5. fejezet - Miért pont én?

Sziasztok!

Meghoztam az 5. fejezetet és ezzel be is hoztam ezen a blogon a lemaradásomat:D
Viszont tegnaptól kezdve, fizikai okok miatt, nem tudom, mennyit tudom majd írogatni a fejiket... Tegnap meccsen ráléptem az ellenfél lábára és kifordult a bokám:S Sajnos elszakadt a külső bokaszalagom, úgyh most 7-10 napra fekvőgipszet kaptam:SS Ami persze polcolással jár:(( Eléggé kényelmetlen még feküdni is, nemhogy ülni, de azért megpróbálok irogatni:) A másik blogon még mindenképpen fölrakom valamikor mostanában a következő fejit, mert azzal még tartozom:)
Addig is jó olvasást ehhez:)

Puszi:CC&EC


Peter szemszöge

Teljesen lefagytam. Csak néztem a telefont a kezemben, miközben valaki szólongatott. Újra meg újra visszajátszottam fejemben az előbbi beszélgetésnek nem igazán mondható telefonálást.
„-Szia Jennie! – szóltam bele még vidáman a telefonba.
-Szia Peter! – hangja jeges volt. – Nocsak, végre hajlandó voltál felvenni azt a k***a telefont? – hangja vádló volt. Nem értettem miről beszél. – Azért közölhetted volna velem, hogy kint Vancouverben leváltottál engem valaki másra – teljesen elhűlve hallgattam vádolásait. – De ha én már nem is, legalább a lányod hogyléte érdekelhetne! – sziszegte, majd lecsapta a telefont.”
-Peter – lengette meg előttem valaki a kezét. – Jól vagy? Mi történt? – kellett pár másodperc, mire rájöttem, hogy Lisa próbál felrázni a gondolataimból.
Kitérve a válaszadás alól siettem ki az éppen most szétnyíló liftajtók között. Előbb meg kell beszélnem ezt a dolgot Jennievel. Nem értettem, hogy értette azt, hogy lecseréltem őt.
Ahogy beértem a szobámba, rögtön tárcsáztam a számát. Nem vette föl. 3-szor is próbáltam hívni, de semmi. A harmadik után még a telefonját is kikapcsolta.
Hirtelen jutott eszembe egy ötlet. Ha ő nem hajlandó beszélni velem, akkor majd Mark.
Második csöngés után felvette.
-Szia haver, mondjad!
-Szia Mark! Beszéltél mostanában Jennievel? – tértem egyből a lényegre.
-Igen, és mit mondhatnék, eléggé ki van akadva rád.
-Nem tudod, hogy miért? Mikor felhívott, nem hagyott szóhoz jutni sem, utána meg nem vette föl a telefonját. Most is ki van kapcsolva.
-Az egyik barátnője látott téged Vancouverben, ahogy egy nőt átölelve ülsz egy padon a Robson Streeten – mondta rosszallóan. – Ráadásul utána a telefonodat sem vetted fel.
-Félreérti a helyzetet – tiltakoztam hevesen. – Az a nő a kollégám. Elmentünk páran körülnézni a városba és együtt vártuk be a többieket. Csak fázott – magyarázkodtam.
-Nem is tudtam, hogy ilyen közeli viszonyban vagy az újdonsült kollégáiddal – vetett ellent.
-Fél napon keresztül be voltam vele ragadva egy átkozott liftbe. Nem gondolod, hogy ennyi idő alatt eléggé megismertük egymást?
-Ezt majd Jennienek magyarázd. Nekem inkább azt mond meg, hogy miért nem vetted föl a telefonod. Jennie már teljesen ki volt készülve és én is vagy háromszor hívtalak – kért számon.
-Nem tudom – mondtam csüggedten. – Nem is hallottam, hogy csörög.
-Hát, minden esetre, megpróbálom rábeszélni Jenniet, hogy álljon szóba veled és hallgasson meg. Mást nem tudok tenni az érdekedben. Már így is ordibált velem egy sort, mikor mondtam neki, hogy biztos van rá valamilyen ésszerű magyarázatod.
-Köszönöm – mondtam hálásan.
-Hát most azt mondom, hogy van mit – nevetett. – Addig is próbálj meg minden félreérthető helyzetet elkerülni – utasított. – Hívlak, ha sikerült intéznem valamit. Szia! – azzal letette a telefont.
Még elmotyogtam egy szia-t, majd az órára néztem. Még volt fél órám a vacsoráig, így bementem a fürdőbe, hogy lefürödjek.
Nem értettem Jennie viselkedését. Nem szokott ennyire kiakadni. Persze lehet, hogy én is hasonlóan reagáltam volna, mint ő. Nem tudom.
A fürdéssel hamar végeztem, így elindultam lefelé. Ki más szállt be éppen a liftbe, mint Lisa. Remek! Akkor ma lépcsőzök – sóhajtottam magamban. Most nem tett volna jót a társasága. Eléggé felzaklatott ez a két telefonbeszélgetés. Lehet, hogy jobb lenne, ha inkább a szobámban vacsoráznék.
Félszemmel láttam, hogy amint meglátott engem, már nyúlt is a gombok felé, hogy megállítsa a liftet. Megbántani nem akartam, így intettem neki egyet mosolyogva, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Miért kell nekem mindig összefutnom vele a folyosón?
Mikor leértem a földszintre, a lift már üres volt, így lassú léptekkel elindultam az étterem felé.

