28. fejezet - Hazugságok

Sziasztok!

Nos, az ígéretem ellenére, mégis meghoztam még ma a folytatást:) Előre is fel kell hívnom rá a figyelmeteket, hogy elhangzik benne egy két trágár kifejezés, szóval mindenki csak saját felelősségre olvassa:D Persze nekem muszáj szólnom emiatt:)
Valamiért kissé változott az elképzelésem egy szereplőről, ami az eddigiek után egy kis csalódás lehet nektek, ahogy a szereplőknek is az volt, de erre majd közben rájöttök úgyis;) na meg amúgy is eléggé érdekes fejezet lett, mert kissé megkevertem a dolgokat és érzéseket, úgyhogy emiatt már előre is elnézést kérek:)
Remélem, tetszeni fog:) Jó olvasást hozzá!:)
(Még így utólag hozzáteszem, hogy ismét hoztam egy általam szerkesztett képet is:))

Puszi




Peter szemszöge

A hangos dallam csak tompán jutott el a tudatomig, de a női hang, amelyik a nevem szólított, már annál élesebben.
-Hm? – motyogtam.
-Peter, ébredj! – jutott el egy kissé hangosabban a tudatomig a hangja.
Lassan nyitottam ki a szemeimet, de amint kirajzolódtak előttem Liz vonásai, azonnal eszembe jutott, hogy miért is aludtam nála. Azonnal elvettem tőle a telefont.
-Igen? – szóltam bele izgatottan.
-Elnézést a késői zavarásért – kezdett bele Mr. Bisson -, de híreink vannak Mr. Sloan-ról. – Nem szólaltam meg, csak vártam, hogy folytassa. – A londoni hatóságok elkapták őt, de van egy probléma…
-Tessék? – szóltam közbe idegesen. – Miféle probléma? – szavaim hallatán Liz arca teljesen elsápadt és idegesen hajolt közelebb, hátha ő is hall valamit a beszélgetésből. Mielőtt még a rendőr belekezdett volna, egy gombnyomással kihangosítottam a telefont.
-A helyzet az, hogy Mr. Sloan eléggé bebiztosította magát. Azt állította, hogy aznap este, mikor a feltételezések szerint rátámadt Miss. Reaser-re, két barátjával együtt volt ott Vancouverben, akik igazolták is ezt az állítását. Ami még nagyobb gondot okoz az az, hogy mindhármuk vallomása ugyanaz volt.
-Az nem elég biztosíték a rendőrségnek, hogy Elizabeth, én és még több barátunk is látta Markot? – próbálkoztam.
-Nem valószínű… és mivel Mr. Sloan végül nem bántott senkit sem fizikálisan, így csak fenyegetés vádjával tudnák őt elítélni, ami nem járna szabadságvesztéssel – magyarázta.
-Akkor most mit fognak tenni? – tettem fel a következő kérdést, miközben megszorítottam Liz kezét. Szegény olyan kétségbe esett arcot vágott.
-Az egyetlen, aki vallani tudna ellene, az Miss. Garth lenne, de az ő vallomása merőben eltér az eddigitől. Azt mondta, fogalma sem volt róla, merre volt Mr. Sloan az elmúlt egy hétben. Aztán egyszer csak hazajött, de csak annyit mondott, hogy Vancouverben volt pár haverjával.
-De miért változtatta meg? – hüledeztem. Azt hittem, Jennie segíteni akar nekünk, most mégis Mark oldalára áll.
-Feltételezéseim szerint fél Mr. Sloan-tól – válaszolta egyszerűen. – Ezért is hívtam most önöket. Talán maga rá tudná venni, hogy elmondja az igazat.
-Jennie nem fog segíteni, ha kockára van téve az élete – morogtam mérgesen. – Ahhoz, hogy elmondja az igazat, először Markot kéne bebiztosítani, hogy mindenképpen börtönbe kerüljön egy időre.
-Azért próbáljon meg beszélni vele.
-Rendben – sóhajtottam.
-Majd hívom, ha van újabb fejlemény – biztosított.
-Köszönöm – motyogtam még, majd egy köszönés után kinyomtam a hívást.
-Most mi lesz? – kérdezte Liz aggódva.
-Nem tudom – ráztam meg a fejem csalódottan. – Reggel fölhívom Jenniet, hogy megpróbáljam rábeszélni, mondja el az igazat. De ha Mark nem kerül börtönbe, akkor ő sem fog segítni – sóhajtottam.
-Miért akarna neked rosszat? – csodálkozott.
