Alice-szel, hogy: „Bocsi, de ő véletlenül nem a rokonod?” Valószínűleg Alice is kiakadna, mert nem hinném, hogy ha megismerné az igazi szüleit, annyira örülne nekik. Haragszik rájuk, amit meg is értek. Ráadásul Emíliának is felborulna az élete. Azt hiszem, érthető, hogy ezek alapján miért nem mondtam még el neki.
- Na és persze még vegyük hozzá azt is, hogy te sem akarsz vele találkozni – suttogta rosszallóan. – Egyszer mindenre fény fog derülni és akkor talán Alice még rád is haragudni fog, amiért nem mondtad el neki a sejtésed. Főleg, ha még be is igazolódik.
- Talán idővel elmondom neki, de most még semmiképpen. Igazad van, még én sem lennék rá felkészülve.
Mélyet sóhajtva dőlt nekem, a fejét a vállamra hajtva. A kezemmel automatikusan húztam magamhoz őt és a fejemet az övére hajtottam.
- Csak nehogy nagyobb balhé legyen belőle – sóhajtotta. – Éppen elég bonyodalom volt már ez alatt a csaknem egy év alatt is. Nem kell, hogy még ti is eltávolodjatok egymástól.
- El nem tudnám képzelni a napjaimat Alice pörgése nélkül – mosolyodtam el halványan. – Már most nyáron is hiányoltam – kuncogtam.
Liz velem együtt nevetett. Lehunytam a szemeimet és mélyet lélegeztem a friss levegőből. A balatoni könnyed illattal vegyült Liz samponjának édes aromája is. Ó, te jó ég! Kezdek teljesen becsavarodni. Eddig sosem voltak ilyen gondolataim.
- Olyan jó itt ebben a nyugodt környezetben – szólalt meg hosszú óráknak tűnő percek elteltével. – Annyival másabb, mint az Angliai vagy Michigani zsúfoltság és zsivaj.
- Az már biztos. Sokkal könnyebb itt. Nem is értem, miért vágyik annyi ember külföldre. Mert persze, több fizetés, több lehetőség, de ezt a nyugodtságot nem adnám fel csak azért, hogy többet keressek. Talán ha annak idején nem ragaszkodom annyira az álmaimhoz, teljesen máshogy alakult volna az életem.
- Viszont akkor nagy valószínűséggel sohasem találkozunk… találkozol a többiekkel - javította ki magát.
- Valóban, és azt hiszem, ez az egy év még a rengeteg probléma ellenére is az eddigi harminchétből az egyik legjobb – nevettem fel halkan.
- Hát, én sem panaszkodhatok – kuncogott ő is. – Annyi szép perceink voltak a forgatások alatt is. Örülök, hogy annak idején a sarkamra álltam és elhatároztam, hogy színésznő leszek, különben sohasem lehetett volna részem ebben az élményben.
- Miért, előtte mi akartál lenni? – érdeklődtem kíváncsian.
- Hát, én már mióta az eszemet tudom, színésznő, viszont anya szerint mikor még egészen pici koromban megkérdezték tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, mindig hercegnőt válaszoltam. Úgyhogy sokáig azzal viccelődtek, hogy majd a hercegnőképzőbe iratnak be engem – nevetett.
- Nocsak, van ilyen iskola? És hogyhogy végül nem azt választottad?
- Viccelsz? – kérdezte kicsit felháborodottan. – Láttál te már engem kómás fejjel, kócos hajjal, elkenődött sminkkel vagy éppen az nélkül? Mert szerintem nem sokszor.
- Jaj, Liz – sóhajtottam a szemeimet forgatva. – Miért nincsen egy nő sem megelégedve magával? Mindenki bemagyarázza magának a gyengébb pontjait. Pedig egyáltalán nem kéne. Főleg nem neked – mondtam ki végül óvatosan, megválogatva a szavaimat. Egyébként a hercegnők is kócosak és nyúzottak reggelente, csak a mesekönyvekben mindig kisminkelve és elkészülve rajzolják meg őket – bizonygattam nevetve. – És csak úgy mellesleg a férfiak sem különbek reggelente. Ugyan úgy kócosak és kómásak. Maximum jobb esetben nincsen elkenődve a sminkjük. Bár velem már ez is előfordult egy-egy hosszabb forgatás után, amikor csak úgy bedőltem az ágyba és másnap reggel, amikor felébredtem és belenéztem a tükörbe nem is ismertem magamra.
- Köszi, ettől most jobban lettem – nevetett fel.
- Hm… egyébként királyfi képző nem létezik? – kérdeztem kacarászva.
