Novella - 3. rész

Sziasztok!

Először is nagyon boldog és békés karácsonyt kívánnék minden erre tévedőnek! :) Remélem, jól telt az ünnep - és talán még telik most is... :)
Ajándékként egy újabb részt hoztam nektek a novellából, ami a tartalmát nézve nem igazán ehhez a hangulathoz illik, úgyhogy aki még nagyban ünnepel a mai nap folyamán, az csak holnap olvassa el ;) Ki kell tennem még a figyelmeztetést, hogy ebben most lesz némi 18+-os tartalom is, úgyhogy csak saját felelősségre olvasni! Valamint több trágár szó is elhangzik benne, amiért ismételten kiteszem a figyelmeztetést!
Ráadásként még hoztam nektek egy képet is :) Jó olvasást!
Az első két részére, ha valaki már nem emlékezne, az itt vissza tud olvasni ;) 1. rész  2. rész

U.i.: A friss fejezetet még nem tudom, mikorra fogom hozni, de azért megpróbálom még a két ünnep között :)

Puszi

- Ne foglalkozz velük. Peter rá fog jönni, hogy ez a Jennie mekkora egy ribanc.

- Engem nem érdekel, hogy Peter kivel van, csak az, hogy Jennie minden fiút behálóz és meg akar szerezni magának.

- Ő mindig is ilyen volt, ezzel nem lehet mit tenni.

Elővettem a táskámból a szájfényt, amit Becky-től kaptam, de még mielőtt használhattam volna, Becky megállított.

- Ez nem biztos, hogy jó ötlet – fogta meg a kezemet.

- Nem azért adtad nekem, hogy használjam? – vontam fel a szemöldököm.

- De igen, viszont csak arra az esetre, ha megint olyan rosszul lennél, mint tegnap. Liz, ne csináld ezt magaddal! Már tényleg bánom, hogy felajánlottam ezt neked – dőlt hátra egy mély sóhajjal az ülésében.

- Ne feledd, Rebecca, hogy én döntöttem így – fontam keresztbe a melleim előtt a kezeimet.

- Nem fogod tudni megállni, ha már jobban leszel – ingatta a fejét. – Még most orvoshoz kéne menned, mielőtt komolyabb bajod lesz. Te nem ilyen vagy.

- Úgysem tudsz hatni most rám, úgyhogy inkább indíts – fordítottam el a fejemet az ablak felé, majd amikor a kocsi elindult, a mellettünk elsuhanó várost kezdtem bámulni.

- Ma este bemutatlak téged a többieknek – szólalt meg rövid hallgatás után barátnőm. – Biztosan kedvelni fognak téged – mosolyodott el halványan. – Ha tényleg ezt akarod, akkor ideje megismerned őket.

- Őőő… oké… - tétováztam. Rebeccán kívül még nem találkoztam ilyen emberekkel. Na jó, ott van Kayla, de róla ezt nem tudtam eddig.

- Ne félj, a srácok igazán jó fejek – nevetett fel halkan. – Nem csak a pia meg a drog van nekünk. Bár kétség kívül, mikor így összejövünk, az szokott az első lenni, de most majd előbb bemutatlak nekik.

- Rendben – bólintottam rá, még mindig kissé viszolyogva az ötlettől. Talán tényleg csak túlreagálom ezt az egészet.

Az este hamar eljött. Lucy-ék nem gyanítottak semmit, mert megbeszéltem velük, hogy a ma éjjelt Becky-nél töltöm.

- Biztos nem lesz gond Elenával és Lucy-val? – kérdezte Becky.

- Persze – bólintottam nevetve. – Annyiszor aludtál már nálunk, egyszer én is mehetek hozzád.

- De minden harmadik-negyedik alkalommal ezt fogod mondani nekik? – rázta a fejét.

- Nem, majd kiszökök az ablakon – nevettem. – Ne aggódj, meg fogom oldani.

A hangulatom egész nyugodt volt ahhoz képest, hogy éppen a találkozóra készültünk. Ez betudható volt egy újabb kis adag szájfénynek.

- Becky, mennyibe fáj egy ilyen kis zacskó? – tartottam magam elé a kicsi adagot.

- Grammja 56 euró – felelt, miközben beindította a motort és elindultunk. A válaszra majdnem lecsúsztam az ülésről. Hirtelen megértettem, miért nem úgy öltözködik, mint a többi lány a suliban. – Legalábbis nálunk ennyibe kerül. Van, ahonnan lehet olcsóbban is hozni, de azok általában rosszabb minőségűek és sokkal veszélyesebbek. Meg persze vannak 100 euróért is, de azért csak a nagy dílerek perkálnak ki annyi pénzt. Pedig azok állítólag sokkal hatásosabbak.