-Talán csak az agyára ment ez a sok aggódás – bosszankodtam. – Nem lenne gond, ha most egy kicsit magadra hagynálak? – pillantottam le rá aggódva.
-Menj csak nyugodtan – legyintett. – Mondtam már, hogy jól vagyok – győzködött.
-Igen – bólintottam -, de…
-Menjél! – húzódott arrébb mosolyogva, hogy én is felülhessek.
-Csak lezuhanyozok, aztán majd még beszélek Jennie-vel és visszajövök, rendben?
-Nem kell visszajönnöd – rázta meg a fejét. – Elvagyok én egyedül is.
-Igen… ezt már hallottam – húztam össze a szemöldököm.
Egy mély sóhaj után felállt mellőlem, majd megfogta a karomat, és engem is fel akart húzni.
Egy hosszú pillanatig csak néztem a szemeibe, miután fölálltam a kanapéról. Biztos akartam lenni benne, hogy jól lesz, amíg nincs mellette senki sem.
-Megleszek – mosolygott rám magabiztosan.
-Rendben – bólintottam lassan -, de ha bármi baj van, nyugodtan gyere át.
-Oké – kezdett el tolni az ajtó felé.
Miután kiléptem az ajtón, még egyszer visszanéztem rá és csak azután indultam el a szobámhoz. Láttam, hogy már jobban van, mégis aggódtam érte. Most nem szólhatok Nikkinek vagy Ashley-nek, hogy menjenek át hozzá, mert bizonyára még alszanak.
Amint beértem a szobámba, rögtön a fürdő felé vettem az irányt. Meglehetősen nehéz éjszakám volt, így már rám fért egy kiadós zuhany.
Miután végeztem, felöltöztem, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam az éjjeliszekrényről a mobilom és tárcsáztam Jennie számát, de mielőtt még kicsöngött volna, gyorsan kinyomtam. Megérdemelné, hogy most fölébresszem, de ha meglátná a nevem, biztosan nem venné föl. Gyorsan lerejtettem a számomat és úgy hívtam újra. Csak a sokadik csöngés után jutott eszembe, hogy talán Mark idő előtt rájött, hogy Jennie segített nekünk és megfenyegette őt. Én meg itt dühöngök, pedig lehet, hogy ártatlan.
-Mi van? – szólt bele egy álmos, morcos hang. Azonnal felismertem.
-Szia Jennie! – köszöntem semlegesen.
-Peter? – csodálkozott.
-Igen, én vagyok. Egyedül vagy?
-Ühüm.
-Akkor elárulhatnád nekem, hogy miért nem segítettél a rendőrségnek? Miért hazudtál? – vontam kérdőre.
-Miért akarnék én az életem árán segíteni valaki olyannak, aki elvette tőlem a férjem? – emelte föl kicsit a hangját.
-Te meg kiről beszélsz?
-Szerinted? Mark elmondta, mennyire védelmezted a kis Lizácskát – gúnyolódott. – És mondd csak… jó az ágyban? Jobb, mint én? – nevetett fel.
-Te teljesen hülye vagy! – keltem ki magamból. – Százszor elmondtam már, hogy Liz-zel csak barátok vagyunk, semmi több!
-Hát, pedig nagyon nem úgy tűnt. Még csak két percre sem hagyja el a bárt, de te már rohansz utána, nehogy valami baja legyen. Persze, mikor Luca kórházba került, még csak felé sem néztél.
-Luca nem az én lányom! És volt annál sokkal nagyobb gondom is, mint hogy vele foglalkozzak! Szegény Liz tudod, mennyire kiborult? – föl sem tűnt, mikor kezdtem el kiabálni, de a szavak már visszhangot vertek a szobában.
-Ó, szegény Liz! Észre sem veszed, Peter és teljesen az ujja köré csavar téged.
Erre már nem tiltakoztam. Nem lett volna értelme, mert úgysem tudtam volna meggyőzni őt az igazamról. Helyette mással próbálkoztam.
-Akkor még nem nagyon zavart, hogy kivel vagyok, mikor Markkal dugtatok a MI ágyunkban! – kiabáltam, miközben idegesen fordultam meg, de azonnal meg is torpantam. Liz az ajtóban állt, szinte tátott szájjal és kikerekedett szemekkel. – Liz… - suttogtam halkan, miközben intettem egyet a kezemmel, hogy menjen vissza a szobájába. Ezt neki nem kéne hallania. Ő azonban makacsul megrázta a fejét és keresztbetette kezekkel dőlt neki az ajtófélfának, majd mutatóujját az ajkai elé emelte. Zavartan bólintottam. Ha most az egész szálloda megtudta, miről beszélgetek a volt feleségemmel, az elég kínos lenne.
