35. fejezet - A cikk

Sziasztok!

Hú, hát, kíváncsi leszek, mit szóltok ehhez a fejezethez :D Nem mondom, hogy sok munkám volt vele, mert tulajdonképpen ma írtam meg az egészet úgy, hogy közben még edzésen is voltam és a suliban is nyolc óránk volt :D Na de ez nem is érdekes :D A lényeg, hogy az ihlet nagy erővel támadott meg engem és ennek köszönhetően olvashatjátok a friss (ropogós) fejezetet :D Úgy tűnik, az év vége jó hatással van a gondolkodásomra is :P Egy-két újabb fordulat lesz benne és egy kis célzás is már, de még semmi komoly ;) :D Jó olvasást hozzá! :) Remélem, tetszeni fog nektek :) És most még ide írom azt is, hogy: Komikat légyszi!! :) (csak mert már régen volt :D)

Puszi



Liz szemszöge

-Liz! Hahó, ott vagy még? – kérdezte Nikki a vonal másik végéről.
-I… igen – motyogtam döbbenten.
-Igaz?
-Mi? Micsoda? – értetlenkedtem.
-Hát, amit a cikkben írnak. Mármint rólad és Peter-ről. Mondd, hogy igaz! Kérlek!
-Még nem olvastam végig, csak a címet meg a képeket láttam – ráztam meg a fejem, holott tudtam, hogy ezt ő úgysem látja.
-Akkor olvasd el gyorsan! – utasított türelmetlenül.
Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, majd egy mély levegő után újra a laptopomra emeltem a tekintetem.
Szalagcímként ez állt: Jennie Garth ex-férje könnyedén túljutott a váláson

Mint minden rajongója, úgy mi is tudjuk, hogy Jennie Garth nemrégiben szakított a szintén színész férjével, Peter Facinelli-vel. A színésznővel annak idején interjút készítettünk, aminek egy részét most ide is betettük.

-Mi volt az oka ennek a döntésnek? Hiszen olyan szép párt alkottatok ketten, ráadásul ott volt a lányuk is, Luca.
-Kellett hét év házasság ahhoz, hogy rájöjjek, ez nem megy nekünk – válaszolja Garth. – Az elmúlt jó pár évben én csak kisebb szerepeket vállaltam, azokat is Londonban, hogy tudjak vigyázni Lucára is közben. Ez alatt az időszak alatt azonban Peter ugyan úgy dolgozott. Most éppen Stephenie Meyer egyik nagysikerű könyvének megfilmesítésén, a Twilight forgatásán van Vancouver-ben. Kiderült, hogy ő nem tartja olyan fontosnak a házasságunkat. Persze közre játszott a sok veszekedés is, de személyes forrásokból tudom, hogy gyakran találkozgat a stáb egyik női tagjával a forgatásokon kívül is. Szemtanúk állították, hogy látták őket együtt sétálni az utcán és a parkokban, sokszor összebújva.
-De mégis, mi vezetett végül ehhez a döntéshez? Az a nő lehetne csak egy nagyon jó barátja is, nem?
-Peter egyre kevesebbszer járt haza. Eleinte az összes szabadidejét otthon töltötte velünk, de aztán ezek az esetek egyre ritkábbak lettek – mondja szomorúan. – Már az sem érdekelte őt, mikor Luca beteg lett. Ehelyett folyamatosan jöttek a hírek és a képek róluk Vancouver-ből.
-Tehát a te javaslatod volt a válás. Ő csak úgy simán belement? Nem is próbált meggyőzni? Nem tagadott semmit?
-Nem. Először csak azt vártam, hogy vallja be nekem, amit tett, de mivel ez nem történt meg, elmondtam neki, hogy mindenről tudok és, hogy válni akarok. Ezután már nem ellenkezett. Beadtam a válásról szóló papírt, elmentünk mind a ketten egy ügyvédhez, és aláírtuk. Azóta nem láttam őt.
-Ahhoz képest, mekkora változás ez számodra, elég jól bírod. Nem látszik rajtad, hogy annyira megviselt lennél.
-Megszokás. Luca miatt muszáj erősnek mutatnom magam. Előtte nem gyengülhetek el. Ez már a mindennapjaim részévé vált.
-És a kislánynak mit mondtál, miért nem látja az apukáját?
-Kicsi még ahhoz, hogy le tudja vonni a helyes következtetést. Ő még mindig úgy tudja, az apja valahol messze, egy másik városban forgat, és nincs ideje meglátogatni minket. Általában megelégszik ezzel a válasszal. Persze tisztában vagyok vele, hogy rövidesen, ha fölfogja, hogy tulajdonképpen mi is történt körülötte, muszáj lesz elmondanom neki többet is, de egyelőre még kicsi ahhoz, hogy ezt megértse, vagy egyáltalán feldolgozza.
-Jók az információink arról, hogy te most kapcsolatot folytatsz a volt férjed legjobb barátjával?
-Mark csak a barátom. Peter rábízott minket, hogy amikor ő forgatáson van, akkor is legyen, aki gondoskodik rólunk. Sok időt töltünk együtt, szinte már nálunk is él. Segít feldolgozni nekem a történteket és megpróbálja Luca életében valamiképpen betölteni az apa szerepét, hogy ne kelljen csak az anyjával felnőnie.