- Te jó ég! Neked ki mutatta meg anno?

- A bátyám – vonta meg a vállát. – Mikor anyuék elmentek, ő is velem együtt járt el bulizni és neki ott mutatták meg. Ő pedig aztán elmondta nekem, mennyit segített rajta, így nekem is beszerzett pár adaggal. Azóta rajta keresztül hozatom.

Mikor végre megérkeztünk, először azt hittem eltévedtünk, mert a kocsi az erdő szélén állt.

- Innen gyalog megyünk tovább – tájékoztatott. – Nem kell sokat, talán száz métert – vonta meg a vállát.

Követtem őt egy kitaposott, ám alig látható ösvényen. Már az út sem volt valami jó állapotban, de ez a keskeny gyalogút borzalmas volt. A kiálló gyökerekben sorra megbotlottam és egyszer hasra is estem majdnem. Ha nem kapaszkodok bele Becky fölsőjébe, valószínűleg fel is szántom a földet. Aztán a fák végre ritkulni kezdtek és nemsokára el is értük a célunkat. Legalábbis én így láttam. Egy nagyon régi, lerombolt kőház mellett a kiszáradt, poros földön hatan ültek. Nem lehettek sokkal idősebbek nálam, sőt! Az egyik fiú felkapta a fejét, majd megbökte az ölében fekvő lányt.

- Sziasztok – dobta le magát Rebecca egy szabad „helyre”. – Hoztam nektek valakit. – Na jó, ez egy kicsit úgy hangzott, mintha egy darab hús lennék, de ezt nem tettem szóvá. – Remélem, nem gond, ha mától ő is hozzánk tartozik. Liznek Hívják. Ők pedig Robert, Kristen, Kayla, Steven, Candice és Justin – mutatott végig sorban a többieken. – Ülj csak le – bökött fejével a mellette levő részre.

Lassan leereszkedtem közéjük, ha jól emlékszem, Justin ült a másik oldalamon.

- Már értem, miért voltál olyan fura ma reggel. Próbáltad megállni, mi? – vigyorgott rám Kayla.

- Hát, valahogy úgy. De szerencsére Becky segített, mielőtt teljesen összeestem volna.

- Csoda, hogy addig bírtad – ellenkezett Rebecca. – Aki eddig próbálkozott a leszokással, az mind felhagyott vele már a fejfájásnál.

- Azért azt ne felejtsük el, hogy ők már egy kicsit régebb óta drogoztak – ellenkezett Justin. – Szóval, ti is osztálytársak vagytok – váltott témát hirtelen, miközben Kayla felé bökött a fejével. Barna szemei megcsillantak a tompa holdfényben.

- Igen – bólintottam, miközben húztam egyet a felém tartott piából.

- Hűha! Üdv a csapatban – vigyorgott rám Steven.

 A másnap reggel hamar eljött. Fel sem tűnt, hogy az egész éjszakát a szabadban töltöttük, egészen addig, amíg világosodni nem kezdett. Péntek révén az első óránk tesi volt a suliban, amivel Becky-vel együtt jól megszenvedtünk. A fáradtság miatt még lépni is nagy erőfeszítések árán tudtunk csak, nem hogy futni. A tanár szerencsére nem tette szóvá, mert én az egyik kedvenc diákja voltam, így nyugodtan lazsálhattunk. A játék része azonban egész elviselhető volt. Leszámítva Peter újbóli próbálkozását, amit ismét elhárítottam. Nem is értem… Ha már egyszer ott van neki Jennie, akkor miért fut még mindig utánam?

Röplabdáztunk, ami azt jelentette, hogy Katherine és Sandra választott csapatot, ugyanis ők voltak a legügyesebbek az osztályban. Jennie rendesen tette magát Peternek, de én ezen csak jót röhögtem Becky-vel együtt. Az egészet végigbeszélgettük szinte. Csak az vetett véget a jókedvemnek, amikor figyelmetlenségemben az egyik labda fejbetalált. Elvesztettem az egyensúlyomat és a parkettán kötöttem ki, újra lefejelve a kemény padlót.

- Te jó ég! Jól vagy? – hallottam meg először Peter hangját. Valószínűleg ő lehetett hozzám a legközelebb, persze csak Becky kivételével, aki sokkot kaphatott, amiért egyszer csak kidőltem mellőle. – Elizabeth! – szólongatott.

