24. fejezet - Születésnapi buli

Sziasztok!

Először is, felhívnám a figyelmeteket az új fejlécre és egy-két újításra a blogon:) Persze csak külsőre lett kicsit más:) Remélem tetszeni fog nektek:) Légyszi, majd szavazzatok oldalt:)
Másodszor, pedig itt az új fejezet:) Bocsánat az időbeni ugrásokért, de a befejezéssel előre látott tervem volt:) És azt hiszem, ezzel már azt is elárultam, hogy hagytam egy kis függővéget:D Szóval találgassatok:P Bár úgysem fogom elárulni:D De kárpótlásul kicsit hosszabb lett most, úgyhogy nem ér leharapni a fejem:$ Na, jó olvasást hozzá!:) Komikat kérek!!!:D

Puszi


Elizabeth szemszöge

-Liz, készen vagy már? – szólt be a fürdőbe Ashley. – Le fogjuk késni a buli elejét – figyelmeztetett.
-Kel még úgysem lesz ott, nem? – morgolódtam, miközben kinyitottam a fürdőajtót. Ash majdnem beesett a helyiségbe, mert az ajtónak támaszkodva várt rám.
-Szólhattál volna – nevetett, miután végre sikerült visszanyernie az egyensúlyát.
-Nem gondoltam volna, hogy éppen az ajtónak dőlsz – nevettem én is. – Na, de menjünk, ha már elkészültem.
Egy utolsó pillantást vetettem az egészalakos tükörre, de nem bírtam megállni, hogy ne nézzek végig magamon újra. Nikki a hajamat kisebb loknikba göndörítette, míg a frufrumat, kivasalva oldalra tűzte egy hullámcsattal. A kész munkát lefújta hajlakkal, majd még elkészített nekem egy enyhe, füstös sminket. A lila ruhámat természetesen holnapra tartogattam, így ma csak az egyik ’régebbi’ darabot vettem föl. Egy térdig érő, pántos, felül flitteres-csillogós fekete ruhát, hozzá egy ezüst magassarkúval.
-Jól van, Liz, gyönyörű vagy, de most már menjünk! – ragadta meg a karomat Ashley, majd elhúzott a tükör előtt. – Mióta érdekel téged ennyire, hogy hogyan nézel ki egy ilyen bulin? Úgyis csak a szűk ’családi’ kör lett meghívva – a végére elvigyorodott és mindentudóan nézett rám.
-Nem értem, miről beszélsz – vontam meg a vállam értetlenül, majd kiléptem a szobából és becsuktam Ash után az ajtót.
-Hát Peter-ről – forgatta meg a szemeit.
-Khm – köszörülte meg a torkát mögöttünk valaki, mire azonnal megfordultunk. – Úgy hallottam, hogy rólam van szó – vonta fel a szemöldökét.
-Ash mindenféle hülyeséget összehordott nekem – néztem szúrósan az említettre.
-Rólam? – nevetett fel Peter kínosan feszengve, miközben átható pillantással méregette Asht. – Remélem, felét sem hitted el – mondta kicsit zavartan. Majd mintha csak most látott volna meg minket, alaposan végigmért mindkettőnket. Mikor pillantása rám téved, éreztem, hogy az arcom bizseregni kezd és tudtam, hogy még pár másodperc és rákvörös leszek, így inkább lesütöttem a tekintetem. Bár a pillantását még mindig a bőrömön éreztem. Mintha a tekintete lyukat égetne belém. – Khm – köszörülte meg ismét a torkát. – Gyönyörűek vagytok – mosolyodott el.
-Köszönjük – pukedlizett egyet vigyorogva Ashley. – Gyertek! Le fogjuk késni a bulit. A végén még Kel is előbb megérkezik, mint mi – szörnyülködött, miközben mindkettőnket kézen ragadott és maga után kezdett húzni.
Mind beszálltunk a liftbe. Peter-rel összemosolyogtunk, ahogy Ashley türelmetlenül dobolni kezdett a lábával a lift padlóján.
-Nem ér nevetni – bokszolt Peter vállába, mikor az felkuncogott. – Nagyrészt én rendeztem a bulit. Hogy nézne már ki, ha pont én késnék? – szörnyülködött.
-Ash, nyugi – szorítottam meg a vállát. – A buli csak öt perc múlva kezdődik. Addigra leérünk.
-Végre! – lőtt ki a liftből, amint kinyílott az ajtaja. Azonnal a bár felé vette az irányt.
-Hogy tud így pörögni egész nap? – sóhajtottam nevetve. – Az egész délutánt végigvásárolta velünk és még mindig van ehhez ereje.
-Láttad már Nikkit? – vonta fel Peter nevetve a szemöldökét. – Nem sokban különbözik Ashley-től.
Megtorpantam, ahogy beléptem Peter előtt az ajtón, így ő majdnem nekem ütközött, de szinte észre sem vettem.
-Mi történt itt? – mértem végig a helyiségen csodálkozva.
Az asztalokon mindenhol különféle színű terítők voltak, rajtuk pezsgős poharakkal és ennivalóval. Mindegyik közepén egy-egy csokor lufi lógott. A falak mentén színes szalagok futottak végig. Nagyszerűen nézett ki.
-A lányok beindultak – válaszolt nevetve a kérdésemre.
-Igen, azt látom – néztem körbe újra. Közben megakadt a szemem Kris-en és Robon. Utóbbi a bárpultnál ült, kezében egy sörrel, míg Kristen mellette állt egy igencsak kivágott fölsőben és egy miniszoknyában. – Hát ilyen nincs! – mérgelődtem. Peter követte a pillantásomat és láttam, hogy őt is bosszantja a dolog.
-Nyugi, Liz! Rob tudja, hogy mit csinál.
-Valóban? Akkor is, ha már a sokadig kört kéri a pultnál? – vontam fel a szemöldököm. – Tudod, az alkohol elég jól feledteti a rossz dolgokat.
Hirtelen bevillant egy emlékkép. Peter és én az erkélyen álltunk, a korlát közöttünk, de cseppet sem zavart minket. Orromban éreztem azt az átható alkoholszagot, ami akkor belőle áradt.
-Majd figyelek rá – biztosított, ami kicsit megnyugtatott.
Petert nem úgy ismertem, mint aki a bulikon holt részegre issza le magát és utána semmire sem emlékszik. Jó, persze, a múltkori más volt. Akkor teljesen maga alatt volt. Azt hiszem, érthetően elmagyaráztam neki akkor, hogy az alkohol csak pillanatnyi boldogság.
-Köszi – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. – Majd néha én is ránézek. De ne engedjetek neki ennyi piát – húztam el a szám.
-Nem engedjük, hogy hülyeséget csináljon – mosolyogott rám bíztatóan. – Én most megyek… Kel nemsokára itt lesz – sietett el Jackson irányába.
Még néztem egy kicsit távolodó alakját, majd a pillantásom ismét Robra tévedt. Láttam, hogy éppen telefonon beszél valakivel, míg Kris karba font kezekkel, durcásan ült a széken. Legnagyobb meglepetésemre Rob mosolygott. Akkor biztosan Alice, vagy valamelyik családtagja hívta. Hirtelen pattant föl a székről, majd megfordulva végignézett a termen. Végül a tekintete megállapodott rajtam, majd miután hátrafordult Kristen-hez egy bocsánatkérésre, elindult felém. Arcán egy letörölhetetlen mosoly jelent meg.
