25. fejezet - Már megint miattam...

Sziasztok!:)

Meghoztam az új fejezetet:) Sajnos úgy láttam, egyikőtök sem találta el, hogy ki lehetett az Liz háta mögött, így most majd kiderül:D Remélem, a történtekért nem fejeztek le:$ Nem ér előre megnézni a végét!!!! *Szigorú tekintet* Jó olvasást hozzá:) Kérnék szépen komikat!:D És persze a véleményetekre is kíváncsi vagyok az új fejléccel kapcsolatban, úgyhogy szavazzatok is!:D

Puszi


Peter szemszöge

Idegesen túrtam bele a hajamba, mert sehogy sem akart jól állni. Egy-egy tincs mindig elállt a többitől. De miért is érdekel ez most ennyire? Hiszen csak bulizni megyünk.
-Gyertek már! A csajok biztosan tűkön ülve várnak minket – nevetett Kel.
-Nem mindenki olyan szerencsés, mint te – néztem rá a tükörből. – A hajadat biztos nem lehet nehéz kezelni. Nekem viszont már csak a szerep miatt is kötelező ilyenre meghagynom – húztam el a számat.
-Ugyan már! – legyintett Rob. – Te így is jól nézel ki – rebegtette meg nőiesen a szempilláit, majd kitört belőle a nevetés.
-Biztos, hogy jó ötlet veletek tartanom? – viccelődtem.
-Igen, biztos! Hagyjad már a hajadat! – fogta meg a csuklómat Jackson.
-Liznek így is, úgy is tetszeni fogsz – vigyorgott Rob.
-Jaj, hagyjatok már ezzel! – forgattam meg a szemeimet. – Nincs köztünk több barátságnál, és ezt ti is tudjátok.
-Igen, az már a reakciódból is látszik – nevetett most Taylor.
-Legalább ti ne szekáljatok ezzel. Így is elég, hogy Ash egyfolytában ezzel nyaggat. Ráadásul szerintem tegnap egy csomó hülyeséget összehordott rólam Liznek.
-Jól van, békén hagyunk – emelte maga elé a kezeit Jackson. – Csak siess már!
-Jól van, na! Készen vagyok – nevettem. – Induljunk!

Hamar megérkeztünk a bárhoz. Még nem voltak ott olyan sokan, de már láthatóan elkezdődött az éjszakai élet. Amint beléptünk, rögtön megláttuk a lányokat. Pontosabban csak Asht, Nikkit, Rachellet és Krist. Lisat sehol sem láttam. Egy pillanatra körülnéztem a helyiségben, de nem találtam őt a tekintetemmel. Lehet, hogy mégsem jött el. Talán túlságosan fáradt volt a tegnapi buli miatt. Bár akkor nem értem, miért tűrte el az egész délutános vásárlást Ashley-vel és Nikki-vel.
-Úgy látom, Liz remekül szórakozik – nézett el mellettem Kristen vigyorogva.
Azonnal megpördültem a tengelyem körül. Nem tudtam elhinni, amit mondott. Amint megláttam őt, szinte tátott szájjal néztem végig rajta. A lila ruha tökéletesen simult formás alakjára és körülbelül a combközépig ért. A haja lágy hullámokban omlott a ruha által szabadon hagyott vállaira. Pillanatnyi dermedtségemből a mellette álló férfi látványa rázott fel.
-Ez nem lehet igaz! – morogtam, miközben elindultam feléjük. Gyorsan átvágtam a táncolók között, majd végre odaértem a pulthoz.
-Ugyan, Édes, mi a baj? – csúsztatta a kezét Liz derekára, aki azonnal lerázta magáról az érintést.
-Mark, emlékszel még, mit mondtam legutóbb? – kérdeztem vészjóslóan a háta mögül.
-Nahát, Peter! – köszönt mosolyogva, miután megfordult.
-Liz, menj vissza a lányokhoz – intettem neki, de ő csak megrázta a fejét.
-Nem, Peter! Mindketten visszamegyünk – fogta meg a karomat, majd el akart húzni Mark elől. – Nem fogod szétveretni magadat – csúsztatta tenyerét a mellkasomra, hogy hátrébb toljon. – Viszlát, Mark! – köszönt el hátra sem nézve. – Peter, gyere már! – unszolt. Hangja kétségbeesett volt.
Még egy utolsó szúrós pillantást vetettem Markra, majd megfordultam és Lizt magam elé húzva visszaindultam a lányokhoz.
-Jól vagy? – fordultam felé aggódva. – Nem csinált veled semmit sem, ugye?