Megdörzsöltem a fejemet ott, ahol bevertem a padlóba és felnyögtem a fájdalomra. Még mindig szédültem és felülni is képtelen voltam. Ahogy kinyitottam a szemeimet, csak összemosódott foltokat láttam magam előtt. Aztán éreztem, hogy valami nedves és hideg dolog a homlokomhoz ér.

- Mr. Facinelli, kérem, támogassa el Miss. Reaser-t az iskolaorvoshoz. Valószínűleg egyedül most nem találna oda.

- Rendben – felelet Peter.

Nem sokkal később éreztem, hogy két kéz benyúl a hónom alá, majd az egyik karomat átvetve a vállán, lassan elindult velem ki a tornateremből. A szemeimet nem akartam ismét kinyitni a szédülés miatt, így sikeresen meg is botlottam egy küszöbben. Fájdalmasan szisszentem fel, ahogy óvatlanul rántottam egyet a nyakamon, hogy megtartsam az egyensúlyomat.

- Óvatosan… - tartott kicsit szorosabban Peter. – Még mindig szédülsz?

- Szerinted? – kérdeztem vissza mogorván.

- Mond meg őszintén, hogy mi a bajod velem! Mert tudom, nem csak az bánt, hogy elkerültelek – mondta kissé bosszúsan.

- Minek érdekel az téged? – nyögtem fájdalmasan. – Remélem, nem haragszol meg, ha… most nem fejtem ki… bővebben – szusszantottam egyet a végén.

- Pedig nem fogom feladni – mormogta halkan.

Kinyitott előttem egy ajtót és bevezetett a kis helyiségbe. Éreztem azt a jellegzetes fertőtlenítőszagot, ami a kórházban is szokott lenni. A hányingerem kezdett még jobban felerősödni emiatt.

- Mi történt? – kérdezte Mrs. Wilson, az iskoladoki.

- Tesiórán fejbe dobták röplabdával – válaszolt helyettem röviden.

- Értem, kérem, fektesse fel a vizsgálóasztalra.

Peter segített eltámolyogni az asztalig, majd felültette rá és finoman hanyatt döntött.

- Magának nincs baja? – kérdezte most, gondolom Petertől.

- Nincsen, én csak elkísértem Elizabeth-et – felelt.

- Akkor tartsa ezt a lány homlokához – adta ki az utasítást Mrs. Wilson. – Mindjárt visszajövök.

- Jobban vagy? – kérdezte pár perc elteltével Peter. Nem válaszoltam, pedig most ő is nyugodtabbnak hangzott. – Elizabeth… - sóhajtotta. – Belefáradtam abba, hogy megpróbáljak a kedvedben járni és megismerni téged. Miért nem hagyod, hogy beszélgessek veled? Jó, megértem, hogy nem akarsz velem barátkozni, de azért nem kéne úgy tenned, mintha nem is ismernénk egymást. Tudom azt is, hogy láttál engem Jennie-vel, de nem értem, hogy ez miért zavar. Főleg, ha csak ő mászott rám.

Lassan kinyitottam a szemeimet és komolyan felnéztem rá.

- Engem nem zavar az, hogy vele vagy – feleltem -, de tudom, hogy így, ha választanod kéne, melyikünk oldalára állsz, mert tudom, hogy ő erre kérne téged, te őt választanád. Akkor meg már semmi értelme ennek az egésznek.

- Értem – nyugtázta. – Ha így érzed, én nem erőltetem – törődött bele. – Csak arra kérlek, hogy legalább ne nézz engem levegőnek.

- Oké – csuktam vissza a szemeimet, mert a fejfájás kezdte megint elnyomni az előbbi jobb érzést.

Miután Mrs. Wilson alaposabban megvizsgált, megállapította, hogy enyhe agyrázkódásom van. Megkérte Petert, hogy vigyen haza engem, majd távozhattunk a rendelőből.

Már az udvaron botorkáltam Peterbe kapaszkodva, mikor ő megszólalt.

- Merrefelé laksz? – kérdezte, miközben a kocsija felé irányított.

- Jaj, Peter, nem kell hazavinned. Megvárom Becky-t és majd ő elvisz.

- Elizabeth, ez még csak az első óránk volt. Itt akarsz dekkolni egy padon, órákon keresztül? Kérlek, az nem változtat semmin sem, ha most én viszlek haza. Mrs. Wilson is megmondta, hogy sok pihenésre van szükséged.