Ezek után a válaszok után talán már nem is kéne csodálkoznunk azon, hogy Peter és az a bizonyos kollégája még a nyáron, a forgatás befejezte után is találkozgatnak. Szemtanúk állítják, hogy a nő a Facinelli családhoz érkezett Londonba. Arról, hogy lennének további terveik a nyárra vonatkozóan, még nem tudunk, de most már világos, hogy Garth félelmei egyáltalán nem voltak alaptalanok a házasságuk ideje alatt. Facinelli-t láthatóan nem zavarja, hogy lencsevégre kaphatják az újdonsült (?) barátnőjével. Vajon ez a kapcsolat meddig fog tartani? Facinelli csak Garth-tal bánt el ilyen kegyetlenül?

Ismét a képekre nézve, elszorult a torkom. Miattam gondolják most azt Peter-ről, hogy megcsalta a feleségét. Talán nem is annyira alaptalanul. Abban tényleg van valami, hogy sokat találkozgattunk, de Peter ugyan úgy sok időt töltött el Alice-el vagy Nikki-vel is, mint velem. Vajon miért csinálja ezt Jennie? Talán azt akarja elkerülni ezzel, hogy a hírneve semmibe menjen? Hiszen, ha a rajongói megtudnák, mit művelt a férjével, rohamosan leomlana a karrierje, amit felépített. De ha már megcsalta Petert, legalább ne akarja tönkretenni teljesen az életét.
-Ezt Peter nem tudhatja meg – szólaltam meg hirtelen, fojtott hangon.
-Miért? – döbbent meg Nikki. – Joga van hozzá.
-Megint összeomlana és kiborulna – ráztam a fejem hevesen.
-Tényleg sokkal jobb, ha az utcán letámadja Jennie egyik rajongója, hogy elmondhassa neki, mekkora egy faszfej – morgolódott rosszallóan.
-Beszélek Ginny-vel – döntöttem el.
-Hogy kivel? – csodálkozott. – Ki az a Ginny?
-Peter másod unokatestvére. Ő is itt van, és sok mindenen átsegítette már Petert korábban is. Majd tőle kérek tanácsot.
-Rendben, de egyébként elmondanád nekem, hogy miért vagy te Londonban? Ráadásul Peternél? – Szinte láttam magam előtt az arcát, ahogy felvonja a szemöldökét, és egy harminckét fogas vigyort küld felém.
-Holnap koncertre megyünk Phoenix-be – válaszoltam egyszerűen. – Tudod, a Muse adott pár ingyen jegyet.
-Ó, persze, emlékszem. El is felejtettem, hogy az most van.
-Azért hihetetlen, hogy milyen hamar összehozták ezt a cikket – csóváltam meg a fejemet. – Csak ma délelőtt érkeztem, de már képek és egy oldalas cikk is megjelent rólunk.
-A paparazzik mindenhol ott vannak.
-Valóban. Azt hiszem, én le is teszem, hogy anélkül beszélhessek Ginny-vel, hogy Peter észrevenné. Éppen meccset néznek, úgyhogy vacsoráig van még időm.
-Persze, menj csak. Aztán majd hívj, hogy milyen volt a koncert – kuncogott. – Szia! – köszönt el gyorsan, mielőtt még megérthettem volna, miért is mondta ezt.
-Szia! – nevettem el magam, de a vonal addigra már megszakadt.
