31. fejezet/I. - A film

Sziasztok!

Bocsi, hogy ilyen későn és még csak nem is az egész fejezettel, de nagyon el vagyok havazva mostanság:/ Holnap lesz a bátyám ballagása, ami egész napos és hatalmas vendégsereget vonz magával, ráadásul vasárnap sem leszek valami sokat itthon:/ Tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyit kések a frissel:/ Most viszont hoztam nektek egy kis ízelítőt (ami mellesleg eléggé rövid is), vagyis az első kis részletet a fejezetből:) Sajnos többre már nem volt erőm, úgyhogy csak ennyi jött össze:( Chatben majd jelzem, hogy mikorra várható a folytatás:)

Puszi


Liz szemszöge

Hihetetlen, milyen gyorsan eltelt ez a pár hónap. Mintha csak tegnap lett volna, hogy ideutaztunk Vancouverbe. Pedig mennyi minden történt azóta…
Az első nap. Akkor találkoztam újra Alice-szel és akkor ismertem meg a kollégáimat is. Hm… kollégák… milyen furcsa így beszélni róluk. Mostanra már szinte családtagként tekintek rájuk, nem pedig emberekre, akikkel együtt kell dolgoznom.
Érdekes, de valahogyan nem meglepő számomra, hogy melyik emlékek maradtak meg bennem a legélesebben. Az első ilyen a szereplőválogatás volt, ahol találkoztam Peterrel. Aztán a liftben ragadás. Azt hiszem, azt a napot sohasem tudom majd elfelejteni. Ahogy azt sem, amikor Jennie azzal gyanúsította meg Petert, hogy megcsalja velem. Azután Peter sokáig került engem és végül kiderült, hogy nem ő az, aki félrelépett – bár ezt már előtte is tudtam -, hanem Jennie, aki a legjobb barátjával csalta Petert több éven keresztül. Lucáról már nem is beszélve. De sajnos abban is biztos vagyok, hogy a rossz emlékeket sem tudom majd sohasem kitörölni a fejemből. Mikor Peter nekem esett, miután rájött, hogy Jennie megcsalta őt… Az a tekintet, amivel akkor nézett rám… Még most is megborzongok tőle. Ezt persze tompítják az azóta történtek. A csókjelenet a forgatáson, mikor Peter kibukott Luca miatt és holt részegen megcsókolt engem, az a pár rövidebb jelenet, amikor Peter közelében lehettem a forgatás alatt és a sok együtt töltött idő. Mikor a parkban sétáltunk és egymásnak meséltünk a gyerekkorunkról. Még most is mosolyt csal az arcomra az a nap.
És lám, eljött az utolsó nap, amit mind együtt töltünk. Bár nem lesz sok kihagyás, mert két hét múlva utazunk is Magyarországra, de az együtt töltött idő után ez már elég hosszú kihagyás lesz. A mai nap egy utolsó közös filmnézéssel zárul. Pontosabban az általunk leforgatott film megnézésével, ugyanis mára készült el a bizonyos „nyers” változat, ami azt jelenti, hogy még nincsen lerövidítve, csak az igazán elszúrt részek vannak kivágva belőle. Úgyhogy azt még mi sem tudjuk, mi fog belőle kimaradni.
Nagy részünk popcornnal a kezében ült le a székére. Mindenki kíváncsi volt már rá, hogyan sikerült a film. Hiszen még nem dolgoztunk ezelőtt együtt.
-Szabad ez a szék? – szakított ki Peter hangja a gondolataimból.
Zavartan néztem fel rá. Először nem igazán fogtam fel, hogy mit kérdezett.
-Persze – bólintottam kicsit késve, de úgy tűnt, ez nem igazán tűnt fel neki.
-Nem tudom, te hogy vagy vele, de én már szinte örülök, hogy vége lett a forgatásnak – sóhajtott egy mély levegő után. – Csak hát, szinte egy család lettünk és ez nagyon is hiányozni fog.
-Ezt teljesen megértem – mosolyodtam el. – Már annyira fáradtnak érzem magam, mint eddig talán még soha. Jól fog jönni ez a pihenő.
-Inkább bele sem gondolok, hogy milyen lehet Krisnek és Robnak – sóhajtott, miközben hátradőlt a székén. – Popcornt? – Na igen, ő volt az egyik a sok közül, aki kaját hozott magával.
-Nem, köszi – ingattam a fejemet nevetve.
Lassan megjelent mindenki a teremben. Steph és Catherine érkeztek meg utoljára, és ha jól hallottam, éppen arról beszélgettek, melyik jeleneteket vágják ki a filmből, hogy rövidítsenek a hosszán. Ebben majd persze a mi véleményünket is kikérik, de persze végső soron ők döntenek.
-Nos, hölgyeim és uraim, kedves kollégák – kezdett bele Catherine -, azt hiszem, hagyjuk ezt a formális szöveget, mert nincsen semmi értelme. Szóval, most a teljes filmet fogjátok látni. Még kell rajta rövidítenünk, amiben majd a ti véleményeteket is kikérjük, úgyhogy figyelmesen nézzétek a jeleneteket, és a végén várjuk az ötleteket. Akkor, kezdjünk is bele – intett, mire a film elindult.