Nem volt több erőm tiltakozni, így csak hagytam, hogy elvezessen a kocsijáig, majd beültetett az anyósülésre és gondosan becsatolgatott.

- Szóval, merre laksz? – kérdezte ismét, mikor már ő is bent ült mellettem.

- A Calle Street-en. Azzal a nagy bérházzal szemben.

Tudtam, hogy ennyiből még elég nehéz lenne kitalálni a pontos címemet, de a fejfájástól egyszerűen képtelen voltam gondolkodni.

- Tényleg? – csodálkozott Peter. – Én is arrafelé lakom – mosolygott rám oldalra egy pillanatra. – Csak én azon az oldalon, ahol a bérház is van.

Erre nem tudtam mit felelni. Végül is, mit mondhattam volna? Esetleg: De jó! Vagy: Tényleg? De Peter nem a barátom, így ez egy kicsit furcsa lett volna.

Az út további része csendben telt. Peter végig az utat nézte, csak néha kaptam el egy-egy pillantását, ahogy engem figyelt.

- Megérkeztünk – fékezett le néhány perc elteltével a házunk előtt. – Jobban vagy? Ha gondolod, bekísérhetlek – ajánlotta.

 Ezt most azt hiszem, már nem utasítanám vissza – mondtam kissé zavartan. – A szobám az emeleten van, és nem szeretnék leesni a lépcsőről.

- Ne aggódj, azt nem hagyom – kuncogott, majd miután ő kiszállt, segített nekem is.

Lassú tempóban, egyesével tettük meg a lépcsőfokokat. Peter türelmes volt szerencsére, így nyugodtan haladtam felfelé, egyik oldalon belé, a másikon pedig a korlátba kapaszkodva.

- Hűha, szép szobád van – nézett körül alaposan.

- Köszi – huppantam le az ágyra a fejemet fogva.

- Ezeket hallgatod? – mutatott a falon levő poszterekre.

- Igen, talán nem tetszik? – mormoltam. Emlékszem rá, hogy Becky-nek is ez volt az első észrevétele. Biztosan Peter is mindjárt leszólja emiatt.

- Eléggé hasonló az ízlésünk – állapította meg. – Nincs szükséged valamire? Még addig szólj, amíg itt vagyok.

- Nem, kösz – ráztam meg óvatosan a fejemet. – Jól elleszek. Becky úgyis bejön majd suli után. Addig pedig megpróbálok aludni egy keveset.

- Oké, de azért vigyázz magadra.

Éreztem, amint végigsimít a karomon, mire a szemeim azonnal felpattantak, de addigra ő már gyorsan elfordult. Meglepetten néztem utána.

- Khm – köszörültem meg hirtelen a torkomat, de végül nem azt mondtam ki, amit először akartam. – Az ajtó… - Megfordult és érdeklődve nézett rám. – Találsz egy kulcsot az egyik virágosládában. Azzal be tudod zárni.

- Rendben – bólintott, majd kilépett a szobámból.

Egyedül maradtam, és a gondolataim csak úgy kavarogtak a fejemben. Az álom azonban így is hamar elnyomott.

Éreztétek már úgy, hogy az álmok veszik át az irányítást a testetek felett? Mert velem pontosan ez történt ezon a napon... Soha el nem tudtam képzelni, hogy ilyen megtörténhet, de az álmaimban a legfurcsább személyek tűntek fel mellettem. Justin, mint a barátom... De hiszen még csak egy napja ismerem őt! Megráztam a fejem, de a következő álomkép befurakodott a fejembe. Elena összetört, élettelen teste a járdán, több sebből vérezve, szakadt ruhákkal. Annyira valóságosnak tűnt, mégsem lehetséges.

- Liz! - éreztem, ahogy egy kéz megpaskolja az arcomat. - Elizabeth, ébredj fel, beszédem van veled! - Lucy éles hangja úgy hatott rám, mintha egy vödör jéghideg vizet öntöttek volna a nyakamba. A szemeim azonnal felpattantak és meglepettséggel vegyes ijedt tekintettel néztem rá. Szemei szikrákat szórtak a dühtől, de nem értettem, mitől mérges ennyire. Megragadta a vállamat és felrántott ülő helyzetbe. A fejembe belenyilallt a fájdalom és ismét szédülni kezdtem. - Megmondanád nekem, hogy mi a franc ez? - nyomta az orrom alá a tenyerében levő kis zacskót. - Válaszolj! - förmedt rám idegesen.

- Lucy, ez... én... - dadogtam. Még mindig nem tisztult ki a fejem teljesen.

- Az igazat akarom hallani!

