31. fejezet/II. - A film

Sziasztok!

Meghoztam a fejezet folytatását, ami egyben a befejezés is:) Sikerült összehoznom egyben a végét, úgyhogy már nem akartam részekre bontani, ezért hosszabb is lett, mint az előző:) A végén van egy kis meglepi számotokra, de NEM SZABAD ELŐRE LAPOZNI!!!;) Hát akkor, jöjjön a fejezet:) Jó olvasást hozzá!:)


Meglepő volt végignézni, ahogy a szerepünket játszottuk. Annyival másabb volt így látni magunkat. Mikor forgattuk a jeleneteket, mindig körül voltunk véve operatőrökkel meg kamerákkal. A filmen viszont ezekből semmi sem látszott, mi pedig akaratlanul is odaképzeltük a hadonászó kezeket és a tátogásokat. Bár néhány helyen feltűnt egy-két hiba, mint például, hogy a mikrofon becsúszott a képbe, de ezek mind olyanok voltak, amikről csak maguk a színészek és a stábtagok tudtak, mert szinte alig voltak észrevehetők.
Ahogy oldalra pillantottam, nem tudtam megállni, hogy fel ne kuncogjak. Nancy, aki összevágta a jeleneteket, lecsúszva a székében, mélyen aludt. Számára már eléggé unalmas lehetett megnézni ugyanazt a filmet, amit előtte már kismilliószor látott. A nevetésemre Peter felém kapta a fejét. Követve a pillantásomat ő is elmosolyodott, aztán mindketten visszafordultunk a filmhez.
Ahogy néztem a képsorokat, eszembe jutott, hogy mi van, hogyha ennek most itt vége szakad. Ha a filmet annyira váró rajongóknak nem fogja elnyerni a tetszését. Stephenie megírhatja a folytatást könyvben, de a film nem fogja érdekelni az embereket. Akkor a nyaralásunk lesz az utolsó hosszabban együtt töltött idő a többiekkel és… Peterrel.
Zavartan oldalra pillantottam Peterre és nagyot nyeltem. Lehetséges lenne, hogy így vége legyen? Mit vége? Minek lenne vége, hiszen még csak el sem kezdődött semmi sem. Mégis úgy érzem, hogy azért valamiféle kapcsolat kialakult közöttünk. Hirtelen kaptam el róla a pillantásomat, amikor ő is rám nézett, pedig ezt nem kellett volna. Gondolatban jól fejbe is vágtam magam emiatt. Ha megtudja, hogyan érzek iránta, biztosan megijedne és eltávolodna tőlem. És ezt én nem akartam.
-Liz – érintette meg a karomat -, minden rendben? Annyira elsápadtál az előbb.
Mély levegőt vettem, hogy egy kicsit helyre tegyem magam, és csak azután néztem vissza rá.
-Persze – erőltettem magamra egy mosolyt, ami szerencsére egész jóra sikerült. Aztán visszafordultam a filmhez.
Visszafojtott lélegzettel figyeltem azt a pár másodpercet, amikor Carlisle úgymond „átváltoztatott” engem. Szó szerint köpni-nyelni nem tudtam a látványtól. Carlisle még úgy, ahogy hasonlított önmagára, de én magamra sem ismertem. Ez valahogy egy kis megnyugvással töltött el. Így legalább nem látszott annyira a reakcióm.
Aztán lassan elérkezett Bella és Edward látogatása a Cullenékhez. Egyáltalán nem tartottam valami átütőnek a szereplésemet, ami csalódottsággal töltött el. Nem a szereppel vagy a szereplővel volt gondom, hanem sokkal inkább saját magammal. Annyira látszott rajtam, hogy feszélyezve érzem magam Peter mellett, hogy csodáltam, a többiek nem vették észre. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire látszik kívülről is. Eddig azt hittem, mindezt csak én érzem.
És a legnagyobb megdöbbenés még csak azután következett. Miután Edward megmutatta Bellának a szobáját, majd kiugrott vele együtt az ablakon, nem éppen az következett, amire számítottam. Rögtön áttértek a zongorás jelenetre. Meglepettem pislogtam magam elé. Nem kevés pénzt kapott Peter azért a csókért, ahogy én sem. És ezek után még ki is veszik a filmből?
A film további részében már nem nagyon figyeltem a történésekre. Valahol mélyen még örültem is annak, hogy a csókjelenetet kivágták belőle, de egyben bosszantott is kissé. Ennyire rosszul sikerült volna?
Amikor végül az utolsó képkockák is eltűntek és félhomály lett a szobában, Catherine megszólalt.
-Gondolom, észrevettétek, hogy egy-két leforgatott jelenet kimaradt a filmből… - kezdett bele, mire azonnal fölkaptam a fejem. – Ez azért van, mert számos olyan jelenetet leforgattunk, amiről a könyvben még csak szó sem volt. De ezek persze nem vesznek azért kárba… Kimaradt jelenetekként megtalálhatóak lesznek majd, mint egy kisfilm – mosolygott. – Emellett még olyan részeket is besoroltunk ezek mellé, amik ugyan benne voltak a könyvben, de a filmben egyáltalán nem volt… hogy is mondjam… lényeges.