-Liz! – Legnagyobb meglepetésemre átkarolta a derekamat és megpörgetett a levegőben. Zavartan próbáltam lefejteni magamról a karjait, de miután megszólalt, felhagytam ezzel a próbálkozással. – Alice jól van. Ismét tud mozogni – ujjongott.
Közben visszaállított a talpamra egy hatalmas vigyorral az arcán.
-Micsoda? – csodálkoztam mosolyogva.
-Újra tud mozogni, már egy rövid sétát is tett segítséggel. És képzeld, még nevetett is – újságolta vidáman.
Öröm volt ránézni Robra. A szemei csillogtak a boldogságtól, miközben beszélt.
-Ez nagyszerű! – vidultam fel én is.
-Rob, gyere! – szólt oda hozzánk Jackson. – Még át kell beszélnünk pár dolgot a zenével kapcsolatban.
-Megyek! – kiáltott vissza. – Ne haragudj! – mosolygott rám, majd elviharzott.
Elindultam Nikki és Rachelle felé, de Kris megállított.
-Mi a bajod velem? – a kérdés szinte arcul csapott. A hangja rideg volt.
-Kris… - lepődtem meg a hirtelen kérdésen. – Nincs veled semmi bajom – ráztam meg a fejem. – Csak nem tetszik, ahogyan egyfolytában Rob körül legyeskedsz, mióta Alice kórházban van.
Úgy gondoltam, hogy jobb, ha tud róla, mennyire feltűnő az, amit csinál.
-És neked mi közöd van ehhez? – kérdezte gúnyosan.
-Alicet már kicsi kora óta ismerem – válaszoltam. – De nem fogok ezen összeveszni most veled – fordultam vissza az eredeti irányba. – Csak ne csodálkozz, ha pofára esel – néztem még hátra rá.
Annyira nem értettem őt. Miért akar tönkretenni egy kapcsolatot. Még olyan fiatal. Nem kell azon aggódnia, hogy esetleg egyedül marad. Ráadásul kedves, szép és okos lány, csak meg kell ismerni őt. Százával rajonganak érte a fiúk. Miért pont Rob kell neki?
-Mi volt ez az előbbi két jelenet? – vonta fel a szemöldökét Nikki.
-Tessék? – néztem rá zavartan. Nem igazán fogtam fel, hogy mire értette.
-Hát először Rob repülési kísérlete – kuncogott -, majd Kris gyilkos pillantása – vonta össze a szemöldökét.
-Ó, igen… Rob az előbb beszélt Alice-szel – mosolyogtam. – Újra tud mozogni és már egy rövid sétát is tett, persze csak segítséggel. Rob pedig engem látott meg először – nevettem.
-Jaj, de jó! – sóhajtott Nikki. – Talán most végre minden rendbe jön. Rob szinte már depressziós volt az utóbbi napokban.
-És Kris? – vonta föl a szemöldökét Rachelle.
-Csak megkérdezte, hogy mi a bajom vele – vontam meg a vállam. Semmi kedvem nem volt bővebben kifejteni a ’beszélgetésünket’.
-Egy perc, és megérkezik Kellan! – ugrált mellénk Ashley. – Mindenki készüljön fel! – utasította a társaságot.
Kellan egy perc elteltével tényleg belépett az ajtón, mire a zene azonnal megkezdődött. Csak most vettem észre, hogy Rob is a ’színpadon’ van. Meglepetten pislogtam felé. Nem is tudtam, hogy gitározik. Tekintetem visszatért Kelre, hiszen most ő volt az ünnepelt.
Az ajándékosztás után megkezdődött a buli. A zene egyre hangosabb lett. A hangszóróból dübörgő zene jött. Nem is értem, miért akarnak holnap bulizni menni a lányok. Nem lesz elég nekik a mai éjszaka?
-Liz! – érintette meg valaki a vállamat, mire megfordultam. Láttam, hogy Peter beszél, de a zenétől nem értettem, hogy mit mond.
Intettem neki, hogy jöjjön, mire ő követett egészen az ajtóig.
-Bocsi, de semmit sem hallottam abból, amit mondtál. – Még most is hangosabban kellett beszélnem az átlagnál.
-Csak azt kérdeztem, hogy láttad-e Robot – mosolygott.
-Igen – bólintottam. – Hallottad, hogy mi történt?
-Még láttam is – nevetett. – Vicces volt, ahogy megpörgetett téged a levegőben. Látnod kellett volna magadat – kuncogott. – Na, gyere! Rob most már rendben lesz. Menjünk mi is táncolni – nyújtotta felém a kezét, amit én gondolkodás nélkül el is fogadtam. Akkor még nem gondoltam, hogy mivel fog járni ez a döntésem.
Peter magával húzott a táncolók közé, majd pördített rajtam egyet. Mindketten táncolni kezdtünk, bár én az elején jóformán csak csodáltam, ahogyan mozog. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tud táncolni.
Perceken belül feltűntek mellettünk a többiek is.
-Hogy hagyhattatok minket ki ebből? – kérdezte Ashley, túlkiabálva a zenét, de még így is oda kellett figyelnem, hogy megértsem.
Már másfél órája táncolhattunk, mikor én kissé zihálva kiváltam a tömegből. Leültem egy székre és onnan figyeltem tovább a többieket. Nem bírtam már tovább táncolni. Szükségem volt egy kis pihenőre.
Az este további része nagyjából eseménymentesen telt. Volt egy kisebb bunyó Rob egyik barátja és kel között, de ez amolyan haveri összecsapás volt. Csak szórakoztak. Állítólag fogadtak valamiben és ezért kellett a bunyó.
Fáradtan mentem föl a szobámba, majd szinte beestem az ágyamba. Egészen a buli végéig ott maradtunk, ráadásul még rendbe is kellett raknunk kicsit a helyet, hogy másnap reggelre, úgy ahogy elfogadható legyen.
Eltűntek az ép és törött poharak is az asztalokról és földről, a még megmaradt – mert jó néhányból a stáb ’felnőttesebb’ tagjai kiszívták a héliumot - lufikat összegyűjtöttük és nevetve odaadtuk Kellan-nak, hogy vigye föl a szobájába emlékként. Az üres üvegek a kukába kerültek.
Hajnali ötkor már tisztaság uralkodott a helyiségben. Egyedül Kel nem takarított, mert ő most ’felmentést’ kapott, hiszen ő volt az ünnepelt, de mi többiek mind besegítettünk valamiben.
Mindenki hulla fáradtan – nagyrészünk részegen – kullogott föl a szobájába. Örültem, hogy nem ittam sokat. Nem akartam az egész vasárnapot ágyban tölteni a fejfájás miatt. Fölérve a szobámba, szinte beleestem az ágyamba. Úgy ruhástul, ahogy voltam. Csak a cipőt rúgtam le a lábamról. Hamar elnyomott az álom és a fáradtság miatt most szerencsére nem kínoztak rémálmok.