-Á, szóval ő is ott van! – kapott a szón Jennie. – Átadnád neki? Beszélnék vele. Elmondanám, mit hogyan csináljon, hogy ne hagyd őt ott minden kis nehézség után.
-Szerintem az, hogy hét éven keresztül csaltál engem és Marktól még lányod is született, akit úgy adtál be nekem, hogy az enyém, nem kis nehézségek – sziszegtem idegesen. – Mégis mit akarsz, mit tegyek azért, hogy elmond a rendőrségnek az igazat? – tértem vissza az eredeti témához.
-Gyere vissza hozzám… hozzánk – mondta rövid hallgatás után, mintha pont erre várt volna.
-Úgy érted, Markhoz és hozzád? – gúnyolódtam.
-Nem! Lucához és hozzám.
-Mi lenne a garancia arra, hogy nem csalsz meg újra – nevettem keserűen. – Ha egyszer már megtetted, még egyszer meg fogod – vontam meg a vállam, holott tudtam, ezt ő úgysem látja.
-Tanultam a hibáimból – motyogta bűntudatosan.
-Ezzel nem hatsz meg – nevettem gúnyosan. – És ezeket a hibákat már nem lehet meg nem történtté tenni.
-Miben jobb az a kis cafka nálam? – kelt ki újra magából, de olyan hangosan, hogy a telefont távolabb kellett tartanom a fülemtől és még Liz is meghallotta. Szemei összeszűkültek és a kezei ökölbe szorultak. Ajkait össze kellett préselnie, nehogy valami olyat mondjon, amit aztán esetleg megbánhat. Az én arcom is valahogy így festhetett.
-Ezt azonnal hagyd abba! – sziszegtem. – Nincs jogod számon kérni rajtam, hogy kivel milyen kapcsolatot folytatok! Főleg, ha még csak nincs is igazad.
-Ugyan, Peter, vedd már észre, hogy teljesen odavagy azért a kurváért – szinte láttam magam előtt, ahogy megforgatja a szemeit.
-Azt hiszem, itt az ideje abbahagynunk ezt a beszélgetést – préseltem ki a szavakat a fogaimon keresztül, majd kinyomtam a telefont.
-Ezt mégis hogy merészeli? – kelt ki magából Liz, amint letettem a mobilom. – Pont ő… - nem fejezete be a mondatot, helyette ujjaival megdörzsölte a halántékát, majd egy mély levegő után nézett fel újra. – Ne haragudj…
-Semmi gond – ráztam meg a fejem. – Igazad van, nem volt joga ehhez, főleg nem ilyen alaptalanul – néztem rá bocsánatkérően.
-Na nehogy már te érezd emiatt rosszul magad! – nevetett fel keserűen. – Miért nem hagytad, hogy beszéljen velem? – vontam fel a szemöldököm.
-Azért, mert akkor az egész szálloda Jennie kiabálásától zengett volna, amiben számtalan szép jelzővel illetett volna téged.
-Khm… már bocsánat, de nem tudom, kitől zengett a szálloda – vonta fel a szemöldökét. – A szép szavakról, pedig már ne is beszéljünk.
-Nem is értem, hogyan bírtam ki hét évig mellette – motyogtam magam elé.
-Már régebben is ilyen volt? – lepődött meg őszintén Liz. Ezt már nem gúnyos hangnemben mondta.
-Sokszor már csak Luca tartotta bennem a lelket, annak ellenére, hogy nagyon is szerettem őt. Nem akartam, hogy a lányunk apa nélkül nőjön fel, de mióta megtudtam, hogy még csak nem is az én vérem… - sóhajtottam lemondóan.
-Ne is mond – lépett egyet közelebb. – Jennie-vel pedig ne foglalkozz. Biztosan rájön majd, mekkora hülyeséget csinál – bíztatott.
-Úgy gondolod? – vontam fel a szemöldököm. – Azt mondta, csak akkor hajlandó elmondani az igazat a rendőrségnek, ha visszamegyek hozzá.
-De ugye ezt nem akarod megtenni? – húzta össze a szemöldökét. – Ne ugrálj úgy, ahogyan ő fütyül.
-Eszem ágában sincs visszamenni hozzá – tiltakoztam gyorsan. – Viszont fogalmam sincs, mit tegyünk.
-Biztos kitalálunk valamit. Vagy ha nem mi, majd a rendőrség. Nem lehet, hogy csak Jennie tudjon Mark ellen vallani. Biztosan van más is.
-Reménykedjünk, hogy kitalálunk valamit – sóhajtott mélyet.