- Arról még nem hallottam, de majd kérdezősködök és szólok egy-két jó szót az érdekedben – viccelődött.
- Ugyan, én segítség nélkül is bekerülnék oda – jelentettem ki nem kis egóval, majd mindkettőnkből egyszerre tört ki a nevetés. – Na… na tessék! Te még ki is nevetsz miatta. Én kíváncsian kérdezősködöm a terveidről, te pedig kineveted az enyémeket…
- Na, belőled kiindulva, ha létezne ilyen iskola, minden második tizennyolc éves fiú oda jelentkezne – mondta szórakozottan.
- Engem nem hat meg az ilyen – ellenkezőleg vontam meg a vállamat.
- Hát persze, hogy nem – ásított nagyot.
- Álmos vagy? – kérdeztem halkan, megsimogatva a karját.
- Kicsit. Eléggé korán kellett ma reggel kelnem – felelt halkan.
- Nem irigyellek miatta. Egyébként miféle vihar volt Michigen-ben ami miatt nem indult a géped?
- Szélvihar, de óriási – borzongott meg kissé. – Reggel tíztől egyetlen járatot sem engedtek felszállni. Úgyhogy ahelyett maradt a ma reggeli gép – ásított újra.
Fel akartam ajánlani, hogy menjünk vissza a házba, hogy le tudjon feküdni aludni, de annyira élveztem ezt a kint töltött időt, hogy bármennyire is önzőség volt ez tőlem, nem szólaltam meg. Csak percekkel később jutott eszembe, hogy Liz talán fázhat egy szál bikiniben és vékony nyári ruhában, mert nekem is libabőrös volt már a karom a hűvös nyári esti szellőtől. Ráadásul a haja is nyirkos volt még kissé. Ahogy az órámra néztem, láttam, hogy már elmúlt tizenegy óra is. Meglepetten tapasztaltam, milyen gyorsan eltelt ez a két óra a beszélgetéssel, de nagyon is élveztem ezt az együtt töltött időt.
Ahogy kicsit arrébb dőltem, megláttam, hogy Liz közben elaludt. Elmosolyodtam a látványra. Nem értettem, miért gondolja azt, hogy smink nélkül egyáltalán nem szép. Ráadásul most még egy kicsit nyúzott is volt az arca, de az apró ráncok, amik végighúzódtak a homlokán, csak még szebbé tették a látványát. Aprót ráztam a fejemen, majd óvatosan felálltam Liz mellől. A két lába alá nyúlva és megtámasztva a hátát lassan a karjaimba emeltem őt. Egy hosszú percig még így néztem békés vonásait. Az arca megrándult, valószínűleg félig magához térhetett, aztán a következő pillanatban álmosan felnyitotta a szemeit.
- Hova viszel? – motyogta álmatagon, miközben az egyik karját a nyakam köré kulcsolta, az arcát pedig a mellkasomnak döntötte és mélyet szusszantott.
- Csak fel az ágyadba – kuncogtam. Annyira aranyos volt így. – Aludj nyugodtan – hajoltam le hozzá és óvatosan megpusziltam az arcát. Ezt nem akartam a többiek előtt, mert rögtön elkezdtek volna kombinálni. Halványan elmosolyodott és a következő pillanatban már ismét aludt is.
Lassan elindultam vele befelé a házba. Az étkezőben ott ült Alice és Rob is, összebújva a kanapén. Ahogy megláttak minket, szélesen elmosolyodtak. Én csak aprót ráztam a fejemen, ahogy Alice meg akart szólalni. Elsuttogtam nekik egy „Jó éjszakát!”-ot, majd elindultam fölfelé az emeletre, Lizzel a karjaimban. Ahogy felértem, Jackson és Nikki szintén mindent tudóan mosolyogtak ránk, pedig ezúttal tényleg nem történt semmi közöttünk. Lizt lassan lefektettem az ágyára, majd a vékony plédet ráterítettem. Ismét elmosolyodott, majd egy pillanatra megint felnézett rám, de a szemei rögtön vissza is csukódtak és az oldalára fordult az ágyon.
- Azt hiszem, én is alszom – fordultam halkan Nikkiék-hez. – Ti nem jöttök? – kérdeztem.
- Dehogynem, csak eddig titeket vártunk – kuncogott Jackson.
Miután átvettem az egyik régi melegítőnadrágomat a fürdőgatyám helyett, lefeküdtem a kihúzott kanapé ideiglenesen enyémnek kinevezett részére. A nyugodtság hatással volt rám és, miután Nikki lekapcsolta a lámpákat, szinte azonnal és mosolyogva aludtam el. Ezúttal teljesen álommentesen.