- Mi folyik itt? - hallatszott Elena döbbent hangja az ajtóból.

Lucy egy pillantásra sem méltatta másik húgát, de válaszolt neki.

- Elizabeth drogokat hord magánál. Már csak az a kérdés, hogy mióta csinálja ezt - sziszegte az arcomba. Még sosem láttam őt ilyennek, legfőképp nem velem vagy bármelyik másik családtaggal.

Elena döbbenten állt az ajtóban és oda-vissza járatta a tekintetét a nővérem és köztem.

- Ez... igaz? - nézett rám könnyes szemekkel.

Lehajtott fejjel bólintottam. Lucy idegesen szuszogni kezdett, majd felpattant felőlem és a tasakot nekem vágta.

- Tűnj innen! - ordította. - Szedd össze a holmidat és takarodj innen! Nem fogod bemocskolni ezt a házat!

Döbbenten pislogtam rá.

- Nem hallottad? - kiabálta az arcomba. - Csomagolj és húzz el innen! Te többé nem tartozol ehhez a családhoz, így nincs jogod itt lenni!

Kivágta a szekrényajtómat és odadobott mellém az ágyra egy utazótáskát. Aztán a ruhámimat megmarkolva kezdte el maga mögé hajigálni. Elena és én döbbenten néztük, hogy mit csinál. Ezt nem gondolhatja komolyan. Mégis hova máshova mehetnék? Ez... ez nem történhet meg. Kicsörtetett a szobából, de pillanatok múlva már újra bent volt. A polcokról és az asztalomról sorban lelökdöste a cuccaimat. A méreg akkor töltött el engem is, mikor azt a képet verte le, amelyiken apa és Dave voltak. Idegesen húztam be a táska cipzárját, majd a megmaradt és ép holmimat egy hátizsákba szórtam. Lucy-nak már nem kellett nagyon rángatnia ahhoz, hogy elmenjek a bejárati ajtóig. - Soha többé nem akarunk látni! - kiáltotta utánam, mikor már kint álltam az utcán a zuhogó esőben.

Felnéztem az égre. Hát persze, hogy most kell esnie annak a rohadt esőnek. Idegesen trappoltam végig az utcánkon, magam után vonszolva az utazótáskámat. csak akkor álltam meg, amikor már alig bírtam megmozdítani a lábaimat és a fejem is iszonyatosan zúgott és sajgott. Gondolkodás nélkül vettem elő a szájfényemet és kentem fel belőle egy kicsit az ajkaimra, majd a nyelvemmel körbeírtam a számat. Nem fogja megszabni nekem, hogy mit csinálok. Nem gondolta komolyan azokat, amiket mondott. Ledobtam magam a járda szélére és a kapucnit a fejemre húztam. Bár nem nagyon aggasztott, hogy megázom, a hideg esőtől fázni kezdtem.

Talán másfél óra telhetett el, amikor egy ütött-kopott, régi Honda fékezett le mellettem., Azonnal felismertem Becky autóját.

- Te meg mi a fenét keresel az utcán? És miért van nálad utazótáska? - kérdezte, miközben kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót.

- Lucy kidobott a házunkból, amiért drogozok - sóhajtottam, egyelőre még igen csak idegesen.

- Hogyan jött rá? - döbbent meg.

- Nem tudom, talán megtalálta a táskámban vagy mit tudom én - vontam meg a vállam. - Rögtön felébresztett és letámadott, hogy mit keres az nálam.

- Szóval most nincs hol laknod? - vonta fel a szemöldökét, miközben elhajtott a „házunk“ mellett. Megráztam a fejem. - Hát, nem mondom, hogy egy királyi palota, de ha gondolod, hozzám jöhetsz. A bátyám úgyis csak havonta egyszer jön haza és akkor sem mindig találkozunk. Van, hogy csak ott hagyja a cuccot valami előre megbeszélt, eldugott helyen a szobámban.

- Csak ha nem vagyok a terhedre - egyeztem bele.

- Dehogy! Legalább többet leszünk együtt és többet lóghatunk a bandával - vigyorgott rám.

Kikerekedett szemekkel néztem körbe az utcában. Már ha ezt lehetett annak nevezni. Düledező házak álltak sorban egy keskeny földút mentén. Láthatóan lepukkant környék volt, de ezt nem hoztam szóba. Tudtam, hogy Becky-nek már az is nagy lépés, hogy elhozott engem ide. Ugyanis én még sosem jártam nála. Talán pont ezért nem akarta eddig megmutatni, hogy hol lakik.