Liz szemszöge

Miután visszamentem a szobámba, még mindig csak alig tudtam felfogni az előbb történteket. Amiket Jennie mondott rám, szinte késként hatoltak belém. Miből gondolja, hogy Peterrel bármi is van köztünk? Hiszen azon az erkélyi csókon kívül semmi más nem történt kettőnk között. Jó persze, az éjjel együtt aludtunk, de csak, mert vártuk a rendőrség hívását és teljesen véletlenül jött ki úgy, hogy mindketten a kanapén. Ráadásul erről ő még csak nem is tudhatott… Talán kár volt átmennem. Bár jobb, hogy Peter így nem kötötte az egész szálloda orrára a magánéletét a kiabálásával, de jobban jártam volna, ha nem hallom a szavait. Peter konkrétan kimondta Jennie-nek, hogy nem érez irántam többet barátságnál. Úgy éreztem, a szívem darabokra tört ezekre a szavakra. Persze csak képletesen, mégis úgy éreztem, menten szétesek ott, Peter előtt. Még csak nem is zavartatta magát azzal, hogy én is hallom, amit mond. Bár ő nem tudhatja, hogyan érzek iránta, mégis úgy éreztem, mintha pofon vágott volna ezekkel a szavaival. Mert így is volt. Szinte éreztem, ahogy a tenyere képzeletben csattan az arcomon és az ujjainak a nyoma vékony, élénkpiros csíkokban megmaradnak a bőrömön. Egy újabb csapás tőle. Egy újabb, hatalmas pofon, amin már meg sem szabadna lepődnöm az előzőek után. Hányszor éreztem már ugyanezt, mintha átvert volna. Pedig Peter sosem hitegetett semmivel sem. Ő csak élte az életét, én pedig minden kis dologba valami teljesen mást képzeltem bele. Csak is magamnak köszönhetem, hogy ezeket az ütéseket egyáltalán megérzem, és magamra veszem. Én voltam olyan hülye, hogy beleszerettem – mert ebben már biztos voltam - egy nős férfiba. Nem lett volna szabad ilyen sokáig elmennem. Ha nem engedem magamhoz ilyen közel, akkor esélye sem lett volna kialakulnia ennek az érzésnek. Pedig azt hittem, hogy Adam után már soha többé nem leszek szerelmes. Ő már annyi sebet ejtett rajtam, hogy azt hittem, képtelen leszek újra szerelemmel szeretni valakit. Mégis megtörtént. Azon már meg sem lepődöm, hogy pont én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy egy olyan férfiba szeretek bele, aki soha nem fogja viszonozni az érzéseimet.