-Teljesen jól vagyok – mosolygott rám. – Köszönöm – motyogta hálásan. – Ismét…
-Igazán nincs mit. De ne csodálkozz, hogy megakad rajtad a férfiak szeme, ha így kiöltözöl egy buliba – néztem végig rajta megint.
-Ugyan – legyintett kissé elpirulva. – Mark a ruha nélkül is észrevett volna.
-Úgy meg főképp! – nevettem fel hangosan. Eléggé kétértelmű volt ez a mondata.
-Hé, ne forgasd ki a szavaimat! – bokszolt játékosan a vállamba. – Te is tudod, hogyan értettem – sütötte le a tekintetét.
-Persze – bólintottam még mindig nevetve.
Közben visszaértünk a többiekhez, akik időközben összetoltak két asztalt és leültek mellé. Rob kérdőn nézett föl rám, mire én csak megráztam a fejem, majd kihúztam Liznek egy széket.
-Minden rendben? – vonta föl a szemöldökét Ashley.
-Persze – vágta rá azonnal Liz, majd futólag felém pillantott. Nem akarta, hogy a többiek is aggódjanak. Bár Mark érdekében nagyon remélem, hogy elhúzott innen, mert ha még egyszer hozzáér Lizhez, vagy bármelyik lányhoz, már nem fog senki sem megakadályozni abban, hogy nekimenjek. Pedig én nem vagyok az a durva típus.
Mélyet sóhajtottam, majd rábólintottam. Leültem a mellette levő székre és becsatlakoztam én is a beszélgetésbe. Nem volt különösebb témánk, így pár perc elteltével újra visszamentünk táncolni. A fiúkkal egymás között adogattuk a lányokat, így mindenki mindenkivel táncolt. Nem kerülte el a figyelmem, hogy Kris eléggé távolságtartó velem. Ha tehette, elkerülte a velem való érintkezést, ami kissé megzavart. Nem értettem, mi baja van velem.
A következő szám végén Liz kivált a körből és elindult az asztalunk felé. Pár pillanatig csak néztem utána, amíg le nem ült, majd visszafordultam a többiekhez. Mark teljesen kiment a fejemből. Mikor pár számmal később újra az asztalunk felé pillantottam, Liz már nem volt ott. Körbenéztem a helyiségben, de sehol sem láttam. Végül amellett maradtam, hogy biztosan csak kiment a mosdóba. Nem kell mindenben rögtön a bajt keresnem. Újra visszafordítottam a figyelmemet a táncra.
-Nem láttad Lisat? – kérdezte Nikki, mikor éppen velem táncolt.
-Nincs az asz… - a szavam elakadt, ahogy megláttam az üres székeket az asztalnál. Nagyon rossz érzés kerített hatalmába. – Lehet, hogy csak kiment levegőzni – pillantottam Nikki-re. – Megyek, megnézem! – váltam ki én is a táncolók közül.
A szemem sarkából láttam, hogy Nikki követ engem, amit nagyon nem tartottam jó ötletnek. Ha a sejtésem beigazolódik, akkor jobb, ha nem jön velem.
-Várj, megnézem a mosdóban - kapta el akarom.
-Nem hinném, hogy ott van… mikor kicsit régebben az asztalhoz néztem, már akkor sem ült már ott – ráztam meg a fejem.
-Azért megnézem – sietett el. Kihasználhattam volna az alkalmat, hogy itt hagyom, mert biztos voltam benne, hogy Liz nem a mosdóban van, de valahogy mégsem mozdultam meg a kijárat felé. – Nincs ott – lépett vissza mellém Nikki. A hangja már neki is kezdett féltést tükrözni.
Azonnal elindultam a kijárat felé. Már jóval előbb föltűnt, hogy markot sem láttam itt bent sehol sem, ami csak még jobban bebiztosította a sejtésemet. Mindketten kiléptünk a szabad levegőre, ami azonnal az arcunkba csapott. Párat kellett pislognom, amíg megszoktam a változást a benti és a kinti fény között.
-Peter – szorította meg a karomat Nikki. – Ott van – mutatott el egy nem sokkal messzebbi pontra. Hangja most már teljesen rémült volt. – Mit csinálunk? – Ujjai közben a fölsőmbe markoltak.
-Hívd a fiúkat, addig én föltartom Markot. Ezt már nem ússza meg – morogtam mérgesen.
-De…
-Csak menj! – vágtam közbe.
Eltűnt az ajtó mögött, mire én elindultam feléjük.