Reggel – pontosabban kora délután – ásítozva keltem ki az ágyból. Ha estére jól akarok kinézni – azaz Ashley akarja, hogy tökéletesen fessen mindenki -, akkor ideje kezelésbe vennem magamat.
Azonnal a fürdőbe mentem, hogy először lezuhanyozzak. Egy kis időre beálltam a hideg víz alá, majd mikor már kellőképpen ébernek éreztem magam, megnyitottam a meleg vizet. Majdnem egy óráig álltam a forró vízsugár alatt, mikor végül úgy döntöttem, hogy elég lesz.
A hajam vizesen tapadt a hátamra, ezért egy törölközőt ráterítettem, majd átdörgöltem vele. Magam köré csavartam egy másikat és átmentem a szobába.
Éppen a szekrényem előtt álltam, hogy fölöltözzek, mikor kopogtattak az ajtón. Fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet az, így gyanútlanul nyitottam ki a zárat. Csak közben jutott eszembe, hogy szinte nincsen rajtam semmi sem, így csak egy kis résen néztem ki.
-Szia! – mosolygott Peter. – Zavarok?
-Khm… egy… egy kicsit – dadogtam zavartan. – Most fürödtem… Egy pillanat, mindjárt… mindjárt felöltözök. – Éreztem, hogy arcomba vér tódul.
-Oh, bocsi, persze – sütötte le a tekintetét. Nem értettem ezt a reakcióját. Végül is, nem látott semmit sem.
Becsuktam az ajtót, majd visszarohantam a szekrényhez. Gyorsan elővettem egy farmert és egy blúzt, majd felöltöztem. Az ágyamat gyorsan rendbe raktam, majd visszasiettem az ajtóhoz és szélesre tártam Peter előtt.
-Gyere csak! Ne haragudj, de pár perce jöttem ki a fürdőből – szabadkoztam rögtön.
-Semmi gond – mosolygott, miközben kinyúlt az arcom felé és a helyére igazított egy vizes tincset. – Így máris jobb – kuncogott.
-Köszi – motyogtam zavartan. – Miért jöttél? – tereltem el gyorsan a témát.
-A többiek még alszanak, Rob bent van Alice-nél a kórházban, így csak te maradtál.
-Mire is? – vontam fel a szemöldököm.
-Ja, persze – nevetett. – Ebédelni indultam éppen. Velem tartasz?
-Ha megvárod, amíg elkészülök, akkor igen – válaszoltam.
-Csak nyugodtam – intett a fürdő felé mosolyogva.
Bosszankodtam egy sort a hajam miatt. Ilyenkor átkozom, hogy olyan vastag szálú, hogy húsz percbe telik, amíg megszárítom. Egy halk káromkodás után még gyorsan átfésültem a hajamat, majd átmentem a szobába.
-Mehetünk – tettem el a mobilom a zsebembe.
Peter mosolyogva fölállt a kanapéról, ahol eddig ült, majd velem együtt kiment a szobából.