- Hát, itt lennénk - mutatott egy viszonylag még jobb állapotban levő kis házikóra. - Bocs, de jobbal nem szolgálhatok.

Vállat vontam, majd kiszálltam a kocsiból. Rebecca megmutatta a „szobáját“, ami tulajdonképpen az egész ház volt. Bent csak egy ágy volt, egy sütő, amit láthatóan rég nem használtak már, egy kis asztal, mellette egy székkel, egy íróasztal, aminek a lapján most Becky táskája hevert. A kis hűtő volt egyben a pult is és fölötte a falon pedig egy vezetékes telefon volt. - Hű, rég nem láttam ilyet. - Az utolsó, pedig egy kopott kanapé volt, aminek a támlájából egy helyen már kiállt a rugó.

- Szerintem ezen az ágyon elférünk ketten és akkor nem kell egyikünknek sem a kanapén aludnia, mert mit mondjak, eléggé fájdalmas még ülni is rajta. Majd holnap megkérdezzük a srácokat, hogy valamelyikükhöz beférsz-e még.

- Hagyjad csak - legyintettem. - Jó nekem itt veled - mosolyogtam rá bíztatóan.

A napok rohamosan teltek és ugyanilyen gyorsasággal romlottak a jegyeim is az iskolában. Lassan már semmi sem érdekelt, ami a tanulással kapcsolatos. Elena undorodva nézett rám, ahányszor csak elment mellettem a folyosón, de már ez sem tudott meghatni. Megtanultam kezelni a gyűlölködő pillantásokat. Amíg nem mondja el senki másnak sem, nem kell foglalkoznom vele. Csak amiatt volt nehéz, hogy a többiek nem tudták, hogy Elena és Lucy szó szerint kitagadtak engem a házunkból. Ez a nap azonban érezhetően másképp indult. Szerencsésen sikerült magamra borítanom a reggelimet, aztán a pólóm fogkrémes lett és még a szemetes zacskó füle is leszakadt, így szedhettük össze a szemetet a „járdáról“. Bár ezt nem lett volna kötelességünk megtenni, hiszen senki sem foglalkozott a környéken a renddel, de mégis csak a mi házunk előtt volt...

Amint leparkoltunk az iskola mellett, a tekintetek azonnal felénk fordultak.

- Ezek meg mit néznek rajtunk? - kérdeztem Becky-től.

- Nem tudom, hadd nézzenek - vonta meg a vállát.

Egymás mellett indultunk el az első óránkra, mindvégig magunkon érezve a tekinteteket. A folyosón elhaladtunk Peter és Jennie párosa mellett is, de még csak egy pillantásra sem méltattam őket. Felszegett fejjel haladtam előre, amíg Jennie be nem lépett elém.

- Mit akarsz? - kérdeztem hidegen.

- Részvétem a húgod miatt - tette a vállamra az egyik kezét. Szemei gúnyosan csillogtak, mintha csak azt kiabálnák: megérdemelte!

- Tessék? - vontam fel a szemöldököm. - Nem tudom, miről beszélsz.

- Tényleg? Hát Elenáról. Nem is tudtál róla? - úgy tűnt, ezúttal ezen valóban meglepődött.

- Fogalmam sincs, Jennie, hogy miféle hülye tréfát űzöl már megint velem, de ebbe én nem megyek bele - fordultam el, de ezúttal egy másik hang állított meg.

- Kár, pedig igazat mond. - A gúnyos hangra végigfutott a hideg a hátamon. Azonnal megfordultam. - Te tényleg nem tudsz semmit róla? - kérdezte Peter.

- Nem - ráztam a fejem értetlenül. - De egyáltalán miről kéne tudnom?

- Elenát tegnap éjjel megerőszakolták. Még nem kapták el a bűnöst, vagy bűnösöket, de nyomoznak az ügyben. Lucy nem is mondta? - kérdezte Jennie, miközben arca elégedett mosolyra húzódott.

- Ez nem lehet. Én...

Becky megragadta a karomat, mielőtt még összeesetem volna a folyosón.

- Elizabeth - Peter utánam akart kapni, hogy ő is segítsen, de Jen visszahúzta a karját.

- Gyere, Édes - fogta őt kézen, majd elkezdte a másik irányba húzni.

A falnak dőlve, zihálva bámultam magam elé. Az órák már elkezdődtek, de én képtelen voltam elmozdulni onnan.

- Beth, gyere, menjünk haza - fogta meg a kezem. - Vagy tudod mit, elmegyünk a romokhoz. Megvárjuk a többieket és akkor majd elterelődik a figyelmed.