-Ezalatt például Bella álmát érti, mikor Edwardról álmodik. Egy kicsit lerövidítettük azt a részt és Catherine őrült ötletét kivettük belőle. Valamint ide tartozik még a réten játszódó jelenet, ami egyébként ominózus része volt a történetnek, hiszen ez ihlette az egészet, de végül lemondtam róla, mert túlságosan elnyújtotta a cselekményeket – magyarázta Stephenie kissé szúrósan pillantva Catherinre.
Tehát így „tűnt el” a filmből a csókjelenet. Ezek szerint ezt nem tartották annyira lényegesnek, hogy benne hagyják, aminek talán még kicsit örülök is.
-Mint mondtam az elején – vette vissza a szót Catherine -, a ti segítségetekkel fogjuk lerövidíteni a filmet. Szóval, várjuk az ötleteket.
Innentől kezdve már nem figyeltem túlságosan oda. Az agyam kikapcsolt és én csak néztem magam elé. Eléggé furcsa látványt nyújthattam.
-Liz – lengette meg előttem valaki a kezét. – Nem jössz? – Felnéztem Peterre, aki összevont szemöldökkel állt előttem.
-De, persze… csak elgondolkodtam – álltam föl hirtelen, aminek a következményeként el is szédültem.
Peter azonnal elkapta a karom, amint meglátta, hogy nem vagyok éppen a helyzet magaslatán.
-Liz, mi van mostanában veled? – ültetett vissza a székre, majd leguggolt elém. – Olyan furcsán viselkedtél az utóbbi napokban – fogta meg a kezem, és gyengéden megszorította. – Kérlek, mondd el, hátha tudok segíteni – győzködött.
-Nem, nem tudsz – ráztam meg a fejem határozottan. – Ebben nem…
-Azért megpróbálnám…
Egy mély sóhaj után kissé felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Olyan dolog történt velem a múltban, amin már nem lehet változtatni – mondtam, végig tartva vele a szemkontaktust. – Nem tudja egyikünk sem megváltoztatni – ráztam meg a fejem keserűen. – És bármennyire is szeretném, nem tudom elfelejteni.
-Alice tud róla, igaz? – kérdezte óvatosan.
-Igen… de ezt honnan tudod? – csodálkoztam.
-Amikor ilyen furcsán viselkedsz, és ő is ott van, mindig látom rajta, hogy megérti és átérzi a helyzeted. Pont olyan, mint aki tudja, hogy min mész keresztül. Még ha nem is tapasztalatból, de tudja.
Szomorúan néztem Peter szemeibe. Annyira szerettem volna elmondani neki… mindent, mégsem tehettem. Nem tudott volna rajtam segíteni. Hiszen mit is tehetne? Maximum megsajnál, és együtt érez velem.
-Beszélj vele! – szólalt meg hirtelen. – Mond el neki, hogy mi a baj. Öntsd ki neki a szíved. Ő biztosan meghallgat – simított végig az arcomon. – Nagyon rossz így szenvedni látni téged.
-Rendben – sóhajtottam. – Majd beszélek vele – álltam föl ismét a székről és szerencsére most nem szédültem meg.
Csöndben indultunk el a többiek után. Pontosabban fel a saját szobáinkba. Ez volt az utolsó nap együtt. Holnap mindenki hazautazik, úgyhogy most pakolással töltjük el az időnket. Bár arról még fogalmam sincs, hogy én hova fogok menni. Egyelőre csak haza, aztán majd még meglátom.
Mielőtt még kettéváltunk volna, Peter hirtelen felém fordult.
-Lenne kedved eljönni velem jövő héten Muse koncertre? – hadarta el alig érthetően. – Csak mert… Matthew Bellamy, az énekesük, adott öt jegyet Catherine-nek a koncertjükre… - magyarázkodott gyorsan.
Meglepetten pislogtam rá. Mindenre számítottam, de arra nem, hogy Peter majd külön elhív engem valahova.
-Persze, ha nincs kedved hozzá, nem kötelező, csak gondoltam, felvetem az ötletet – mentegetőzött, félreértve a hallgatásomat.
-Nem, szó sincs erről, szívesen elmegyek, csak megleptél vele – mosolyodtam el. – Mikor lesz pontosan? – vontam fel a szemöldököm.
-Pénteken, és este hétkor kezdődik. Úgy két és fél, három órás lesz körülbelül.
-Rendben – bólintottam. – És hol lesz?
-Oh, persze… Phoenix-ben lesz – válaszolt. – Akkor még holnapig átgondolom, hogy mikor találkozzunk, mert én hazautazom addig Londonba a szüleimhez – magyarázta.
-Rendben – mosolyogtam. – Akkor holnap. Jó éjt! – köszöntem el tőle.
-Igen, holnap. Jó éjt, Liz! – intett utánam.
Én pedig sarkon fordultam és elsiettem a szobám felé. Te jó ég Liz! Nem lehetsz ennyire izgatott! Hiszen ez csak egy koncert. Peter teljesen baráti okokból meghívott egy koncertre, semmi több.
Ahogy beértem a szobámba, azonnal a fürdő felé vettem az irányt, hogy lezuhanyozzak. Hosszú volt ez a mai nap és alig vártam már, hogy végre lefeküdhessek aludni, ám miután kiléptem a fürdőből, két papír fecnit találtam az ágyamon. Kíváncsian vettem a kezembe a papírokat és olvastam el rajtuk a szöveget.

