7. fejezet - A megcsalás

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is a 7. fejezet. Most készültem el vele, úgyh gondoltam nem várom meg a feltevésével a holnapot:D Csak annyit fűznék hozzá, hogy nehogy megutáljátok Petert azért, amit csinál;):) Szóval ne tántorítson el titeket a történet a Team Peter-tőlxd Bár én inkább Jenniet utálom most:@
Jó olvasást!;)

Plusszba még annyit, hogy karácsonykor fogtok kapni egy kis meglepit:P Egy rövidke kis novellát:)

Puszi


Peter szemszöge

Legszívesebben ordítottam volna dühömben a látványtól. A feleségem itt hempereg az ágyunkban a legjobb barátommal. És még csak észre sem vettek engem. Hangosan megköszörültem a torkomat, közben egy mozdulattal felkapcsoltam a lámpát. Ijedten rebbentek szét és kapták rám a szemüket. Jennie arca rémült volt.
-Peter – nyögte halkan, de én nem foglalkoztam vele.
Elindultam Mark felé, majd kiráncigáltam őt az ágyból. Mikor már talpon volt, meglendítettem a kezem és egy hatalmasat behúztam neki. Elégedetten megráztam utána a csuklómat. Pár másodperc múlva jött is a válasz az előző ütésemre. Éreztem, ahogy folyik le a vérem az államon, de nem törődtem vele. A következő ütés elől már sikerült elhajolnom.
Jennie felsikított, mikor egy határozott mozdulattal nekilöktem Markot a falnak, majd megragadtam a nyakát.
-Hagyjátok abba! – sikította.
-Hogy merészelted? – morogtam Mark arcába.
-Te is csaltad őt – morogta vissza. – Azt hiszed, elhittük azt a sok baromságot, amit arról az Elizabethről összehordtál? Támaszra volt szüksége és én itt voltam.
-Támaszra? Ilyen támaszra? – szorítottam meg erősebben a nyakát. – Lisa csak egy nagyon jó barátom. Én sem feküdtem le vele, mikor támaszra volt szükségem! – ordítottam a képébe.
-Peter, állj le! – próbálta meg sírva elhúzni a kezem Jennie.
Hirtelen elengedtem Mark nyakát, aki a fal mellett a földre csúszott, és a feleségem felé fordultam.
-Miért pont vele? A legjobb barátommal! Miért? – ordítottam az arcába csalódottan.
Nem válaszolt. Kinyúlt felém, hogy megfogja a kezemet, de én leráztam. Már lendítettem a másikat, hogy fölpofozzam, de végül meggondoltam magam. Nem fogok lesüllyedni arra a szintre, hogy megütök egy nőt. Még soha életemben nem csináltam ilyet, és nem most fogom elkezdeni.
-Gyerünk! Üss meg! Üsd meg a saját feleséged! – kiabálta.
-Neked ebben a helyzetben nincs jogod kiabálni velem – morogtam az arcába. – Elválok! – jelentettem ki határozottan.
-Micsoda? – kérdezte elhűlve. – Peter, beszéljük meg! – vált síróssá a hangja, de én elindultam a szekrény felé.
-Ezen nincs mit megbeszélni! Ezek után már nem tudok megbízni benned – nyitottam ki a szekrényt, majd Markkal nem törődve az ágyra dobáltam a ruháim egy részét. Elővettem még egy bőröndöt, majd beledobáltam a ruhákat. Közben előkaptam a mobilom, hogy hívjak egy taxit.
Végigjártam az egész lakást, mindenhonnan összeszedtem a fontosabb dolgaimat, majd elindultam az ajtó felé.
-Peter, hol fogsz aludni? – próbált meg visszatartani. Gondolja, hogy ennyivel itt marasztalhat?
-Azt még nem tudom, de hogy itt nem, az is biztos – morogtam rá sem nézve.
-Peter – zokogta. Hát megint így válunk el. Sohasem tudunk meglenni veszekedés nélkül?
-Egy valami árulj még el nekem – néztem a szemébe. – Mióta tart? Ne aggódj, ez már semmit sem változtat a helyzeten, úgyhogy nyugodtan megmondhatod az igazat – hangom gúnyos volt, ahogy megláttam szemeiben a félelmet.
-Már évek óta – hajtotta le a fejét.
Nem kellett sok hozzá, hogy ne vágjam mégis pofon, vagy ne rohanjak vissza az emeletre, hogy megfojtsam Markot.
-Remek! Akkor már értem, miért nem akartál költözni – léptem ki az ajtón. – A maradék cuccomért majd valamikor visszajövök.
-Peter, kérlek! – zokogta az ajtóban.
Nem néztem hátra. Beszálltam a taxiba.
-Hova vihetem? – fordult hátra a sofőr, alaposan végigmérve engem. Nem csodálom, szép látvány lehettem a felrepedt számmal és a felduzzadt arcommal.
-A legközelebbi szállodába – hangom rekedt volt.
Egész úton szótlanul ültem, kibámulva az ablakon.
-Megérkeztünk – szólt hátra a sofőr pár perc múlva.
-Köszönöm – nyomtam a kezébe a pénzt. – A többit tartsa meg – azzal kiszálltam a kocsiból.
Mivel a gépem csak vasárnap délelőtt megy, ezért kivettem egy szobát két éjszakára.
Ma persze már nem tudtam aludni. Egész éjszaka csak forgolódtam és szégyen, nem szégyen, még sírtam is.
Reggel, mikor belenéztem a tükörbe, alig ismertem magamra. Az arcom falfehér volt. Talán még fehérebb, mint mikor kifestenek a forgatásra. A szemeim vörösek voltak, és alattuk sötét karikák díszelegtek. A hajam ezerfelé állt. Beletúrtam, hogy kicsit igazítsak rajta. Aztán hideg vizet locsoltam az arcomba, majd fogat mostam és visszadőltem az ágyra. Forgolódtam még egy ideig, majd a kimerültség miatt végül elnyomott az álom. Kevesen tudhatják, mekkora megváltás volt ez most számomra.
Mikor fölébredtem, már korom sötét volt. Az órára néztem. Hajnali fél 3. Ezek szerint az egész napot átaludtam. Még van hét óra a gép indulásáig. Mit csinálok én addig? Arcomat a párnába temettem és hangosan felsóhajtottam. Aztán felkeltem és elindultam a fürdőbe. Legalább ezzel is telik az idő.
Hosszan áztattam magam a kádban, bár egy negyed óra után már legszívesebben befejeztem volna. Megmostam a hajamat is, mondjuk ez nálam nem tartott tovább 5 percnél.
Egy törölközőt a derekam köré csavarva kiléptem a fürdőből. Hajam a homlokomhoz tapadt, így megráztam a fejem. Apró vízcseppek repültek szerte-szét a szobában két méteres körzetben.
Felöltöztem, majd a törölközővel átdörgöltem a hajam. Szinte már száraz is volt.
Aztán ismét elterültem az ágyon és vártam. Vártam, hogy végre 7 óra legyen és hozathassam a reggelit. Bár egyáltalán nem vagyok éhes, azért ezzel is telik az idő.