Fejemet csóválva álltam föl az ágyamról, majd a laptopomat felvéve, kiléptem a folyosóra. Csak most döbbentem rá, hogy tulajdonképpen én nem is tudom, hogy melyik Ginny szobája. Próbáltam visszaemlékezni rá, hátha szóba került már korábban, de semmire nem emlékeztem, ami segített volna. Úgy tűnik, kénytelen leszek minden szobába benyitni. Bruna úgyis a vacsorát készíti, a fiúk pedig lent nézik a meccset, úgyhogy csak Ginny lehet itt fönt.
Lassan elindultam a folyosón. Peter szobáját már tudtam, hogy melyik, ahogy a fürdőt is, így azt a kettőt rögtön ki is hagytam. A másik folyosóra befordulva, ugyanaz az elrendezés állt fenn, mint a másikon. Mintha a tükörképe lett volna egymásnak a két folyosó. Már majdnem benyitottam ez első szobába, mikor eszembe jutott, hogy talán illendőbb lenne először bekopogni. Az első szobánál nem jártam sikerrel, és az elrendezést tekintve a következő ajtó a fürdő lehetett, így a harmadikhoz léptem.
-Szabad! – szólt ki Ginny, miután bekopogtam.
-Szia! Nem zavarlak? – nyitottam be.
-Nem, egyáltalán – nézett fel rám. Eddig az ágyán feküdt, de most felült törökülésbe. – Segítség kell valamiben? – érdeklődött.
-Öhm… nem igazán – tétováztam. Hirtelen nem is tartottam ezt olyan jó ötletnek. Hiszen mi van, ha azt hiszi, hogy igazak a pletykák? Nem, biztosan nem. Peter tuti elmondta neki az igazat. Kíváncsian nézett rám, miközben megpaskolta maga mellett az ágyat. – Mutatni szeretnék valamit – ültem le mellé.
-Micsodát? – húzódott hozzám közelebb.
-A barátnőim küldték el ezt nekem e-mail-ben. Eléggé meglepődtem, mikor elolvastam. Fogalmam sincs, mit kezdhetnék ezzel a helyzettel és, hogy Peternek hogyan mondjam el, vagy egyáltalán tudnia kell-e róla.
-Mutasd! – húzta az ölébe a laptopomat. A címen már neki is megakadt a szeme és hangosan fölhorkantott. – Ezt a szutykot! – sziszegte mérgesen, ahogy elolvasta az első sorokat. – Hogy merészeli? Hogy lehet valaki ennyire… Erre nem is tudok mit mondani… - rázta a fejét dühösen, majd tovább olvasta. – Gyere, ezt meg kell mutatnunk nekik – állt fel hirtelen a laptoppal együtt.
-Mi? Mindenkinek? – csodálkoztam.
-Persze – bólintott. – Gondolom, Peter is mondta már, hogy mi eléggé közvetlen és nyitott család vagyunk. A legapróbb dolgokat is megbeszéljük, ráadásul ebből nagy balhé lesz – indult el kifelé.
-Várj! – siettem utána. – Ugye Peter semmi őrültséget sem fog csinálni? – estem kétségbe. Ha miattam bajba kerülne emiatt, nem is tudom, mit csinálnék magammal.
-Nyugi, maximum egy kicsit helyre teszi.
-Ezzel most nagyon megnyugtattál.
-Figyelj, Liz – állt meg hirtelen, majd szembe fordult velem. – A legjobb, amit tehettél ebben a helyzetben, hogy szóltál nekem – nézett mélyen a szemembe. – Te is ismered már annyira Petert, hogy tudd, emiatt nem lenne képes bármi olyat tenni.
-Igen, tudom, csak nem ezt érdemelné. Rossz, hogy pont tőlem kell ezt megtudnia – hajtottam le a fejem.