Elizabeth szemszöge

Miután rendbe hoztam magam, kimentem a szobából, hogy lemenjek vacsorázni. Már csukódott be előttem a lift ajtaja, mikor megpillantottam Petert a lépcsőnél. Azonnal nyúltam a gombért, hogy megállítsam a liftet, de ő felém fordult, intett egyet, majd elindult lefelé a lépcsőn. Nem értettem a viselkedését. A telefonbeszélgetése után szó nélkül elrohant, most meg lift helyett a lépcsőn megy le. Gondolataimba merülve értem le a földszintre. Petert még sehol sem láttam, így elindultam az étterem felé. Én érkeztem elsőnek, így leültem az asztalunkhoz, majd az étlapot kezdtem nézegetni. Pár perc múlva Peter is belépett a helyiségbe. Szótlanul ült le az asztalhoz.
-Mi a baj? – néztem rá aggódva. – Miért hívott Jennie?
-Nincs semmi – válaszolt értetlenkedve, de kerülte a tekintetemet.
Miért nem mondja el, ha valami baja van?
Fölemelt egy étlapot, majd azt kezdte tanulmányozni, hogy még véletlenül se kelljen rám néznie.
-Sziasztok! – ült le az asztalhoz Rob és Alice.
-Sziasztok! – köszönt mosolyogva Peter, miközben felnézett rájuk. Most meg mi van?
-Azt hiszem, én inkább a szobámban vacsorázok – álltam fül hirtelen az asztaltól. – Holnap reggel találkozunk. Sziasztok! – azzal elindultam vissza a szobámba. Nagyon bosszantott Peter viselkedése. Mikor fölértem, alig tudtam kinyitni a szobám ajtaját, annyira remegett a kezem. Mikor végre sikerült, bementem, majd szinte becsaptam magam mögött az ajtót. Ledőltem az ágyra, majd fejemet tenyerembe temettem. Miért zavar ennyire, hogy Peter ilyen közömbösen viselkedik velem? Eddig olyan közvetlen és kedves volt. Mi változott meg azóta? Jennie hívása óta olyan, mintha kerülne engem.
Azt hiszem, elaludhattam, mert kopogtatásra ébredtem. Nem tudtam, ki lehet az, hisz nem szóltam, hogy hozzák föl a vacsorám.
Kinyitottam az ajtót, aminek a túloldalán Peter állt. Bűnbánó arccal nézett rám.
-Szia! – köszönt halkan.
-Szia! – néztem rá csodálkozva. – Úgy döntöttél, hogy mégsem kerülsz? – kérdeztem rosszallóan.
-Ennyire feltűnő volt?
-Áh… dehogy! – legyintettem. – Tudod, még meg is érteném, ha tudnám az okát – nyíltan bevallotta, hogy valami baja van velem. – Esetleg beavatnál engem is? – nyitottam nagyobbra az ajtót, hogy beengedjem.
-Igen, jobb ha te is tudod – sóhajtott mélyen, majd átlépte a küszöböt.
Leültünk a kanapéra. Várakozóan néztem rá. Először még gondolkodott egy kicsit - biztosan azon, hogy hol kezdje -, majd megszólalt.
-Először is bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért – nézett mélyen a szemembe. Tekintetét őszintének láttam. – Remélem, megértesz majd, miután elmondtam a történteket. Szóval, mikor Jennie hívott, a fejemhez vágta, hogy megcsaltam és hogy a lányom sem érdekel engem – közbe akartam szólni, de föltartotta a kezét, elhallgattatva ezzel. – Utána lecsapta a telefont. Sajnálom, hogy csak úgy szó nélkül kirohantam a liftből. Rögtön próbáltam őt visszahívni, de nem vette föl, aztán meg kikapcsolta a telefonját. Azonnal felhívtam Markot, aki elmondta, hogy mi történt.
Csodálkozva néztem rá. Nem nézném ki Peterből, hogy megcsalja a feleségét. Ráadásul nem nagyon hagyta el a szállodát társaság nélkül.
-Jennie egyik barátnője látott minket itt Vancouverben – folytatta -, mikor a Robson Streeten vártuk a többieket és együtt ültünk a padon. Persze rögtön felhívta Jenniet, aki teljesen kiakadt és 4-szer is próbált hívni, de én nem vettem föl. Valószínűleg nem hallottam. Mark is próbált hívni 3-szor, de akkor még mindig a városban voltunk.
Tehát a felesége azt hiszi, hogy velem csalta meg őt. Te jó ég! Brávó Elizabeth, jól megcsináltad!
-Hé, ne hibáztasd magad! – fogta meg Peter a kezem. – Nem szokta ilyen dolgokon fölkapni a vizet. Nem tudom, most miért akadt ki ennyire – gondolkodott el. – Mondjuk, téged még nem ismer… Remélem, megbocsátod nekem a viselkedésemet – nézett rám kérlelőn.
-Kénytelen leszek – húztam széles mosolyra a szám. – Pár nap múlva kezdődik a forgatás. Elvileg a feleséged vagyok – vontam meg a vállam.
-Legalább te nem vagy féltékeny – sóhajtott, majd végre ő is elmosolyodott.
-Köszi, hogy elmondtad. Megértelek téged, de valamilyen szinten a feleségedet is. Hisz még egy hete sem vagyunk Vancouverben, máris ilyen híreket kap. Az meg megint más dolog, hogy a barátnője mit látott félre, ha azt hitte, hogy megcsalod Jenniet.
-Köszönöm – nézett rám hálásan. – Most pedig, ha nem haragszol, én most megyek – állt föl. – Megpróbálom megint felhívni Jenniet. Maradj csak! – nyomott vissza, mikor föl akartam én is állni. – Kitalálok egyedül is – nyomott puszit az arcomra. – Még egyszer köszönöm! – mosolygott rám. – Szia! – tűnt el az ajtóban.
-Szia! – szóltam utána. Pár másodperc múlva ajtócsukódás, majd csönd.
Remélem, sikerül megbeszélniük a félreértéseket. Nem szeretném, ha miattam romlana el köztük valami. Hisz a távkapcsolatok csak nagyon ritkán működnek. Főleg, ha az egyik fél túlontúl féltékeny típus is.