Hamar kiértem a reptérre. Még volt másfél óra a gép indulásáig. Leadtam a csomagomat, majd leültem a váróteremben. Szerencsére most nem találtak meg a paparazzik és a rajongók. Vagy csak nem ismertek föl ilyen állapotban. De jobb is volt így. Most nem tudnék mosolyogni meg autogramokat osztogatni.

-Végre! – sóhajtottam föl magamban, mikor a taxi megállt a szálloda előtt. Most jöttem csak rá, hogy Jennien kívül senki sem próbált meg hívni a hétvégén. Biztosan nem akartak zavarni. De milyen jól is tették. Ha fölvettem volna, akkor is csak dühömben ordítok velük.
Kifizettem az utat a sofőrnek, majd kiszálltam a taxiból és elindultam a szálloda bejárata felé.
Elkértem a portáról a szobakulcsomat. A lány érdeklődően méregetett, de szerencséjére nem kérdezett semmit. Valamit - nem is tudom, hogy mit - láthatott az arcomon, ami miatt visszafogta magát…
Elindultam a lift felé.
-Peter! – hallottam meg Lisa hangját. – Várj!
Remek! Pont ő hiányzott. Mi a szarért kellett itt ötleteket osztogatnia, hogy menjek haza hétvégére?
Nem álltam meg csak a lift előtt.
-Te jó ég! – kapta a szája elé a kezét, mikor meglátta az arcomat. – Mi történt? – Kérdezte döbbenten.
Meg akarta fogni a kezem, de én elléptem mellőle, amint kinyílt a liftajtó. Követett engem. Nem akarok vele kiabálni, de az lesz, ha nem hagy békén a kérdéseivel. Szótlanul nézett engem, amíg föl nem értünk a harmadikra. Már reménykedtem, hogy megúszom a kérdéseit, de csalódnom kellett.
-Peter, mi történt? – fogta meg a kezem, miután kiléptünk a liftből.
Elkaptam a két csuklóját, majd nekinyomtam a hátát a falnak. Megdöbbenve nézett rám, de szemeiben nem láttam félelmet. Arca csak pár centire volt az enyémtől, úgy kezdtem kiabálni vele.
-Hallgass el! – szorítottam meg figyelmeztetésképp a csuklóját. – Tudni akarod, mi történt? – morogtam. - Az, hogy mindenbe beleütöd az orrod. Minek adsz nekem tanácsokat? Vagy eleve ezt akartad? Hogy Jennievel megint összevesszünk? Akkor most boldog lehetsz! Megcsalt! Elválunk! – sziszegtem az arcába.
-Peter – suttogta elhűlve. – Én nem tudtam…
-Hallgass! Nem érdekel! – engedtem el a csuklóját. – Kössz! – azzal ott hagytam.
Elsiettem a szobámhoz, majd becsaptam magam mögött az ajtót. A következő a szekrény volt. Ököllel csaptam rá a kemény fára, ami megremegett, de nem látszott meg rajta semmi sem. A szekrényajtónak dőlve csúsztam le a padlóra. A térdeimet felhúztam, az arcomat a tenyerembe temettem, és csak ültem.
Nem akartam így ordibálni Lisaval. Hogy lehettem ekkora barom? Miért pont rajta kellett kitöltenem a mérgem, mikor ő aztán tényleg semmiről sem tehet, csak jót akart nekem?