-Nem fog téged hibáztatni. Te még csak nem is szerepelsz név szerint a cikkben. Na, gyere! – indult el ismét lefelé.
Ahogy leértünk a nappaliba, mindenki meglepetten nézett ránk. Bruna éppen akkor jött ki a konyhából.
-Nocsak, mégis éhesek vagytok? – mosolyodott el viccelődve.
Hát, nekem ettől a cikktől konkrétan elment az étvágyam, de ezt most nem mondhattam ki hangosan.
-Nem egészen – ült le Ginny az egyik szabad helyre. – Ezt meg kell néznetek – tolta a fiúk elé a laptopot.
Bruna odasietett a kanapé mögé, hogy ő is láthassa, így négyen olvasták azt a hatalmas hazugságot, amit Jennie jóvoltából írtak le. Láttam, hogy Peter keze ökölbe szorul pár másodperc után. Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy megöleljem és megnyugtassam, hogy minden rendben lesz, de nem tettem. Nem lett volna ildomos. Nem is tudom, hogy juthatott ilyesmi az eszembe. Úgy tűnik, ha rajtam múlt volna, nem sok hazugság lenne ebben a cikkben…
Nem sokkal később már mind maguk elé meredve ültek a kanapén, pontosabban Bruna mögöttük állt, de neki is meg kellett kapaszkodnia a támlában.
-Hogy merészel ekkora hazugságokat összehordani? – kelt ki magából ő elsőként.
-Nem tudom, de az biztos, hogy ezt nem fogom szó nélkül hagyni – morogta Peter mérgesen. – Most azonnal fölhívom – állt fel, majd kitrappolt az előszobába.
Ijedten néztem utána. Nem nagyon láttam még őt ennyire idegesnek. Bár az kétség kívül igaz, hogy mióta kiderült, hogy Jennie megcsalta őt, a volt feleségével kapcsolatos dolgokon mindig jobban felhúzta magát, mint általában, de az összes ilyen kitörése jogos volt.
-Ezért beperelhetnénk – mérgelődött Peter apja.
-Peter nem engedné – sóhajtotta Ginny. – Bármennyire is tagadja, látszik rajta, hogy még fontos neki Jennie, még ha nem is úgy, mint régen. Ráadásul Lucát is úgy nevelte öt évig, hogy azt hitte, a saját lánya. Ha Peter nem tudja meggyőzni őt, hogy vonassa vissza ezt a cikket, akkor nem sokat tehetünk.
-Egyáltalán miért csinálja ezt? – ültem le a kanapéra fáradtan.
-Jennie sosem volt számunkra szimpatikus – vonta meg a vállát Bruna, miközben leült mellém, majd megfogta a kezemet. – Mégis, Peter miatt muszáj volt elfogadnunk. Már az első perctől fogva próbáltuk meggyőzni Petert, hogy rosszul választott.
-Persze, csak nem látott a saját szemétől. Ő mindenkiben Emíliát kereste – bosszankodott Ginny, majd hirtelen elhallgatott és lopva rám pillantott. – Bocsi, de ennél többet nem mondhatok. Majd ha Peter szeretné, egyszer elmondja neked – nézett rám bocsánatkérően.
-Biztosan elmondja majd neked. Benned megbízik, úgy látom – mosolygott rám Peter apja.
Zavartan viszonoztam a gesztust, mire halkan felnevetett, de aztán el is komorult, mikor meghallottuk Peter kiabálását az előszobából.