A délután további része eseménytelenül telt. A lányokkal felváltva ingáztunk a szobák között, hogy mindannyiunk időben elkészüljön. Este nyolcra végeztünk is és mind az öten elégedetten léptünk ki a szálloda ajtaján. Mint kiderült, a fiúk csak később jönnek utánunk. Peter-nek és Kellan-nak ma délután volt kondija, ezért a többiek megvárták őket.
Mind az öten Ash kocsijával mentünk. Egész úton a ruhámat igazgattam. Nem értettem, miért számít most annyira, hogy jól nézzek ki benne.
Perceken belül megérkeztünk a szórakozóhely elé. Ashley vidáman pattant ki a volán mögül, mi pedig követtük őt a többiekkel.
-Majd a későbbi időpontokban egyre többen lesznek, úgyhogy addig használjátok ki a szabad teret – tájékoztatott minket Ashley. – Gyertek! – intett, hogy kövessük, majd elindult a bejárat felé. – Szia, Mary! – köszönt oda a pultnál álló lánynak, aki mosolyogva intett egyet felénk.
Tényleg nem voltak még bent sokan. Úgy körülbelül tíz-tizenöt ember táncolhatott éppen a parketten, pedig a tér egyáltalán nem volt szűkös. Sőt!
Mivel nem akartam már az elején kifáradni, így inkább leültem a pulthoz. A többiek persze rögtön táncolni mentek, de nem zavart. Jól elvoltam egyedül is. Elbeszélgettem kicsit Mary-vel, aki rá is kérdezett, hogy miért nem tartottam a többiekkel.
Éppen válaszolni akartam neki, mikor a vállam felett a hátam mögé pillantott. Gondoltam, áll valaki mögöttem. Azt hittem, hogy valamelyik fiú lesz az, mert már ideje volt megérkezniük, de mikor hátrafordultam, nem azzal találtam szemben magam, mint akire számítottam.