Elizabeth szemszöge

Ott álltam a folyosón megdermedve. Jennie megcsalta őt? És ezért engem hibáztat? Én csak jót akartam neki.
-Mi történt? – nyitotta ki az ajtójukat Alice. – Mi volt ez az ordibálás? Jól hallottam, hogy Peter volt?
Akaratlanul is végigfolyt egy könnycsepp az arcomon. Nagyon fájtak Peter szavai.
-Mi történt? – sietett oda hozzám Alice. – Talán bántott? – döbbent meg.
Megráztam a fejem. Legalábbis nem úgy bántott, mint ahogy azt Alice értette. Nem ütött meg, de ő maga igenis bántott.
-Gyere, majd bent elmondod – karolt át, majd egy bocsánatkérő pillantást vetve Rob felé, elindult a szobám irányába.
Bent leültetett az ágy szélére, majd ő is elhelyezkedett mellettem.
-Mi történt? – tette fel újra a kérdést.
Én pedig kisebb akadozásokkal a sírás miatt, de elmondtam neki az elejétől a végéig. Peter sérülését, ahogy a falnak nyomott, amiket a fejemhez vágott…
Mire a végére értem, már alig tudtam megszólani a sírástól.
-Csssh – simogatta meg a vállam, miután magához húzott. – Ne törődj vele, nem miattad történt.
-Tudom, csak… annyira fájtak a szavai – hüppögtem.
Sohasem gondoltam volna, hogy Peter így is tud viselkedni. Legutóbb, mikor engem okolt, csak elkerült. Most pedig leordítja a fejemet.
De egyáltalán miért érdekel ez engem ennyire? Mi közöm van nekem az ő magánéletéhez?
Ahogy erre gondoltam, görcsbe rándult a gyomrom. Tényleg nincs hozzá semmi közöm, és mégis érdekel. Ez így nincs jól. De már nem tudok rajta változtatni. Talán még igaza is volt. Talán a szívem legmélyén tényleg azt akartam, hogy összevesszenek. De nem emiatt adtam neki az ötletet, hanem azért, hogy boldog legyen. Őrjítő volt őt szomorúnak látni.
-Ne foglalkozz vele, majd lenyugszik – simogatta egyfolytában a hátamat.
Én azonban nem tudtam nem foglalkozni vele. Képtelen voltam kitörölni azokat a mondatokat a fejemből.
-Komolyan mondom, én megfojtom Petert – morogta bosszúsan. – Nem támadhat le valakit a folyosón csak úgy, mert neki nem mennek jól a dolgok otthon – mondta felháborodva. – Még ma beszélek vele, ha tudok – hangja elszánt volt.
-Miattam igazán nem kell – tiltakoztam.
-Ez nem csak miattad van.- rázta meg a fejét. – A múltkor is te szívtad meg, mikor összeveszett Jennievel. Bárki más lehetett volna a „szerencsés”.
-De miattam veszett össze vele – ellenkeztem.
-De nem miattad csalta meg Petert. Te maximum csak egy ürügy voltál – magyarázta. – Ahogy a múltkor is. Ha nem lát titeket a barátnője együtt, akkor keresett volna más lányt, akivel meggyanúsíthatja, ebben biztos vagyok – mondta komolyan.
-Köszönöm – szorítottam meg a kezét.
-Nincs mit. Most pedig megpróbálok beszélni vele. Velem aztán nem fog ordibálni – állt föl mellőlem, majd kisétált a szobából.