-Nem fogalmaztam elég világosan? – kiáltottam oda neki. Szinte meg sem rezdült. Csak tovább nézte Lizt, ami kezdett egyre jobban felhúzni. Csak pár lépés után vettem észre, hogy a kezében tartott tárgy megcsillan az utca szélén álló lámpa fényében. Azonnal megtorpantam. – Mi értelme van ennek? – Miközben beszéltem, végig a kezét figyeltem. Vártam, hogy mikor mozdul meg. Pontosabban nem vártam, hanem reméltem, hogy egy ideig, legalábbis addig, amíg nem jön a segítség, még nem fogja használni.
-Luca kórházban van – morogta. – Miattad!
Liz próbálta egyre közelebb préselni magát a falhoz, ami szinte már lehetetlennek bizonyult.
-Hogy micsoda? – hördültem fel. Bármennyire is zavart a tudat, hogy Luca Mark lánya, én mégis a sajátomnak éreztem. Még mindig… Hiszen én neveltem föl őt és engem hitt az apjának.
-Bizony! – fordult meg mérgesen, így szembekerülve velem. – Jen megpróbálta neki elmagyarázni, hogy mostantól velem fognak lakni és én leszek az apukája, de ő nem akarta ezt elfogadni. Utánad akart jönni. Veled akart maradni. Bárhogy is győzködtük, hogy én vagyok az apja, nem hitt nekünk.
-Még csodálkozol? Nem épp úgy viselkedtél vele, mint az apja.
-Mert nem is tudtam róla. Két nappal azelőtt tudtam meg, hogy Luca az én lányom, mint ahogyan te. Ki akart szökni utánad az éjszaka az ablakán keresztül, de leesett. Ez még nem is lett volna nagy baj, mert nem lett különösebb baja. De a szomszéd kutyája már tett róla, hogy ne kerüljön haza épségben.
-És szerinted ez az én hibán? – keltem ki magamból. – Nem engem hibáztass azért, mert nem tudsz vigyázni a lányodra. Hányszor ordibáltam veled amiatt, ha elfelejtettél elmenni érte az óvodába és elkószált valamerre a városban? Egyszer sem! Tudod mit éreztem én akkor, amikor a szomszéd engem hívott, hogy megtalálta Lucat és most nála van? Nem buktam ki rád, pedig én feltétel nélkül rád bíztam a családomat, mert azt hittem a barátom vagy! Te mégsem figyeltél rájuk. És ezek után még van képed engem hibáztatni emiatt?
-Nem kellett volna csak úgy kilépned az életéből. Jobban járt volna mindenki, ha fokozatosan szakítod meg vele a kapcsolatot.
-Valóban? Mégis, rajta kívül, kinek lett volna még jó? Jennie-nek, hogy egyfolytában a lányotok körül vagyok?
-Megoldottad volna, ebben biztos vagyok.
-Hé! – hallottam meg Kel hangját nem messze tőlünk. – Mi folyik itt? – szaladt mellém, majd ő is megtorpant, mikor észrevette a kést Mark kezében. – Nikki hívta a rendőrséget – fenyegette meg. – Már úton vannak ide – vigyorodott el győzelemittasan. – Búcsút mondhatsz a szabadságodnak.
A következő pillanatban Mark hirtelen megfordult és elindult Liz felé. Teljesen ledermedtem. Erre nem gondoltam. Ó, Istenem! Megragadta a karját, majd maga elé húzta.
-Tessék! A tiétek! – lökte el felém, mire én megkönnyebbülten húztam magamhoz reszkető testét. Látszott Markon, hogy eléggé megrémítette az időközben kialakult fölényünk.
Mark közben futásnak eredt az ellenkező irányba. Kellan intett, hogy követi, majd rögtön utána indult, Rob pedig követte őket.
-Jól vagy? – simítottam végig aggódva Liz hátán. – Nem esett bajod?
-Nem… jól…. jól vagyok – szipogta halkan, miközben egyik kezével a fölsőmet szorongatta. Arcát a mellkasomba temette. – Csak… megijedtem.
Kicsit eltoltam magamtól, majd a kezeim közé vettem az arcát, hogy a szemébe nézhessek.
-Biztos, hogy minden rendben?
Szemei csillogtak a könnyektől, amiket próbált visszatartani, de mélyen a szemembe nézve bólintott.
-Ez nem válasz – ingattam meg a fejem.
-Igen, jól vagyok – jelent meg apró, keserű mosoly az ajkain.
Visszahúztam magamhoz, majd karjaimat szorosan köré fontam. Azt akartam, hogy biztonságban érezze magát. Szegénynek annyi mindenen kellett az elmúlt hónapokban keresztülmennie. Ráadásul mind az én hibámból történt. Ki tudja, hogyan látom őt viszont, ha Nikki nem veszi észre, hogy még mindig nincs az asztalnál.