- Ez nem ilyen egyszerű. Elena meghalt. Érted? Meghalt! - fakadtam ki. - Lucy egyedül van otthon és én nem mehetek haza hozzá, mert elküldött. Mi lesz most vele?

- Hé, nyugi - fogta be a számat a tenyerével, mert a hangom kezdett egyre hisztérikusabbá és hangosabbá válni. - Csak gyere, majd út közben megnyugszol. Majd elkerülünk felétek is, hogy minden rendben van-e.

- De biztosan nincs rendben - ellenkeztem. - Anya halála után is talán ő tudott a legnehezebben túllépni a sokkon. Nem szabad egyedül maradnia, mert különben olyat tesz, ami később már visszafordíthatatlan.

Beültünk a kocsiba, majd Rebecca a táskájában kezdett kotorászni, de én csak tovább folytattam.

- Lucy érzékenyebb annál... - megakadtam, ahogy a tű beleszúródott a karomba és elkerekedett szemekkel bámultam a barátnőmre. Ez a döbbenet azonban csak pár pillanatig tartott, mert a szervezetembe került szer hamarosan hatni kezdett és én eszméletemet vesztve hanyatlottam vissza az ülésre.

Hirtelen ültem föl, ahogy magamhoz tértem. Eddig a földön feküdtem, ami nem kicsit lepett meg. Körbenéztem és megláttam magam mellett Justint, aki a hajam egyik loknijával játszadozott.

- Nocsak, végre felébredtél - kuncogott.

- Mi történt?

- Becky altatót adott be neked, mert teljesen kiborultál Elena miatt. Aztán idehozott téged, mert tudta, hogy a napom nagy részét én itt töltöm és vigyázok rád - vigyorodott el.

- És ő most hol van? - néztem ismét körbe.

- Elment a nővéredhez, hogy meg tudjon utána nyugtatni téged.

Mosolyogva nézett a szemeimbe és hirtelen olyan érzésem támadt, hogy mindjárt meg fog csókolni. Még mindig kábult voltam az altatótól és szédültem is, de nem ellenkeztem. Hihetetlen volt, ahogy a száját szenvedélyesen az enyéimhez érintette. Már kezdettől fogva tudtam a jelekből, hogy vonzódik hozzám, de eddig nem közeledett felém ilyen formában. Csak flörtöltünk és lopott érintések voltak, de semmi több, amit Rebecca szóvá is tett már rögtön az első éjjel. Végül is, miért ne tetszene. Barna haj és barna szem, hibátlan arc... mi kell még? Ha kerestem sem találtam volna jobbat nála. És most már úgy tűnik, egyenesbe jön ez a kapcsolat közöttünk.

Öt hét telt el azóta, hogy Elena meghalt és, hogy a Justinnal való kapcsolatom egy szinttel feljebb lépett. Azóta persze sokkal szorosabb lett a kötődés, ahogy a többi haverral is. Élveztem, hogy nem volt olyan nap, amikor unatkoztam volna. Bár a környezetem folyamatosan romlott, ez nekem fel sem tűnt. A folyamatos hülyülések mindent elfeledtettek velem és rövid idő elteltével már csak ez a kis csapat maradt nekem, na és persze Justin. Sokat megtudtam róluk. A történetüket, hogy melyikük mért kezdte el a drogozást. A legmeglepőbb Justin története volt. Mint elmondta, neki tizenkilenc éves korában már volt egy felesége, aki aztán elhagyta őt egy másik férfi miatt. Nem tartott tovább a házasságuk két hónapnál. Akkor kezdte el ezt az „életmódot“. Sajnáltam őt emiatt, de ez a társaság nem arról volt híres, hogy lelkizünk egymással. A találkák, amik már mindennapossá váltak, nagyrészt piálással és drogozással teltek. A fiúk nem egyszer össze is verekedtek, de ami meglepett, hogy a lányok között is voltak néha ilyen viszályok. Képesek voltak egy fiú miatt hajba kapni, és emiatt a srác sem mert választani közülük. Képesek lettek volna kinyírni egymást.

A mai éjszaka is így indult. Rendesen belőttük magunkat és piából is már jó sok volt a szervezetünkben. Justin mellett ültem a fűben, a mellkasának támasztva a hátamat. Időnként apró csókokat hintett a nyakamra és az ajkaimra. A többiek is ott ültek mellettünk, de mind mással voltak elfoglalva. Becky és Kayla Steven mellett ültek és eléggé nyomultak rá. Szegény srác meg próbálta minél jobban összehúzni magát. Egyszer megkért rá, hogy próbáljak beszélni Rebeccával, de már én sem tudtam hatni rá. Annyira belehabarodott Stevenbe, hogy képtelenség volt lebeszélni őt róla.