-És ennek ez a módja? Muszáj még jobban megaláznod engem? Nem elég neked, hogy hét évig megcsaltál, pontosabban konkrétan végig az egész házasságunk alatt, még az egész világ előtt is hülyét kell csinálnod belőlem? – kiabált magából kikelve. – Nem érdekel a magyarázkodásod, Jennie! Ha nem tisztázod ezt az egészet a sajtó előtt, akkor majd én lépek a dolog érdekében. Nekem is van befolyásom az ilyen ügyekben.
Önkéntelenül álltam föl a kanapéról és indultam el az előszoba felé. Láttam, hogy Ginny utánam akar nyúlni, de Bruna visszafogta. Nem tudom, miért indultam el Peter felé, de a lábaim egyszerűen csak vittek előre. Amikor megláttam őt, éppen háttal állt nekem. Lassan odalépkedtem mögé, majd a tenyeremet a vállára simítottam. Hátrapillantott a válla fölött és mikor meglátott engem, megfordult. Mutatóujját a számra tette, nehogy megszólaljak, de nekem eszem ágában sem volt ezt tenni.
-Jennie – szólalt meg halk, nyugodt hangon. Egy pillanatra megdermedtem. Azt hittem, nekem mondja, de csak folytatta a beszélgetést. – Én csak azt kérem, hogy vond vissza azt a cikket, amíg még meg nem jelenik az újságokban is. Jaj, ne gyere ezzel már megint! Az ő neve még csak benne sincs! Nem ő kért erre. Ezt most fejezzük be! Ha az a cikk megjelenik akár egyetlen újságban is, számíthatsz rá, hogy előbb-utóbb meg fog jelenni az eredeti verzió is – morogta, majd kinyomta a hívást.
Zsebre tette a mobilját, majd szó nélkül magához húzott és szorosan átölelt.
-Sajnálom, hogy neked is bele kellett ebbe keveredned – motyogta a hajamba bűnbánóan. – Körültekintőbbnek kellett volna lennem.
-Ugyan Peter, pont te mondtad az előbb, hogy az én nevem nincs is benne a cikkben. Engem amiatt bosszant ez annyira, hogy nem képes végre leszállni rólad. Úgy értem, miért akarja tönkretenni az életedet? – suttogtam a mellkasába.
-Nem tudom – rázta meg a fejét, miközben kicsit hátrébb húzódott tőlem. Apró borzongás futott végig a gerincemen, ahogy a szemembe nézett. Nagyon kellett koncentrálnom, nehogy a lábaim felmondják a szolgálatot. Istenem, azok a zöld szemek…
Aprót ráztam a fejemen, miközben még hátrébb húzódtam tőle. Reméltem, hogy érti a célzást, és nem húz vissza magához. Semmi kedvem a fölösleges magyarázkodáshoz akár előtte, akár a szülei vagy Ginny előtt.
-Gyere, a szüleid már kíváncsiak lehetnek, hogy mit beszéltetek. – Végigsimítottam a karján, miközben elléptem mellette, de ő még utánam kapott.
-Köszönöm, hogy itt voltál velem – nézett a szemembe ismét, hálásan.
-Gondoltam, szükséged lehet valakire, nehogy túlságosan felidegesítsd magad – mosolyodtam el zavartan.
-Hát, ez bejött – mosolygott ő is. Hihetetlen, hogyan változik a hangulat egyik percről a másikra. Mintha csak szabályoznák valamivel távolról. – Egyébként kétlem, hogy anyáék ne hallották volna – csóválta meg a fejét, majd visszaindult a nappaliba.