-Elmondod, hogy mi történt? – kérdeztem pár perc elteltével, mikor a sírása már kezdett alább hagyni.
Egy mély sóhaj után kicsit hátrébb húzódott tőlem, de én nem engedtem el őt, így csak pár centire húzódott el.
-Te is tudod, hogy nem nagyon bírom a bezártságot – hajtotta le a fejét. – Már eléggé kényelmetlenül éreztem bent magam, így először kimentem a mosdóba, de attól sem lettem jobban. Így végül kijöttem a szabadra. Már pár perce kint voltam, amikor Mark egyszer csak megjelent. Arrébb húzódtam, remélve, hogy nem lát meg, de szerintem direkt követett engem, mert azonnal felém indult el. – A végére ismét folyni kezdte a könnyei. – Annyira megijedtem – szipogta.
Szorosan magamhoz öleltem. Nem értem, Mark miért pont őt szemelte ki magának. Bármelyik másik lányt elkaphatta volna.
-Jól vagytok? – szaladt oda hozzánk Nikki, a többi lány követte őt. – Nem esett bajotok?
-Megvagyunk – bólintottam.
-És a fiú? – nézett körül ijedten Ashley.
Hirtelen eszembe jutott, hogy Kellan-ék követték Markot és ezért maradtunk itt ketten Liz-zel. Eddig azzal voltam elfoglalva, hogy Lisat megnyugtassam és ez teljesen kiment a fejemből.
-Mark után mentek – válaszoltam, és mint egy végszóra, Kellan és Rob befordultak az utcasarkon, legnagyobb döbbenetemre Mark nélkül.
-Hol van Mark? – kérdeztem, előre félve a választól. Nem lehet, hogy megszökött.
-Eltűnt – sóhajtott Rob. – Eléggé nagy ez a város és annyi kis utca van… - ingatta a fejét.
-A rendőrség nincs még itt? Rá állathatnánk őket az ügyre.
-Most jönnek – biccentett az utca vége felé Nikki, ahol nem sokkal ezelőtt tűnt fel a szirénázó rendőrautó.
Beletelt egy bő órába, amíg mindent elintéztünk a rendőrökkel. Szerencsére én pontos személyleírást tudtam adni nekik Markról, így ez a része könnyen ment, de mikor Liz akarták vallatni, megakadt a dolog. Szegényt annyira sokkolták a történtek, hogy alig tudott megszólalni, így elmondtam én azt, amit nem sokkal azelőtt ő nekem. A rendőrök azért még elmondták, hogy ha Liz már jobban lesz, menjen be a rendőrségre elmondani, mi hogy történt pontosan, mert csak így tartóztathatják le Markot, ha esetleg addig a nyomára bukkannának.
Én eközben végig Lisa mellett álltam és átkaroltam a derekát, mert nagyon úgy tűnt, hogy mindjárt összeesik. Mikor mindennel végeztünk, Nikki átvette tőlem ezt a feladatot, bár én nem szívesen engedtem el magam mellől, de muszáj volt. Így, hogy Mark szabadon mászkál az utcákon, eléggé rossz érzés volt őt védelem nélkül hagyni.
Mire visszaértünk a szállodához, a lányok már bent voltak. Ők sem szívesen maradtak ezek után még az utcán. Fölkísérték Lisat a szobájába és mi fiúk is mind fölmentünk a sajátunkba. A történtek után már egyikünknek sem volt kedve visszamenni a buliba.
Nem bajlódtam sokat az öltözködéssel. Csak ledobtam magamról a pólómat, lerúgtam a cipőmet és eldőltem az ágyon. Aludni azonban nem tudtam. Zavart, hogy nem tudom, mi van Liz-zel. Kicsúsztam az ágy szélére, hogy fölüljek, majd az arcomat a tenyereimbe temettem. Nem értettem, miért történik ennyi rossz dolog velem mostanában. És nem csak velem. Ott van Alice sérülése, ami mellesleg az én hibámból történt… Rob majdnem teljesen depressziós lett Alice miatt. Lisat folyamatosan érik a balszerencsék, ahogyan engem is. Bár ez lehet, hogy csak az én közelségem miatt van így. Ráadásul még én is bántottam őt.
Egy mély sóhaj után visszadőltem az ágyba és lehunytam a szemeimet. Nem akartam erre gondolni. A mai napot úgy, ahogy van, teljes egészében el akartam felejteni.