Justin ajkai ezúttal mohón tapadtak az enyéimre, miközben kezeivel ott simogatott, ahol csak ért. Az alkohol már jócskán a fejembe szállt, így eszembe sem jutott ellenkezni a folytatást illetően. Egyáltalán nem zavartattuk magunkat a többiek miatt, de őket ez nem is érdekelte különösebben. Egyszer csak elszakadt tőlem, de csak azért, hogy a fülembe suttoghasson.

- Gyere, menjünk egy kicsit eldugottabb helyre - fogott kézen, majd elkezdett a fák felé húzni. A lábaim automatikusan indultak meg utána. Csak akkor álltunk meg, amikor elértünk az autójáig. - Várj egy kicsit - engedte el a kezemet, majd kinyitva a kocsi hátsó ajtaját, derékig behajolt. Fél percig csak halk motoszkálás hallatszott, majd egy elégedett vigyorral fordult vissza felém. - Most már folytathatjuk.

Megragadta a derekamat és magához rántott, majd elkezdett a nyitott ajtó felé tolni. Bemásztam a hátsó ülésre, aminek a támlája most teljesen hátra volt hajtva, hogy nagyobb hely legyen. Justin is követett engem és amint becsapódott mögötte az ajtó, ő már rögtön rajtam is volt. Még feleszmélni sem volt időm, de a blúzom már eltűnt rólam, ahogy róla is a pólója. Ajkai ismét lecsaptak az enyémekre, de most jóval durvábban, mint azelőtt. Szinte fáj, ahogy hozzám ért, de nem szóltam neki. Hagytam, hogy letépje rólam a melltartómat, miközben az egyik kezemet a tarkójára csúsztattam, a másikat pedig az első ülés támlájának támaszkodtam.  Csókjaival továbbhaladt a nyakamra, majd a mellkasomra, kéjes nyögéseket kiváltva ezzel belőlem. Kezeivel közben felgyűrte a szoknyámat és a csupasz lábaimat a dereka köré csavarta. Hirtelen fordítottam a helyzetünkön, hogy én kerüljek felülre és most én következtem. Fogaimmal végigszántottam a nyakát, majd én is egyre lejjebb haladtam.

Szinte már durván martunk újra meg újra egymás bőrébe, de ezt mindkettőnk szó nélkül hagyta. Csak az számított jelen pillanatban, hogy együtt vagyunk. Az ablakok percek alatt bepárásodtak, míg rólunk sorban kerültek le a ruhadarabok. Mikor Justin végre megszabadította magát az alsónadrágjától is, kissé feljebb csúszott, majd összekulcsolva egyik kezünk ujjait, mélyen elmerült bennem. Felnyögtem a fájdalomtól, ami hirtelen az egész testemet elárasztotta. Justin, félreértve ezt, egyre gyorsabb iramot diktált. Ő nem tudta, hogy nekem ez az első alkalom. Sohasem mondtam neki, ő pedig nem kérdezte. A tenyeremet nekinyomtam a párás ablaküvegnek, míg a fogaimat összeszorítottam a fájdalom miatt. Nem akartam, hogy rájöjjön.

A szörnyű érzést lassan kezdte átvenni egy sokkal jobb. A csípőm felvette a Justin által diktált iramot és már egyáltalán nem fájt, sőt! A következő nyögés már a kéjtől tört fel a mellkasomból. Egyre hangosodó nyögéseinket és sikolyaimat az erdő fái azonnal elnyelték. A tempónk egyre gyorsabb lett, míg végül Justin a csípőmbe markolva egy utolsó erőteljes lökéssel a csúcsra jutott. Teste az enyémre hanyatlott, amitől úgy érzetem, hogy még az a kevéske levegő is kiszorult belőlem, ami a zihálástól egyáltalán a tüdőmbe jutott. Próbáltam a tenyeremet a mellkasának nyomva kissé eltolni magamtól, de ez csak hosszú pillanatok elteltével sikerült és ő legördült rólam. Panaszosan felnyögtem. Nekem nem volt részem abban a csodálatos érzésben, amiben neki. Justin azonban csak feküdt félig még rajtam, félig mellettem és hangosan szuszogott. Bal karját kinyújtva keresztben „átkarolt“ engem és rövidesen már aludt is.