A jegyet majdnem elfelejtettem:) Oda akartam adni, hátha holnap már nem találkozunk:) Jó éjt!
Peter
Ui.: Legközelebb zárd be az ajtód! :D

A másik papírra nézve elmosolyodtam, de egy kicsit szomorú is lettem. Lehet, hogy holnap már nem találkozom Peterrel, és még csak elköszönni sem tudtam tőle rendesen. Bár, nem is tudom, mit mondhattam volna neki. A „hiányozni fogsz” egy kissé furcsán hangzott volna a számomra. Talán még jobb is így. Az viszont mindenképpen örömmel töltött el, hogy Peter így aggódik értem.
A jegyet és a kis papírdarabot elraktam a táskámba, amit utána odatettem a bőröndjeim mellé. Már mindenem össze volt pakolva, hogy holnap ne kelljen korábban kelnem a pakolás miatt.
Lekapcsoltam a lámpát, majd eldőltem az ágyon, és félig magamra húztam a takarót. Nem akartam már a mai napra gondolni. Túl sok minden történt és nem szerettem volna, ha emiatt elkerül az álom, így a legjobb és egyben már bevált módszert választottam. Lehunytam a szemeimet és magam elé képzeltem Peter arcát. Ez mindig sikeresen megnyugtatott és az esetek nagy százalékában álomtalanul aludtam. Szerencsére ez most is így történt.



És végül, a megígért meglepi:) Az első kép egy esküvői képnek készült:) A második ma lett készen:) (És az az egyik kedvencem is, bár kicsit érdekes lett, azért a lényeg Liz-en és Peter-n van:)) A harmadikat pedig vegyétek egy amolyan nászutas képnek:P







Nos, ennyi lenne:) Remélem, tetszettek:)

Puszi