Peter szemszöge

Szerencsére sikerült mindent megbeszélnünk Lisaval. Örülök, hogy nem haragszik rám a viselkedésem miatt. Sőt, egészen jól fogadta a helyzetet. Alice kirohanása után azt hittem, ő is ki fog akadni, de szerencsére nem így történt. Robék még lent kifaggattak, hogy mi történt Lisaval és én elmondtam nekik, hogyan viselkedtem vele. Alice persze rögtön lecseszett, hogy hogy vagyok képes így viselkedni valakivel, csak mert otthon nem megy minden olyan fantasztikusan. Persze igaza volt és nem is értem magamat, hogy miért reagáltam így a dologra, de most már mindegy. Rendbe kell hoznom a dolgokat Jennievel is. Minél hamarabb.
Visszamentem a szobámba, leültem az ágyra, és azonnal előkaptam a telefonom. Talán Mark már tudott vele beszélni, csak nem hívott még fel.
1 csöngés… 2 csöngés… 8 csöngés… hangposta… Remek! De legalább már nincs kikapcsolva.
Egy fél óra múlva újra próbálkoztam. 2 csöngés után fölvette.
-Szia! – szólt bele semleges hangon, amitől összeszorult a torkom.
-Szia! – köszöntem én is. – Jennie, kérlek hallgass meg! – kértem, mielőtt még meggondolná magát és letenné a telefont.
-Mondjad!
-Nem csaltalak meg. Az a nő a kollégám volt. Csak azért öleltem át, mert fázott – magyarázkodtam gyorsan. – Nincs közöttünk semmi!
-Nem tudtam, hogy ilyen jóba vagy a munkatársaiddal. Ki az a nő? – kérdezte idegesen. – Kit játszik? – Nagyszerű! Pont az a kérdés, amire neki nem kell tudnia a választ. Legalábbis nem akkor, mikor éppen békülni akarok vele…
-A neve Elizabeth Reaser. Emlékszel, hogy mondtam neked, hogy beragadtam az egyik kollégámmal a liftbe egy fél napra. Az ő volt. De nem történt köztünk semmi sem – próbáltam elkerülni a választ az utolsó kérdésére. Talán nem tűnik föl neki, hogy ezt elhallgatom előle.
-Igazán? És a csókra mi a magyarázatod? – kérdezte felháborodva.
-Milyen csók? – döbbentem meg.
-Ne játszd meg nekem az értetlent. Pontosan tudod, hogy milyen csókról beszélek. Becca mindent elmondott, amit látott.
-Azt mondta neked, hogy megcsókoltam Lisat? – hitetlenkedtem. Úgy tudtam, Rebecca a legjobb barátnője. Miért hazudott volna neki? Valamit biztosan rosszul látott. – De hát ez nem igaz! – jelentettem ki, most már én is felháborodva.
-Ő a legjobb barátnőm! Miért hazudna nekem?
-Én meg a férjed vagyok! – vágtam vissza. – Miért nem hiszel nekem? Rebecca valamit rosszul láthatott, mert én nem csókoltam meg Lisat! – keltem ki magamból.
-Luca felébredt. Most leteszem – mondta hűvösen, majd bontotta a vonalat.
Sóhajtva dőltem végig az ágyon. Miért velem történik ez?