16. fejezet - Vallomások

Sziasztok!

Amint látjátok, ide is meghoztam az új fejezetet:) Remélem tetszeni fog:) És most örülhettek Peter utolsó gondolatainak;) Jó olvasást hozzá:) És persze itt is elengedhetetlen, hogy KOMIKAT kérek!!!:D
És akinek van jó ötlete, hogy milyen címet adjak a fejezetnek, az írja meg komiba légyszi:D

Puszi


Peter szemszöge

Remek! Sok értelme volt eljönnöm, ha mégsem vesszük föl a jelenetet. Na mindegy! Legalább a napom hátralévő része szabad. Csak délután kell elmennem kondiba, de az már meg sem fog kottyanni.
Kiszálltam a kocsimból a szálloda parkolójában, majd elindultam a bejárat felé. Amint beléptem, a portához indultam.
Megtorpantam. Mégis hogy kerül ő ide? És mit csinál Lisaval?
Liz elfordult a pult irányába, mire ő közelebb lépett hozzá és magához rántotta. Hogy képzeli?
Rohamos léptekkel indultam meg feléjük.
-Mark! – kiáltottam oda neki. Na ezért most fizetni fog. Először Jennie, aztán meg Lisa. Mit képzel magáról?
Mark hirtelen fordult meg a hangomra.
-Á, haver, épp hozzád jöttem – jelent meg hatalmas vigyor az arcán.
-Igen, azt látom – mértem végig lesújtóan. – Mit csinálsz te itt?
Lisa közben kikerülve őt, el akart haladni mellettem, de elkaptam a kezét.
-Liz – húztam kissé vissza.
Talán könnyebben megőrzöm a hidegvérem, ha van itt még rajtunk kívül más is.
-Nem akarok még jobban belekeveredni ebbe – húzta el a kezét. Ahogy fölnézett rám, a szemei csillogtak a… könnyektől?
Meglepetten pislogtam rá. Talán csak sokkolta Mark rámenőssége.
-Én most fölmegyek – indult el ismét és most már nem akadályoztam meg.
-Á, szóval tényleg igaz volt a pletyka? – vonta fel a szemöldökét Mark.
-Még ha az is lett volna, akkor sincs semmi közöd hozzá – morogtam ingerülten.
Az, hogy már csak ketten voltunk, nagy hatással volt a tűrőképességemre. Nagy erőmbe tellett, hogy visszafogjam magam, és ne lendítsem pont a feje irányába az öklömet.
-Nyugi haver – nevetett fel. – Csak gondoltam, meg kéne beszélnünk pár dolgot.
-Nincs miről beszélnem veled! – jelentettem ki határozottan. – Tönkretetted a házasságomat. Ebbe nem tudsz semmit sem belemagyarázni.
-Nem is akarok. Bár nem én kezdeményeztem – látta, mennyire felhúzott ezzel a mondatával, ezért még hozzá tette -, de ez most mindegy is. Csak el akartam mondani, hogy én sem tudtam róla, hogy Luca az én lányom. Viszont, miután megtudtam, én vettem rá Jenniet, hogy jöjjön ide elmondani neked.
-Ezzel nem tudod felmenteni magad – ráztam meg a fejem.
-Tudom, csak gondoltam jobb, ha ezt tudod.
-Ha már itt vagy, elmondanád nekem, hogy mennyi ideje is tart a kapcsolatotok? Ezt ugyanis Jennie elfelejtette pontosan közölni velem.
-Úgy körülbelül hét éve – lépett egyet hátrébb, teljesen jogosan. Bár az eddig hallottak alapján már ezen se nagyon csodálkoztam.
-Hét éve? Sokáig tartott a boldog házasélet – morogtam. Ezek szerint Jennie nem sokkal a nászutunk után megcsalt. Vagy talán már közben. Ki tudja, előtte hányszor lépett félre. – Mindenki jobban járt volna, ha már hozzám sem jön.
-Szeret téged – sóhajtotta. Láttam rajta, mennyire fáj neki, de nem tudtam sajnálni. – Talán jobban, mint engem, de a vágy ellen nem tud mit tenni – dőlt a pultnak.
-Soha életemben nem csaltam meg őt! – emeltem fel a hangomat. – Ez volt a tizedik év, hogy együtt voltunk és én egyszer sem léptem félre. Bezzeg ő! Ha meglátott egy helyes pasit az utcán, máris ugrott az ágyába, mi? És egyáltalán te ezt hogy képzelted? A legjobb barátom voltál. Megbíztam benned, rád bíztam a családom, mikor forgatni voltam, és te becsaptál. Semmivel sem vagy jobb Jennienél. Most mégis itt vagy és ki akarod magyarázni magad a dologból!
Csodálkoztam, hogy a portás még nem jött elő az ordibálásra.
Fenyegetően léptem egyet felé. Még szerencse, hogy körülbelül egy magasságban vagyunk, különben elég vicces látványt nyújtott volna, ahogy mérges arccal elé lépek.
-Ha még egyszer meglátlak Liz közelében, én magam tekerem ki a nyakadat – morogtam figyelmeztetően. – Nem fogod őt is tönkretenni. És senki mást sem. Elégedj meg egy házasság felbontásával és Jennievel.
Azzal sarkon fordultam és idegesen elindultam a lift felé.
Nem érdekeltek a kíváncsi tekintetek, amik mindenhonnan lyukat égettek a hátamba.
-Legyetek boldogok – fordultam még vissza, majd inkább a lépcsőt választva, elindultam fölfelé.
Iszonyatosan dühös voltam. Hogy van képe még idetolni a pofáját? Azok után, amit tett, még meg is akarja magyarázni a dolgokat. Kit érdekel, hogy nem tudott róla, hogy ő az apja Lucanak? Majd legközelebb százszor is meggondolja, hogy kivel fekszik össze.
Közben felértem a harmadikra, és a szobámba érve, becsaptam magam mögött az ajtót.
Ledobtam a táskámat, majd felkaptam a cigis dobozomat és kimentem az erkélyre. Ez majd segít kicsit lenyugodni.
Hogy ronthattam el mindent ennyire? Egy utolsó barom vagyok – persze csak Mark után -, hogy nem vettem észre, mi folyik a hátam mögött.
Közben rágyújtottam az első szál cigire.
Aztán ott van még Liz. Igazán megkedveltem, mégis bántottam. Ahogy a többieket is, mikor kiderült, hogy Jennie megcsalt. Mindenkivel csak ordibáltam.
Hosszú percekig csak forgattam az ujjaim között a következő szálat, és közben gondolkodtam.
Mindenkit elűzök magam mellől. Talán újra kéne kezdeni. Sokkal egyszerűbb lenne, ha visszatekerhetném az időt. Akkor már ott változtattam volna, hogy elveszem Jenniet. Sőt, még csak nem is találkoznánk. Mindennél jobban szerettem őt, és talán még most is szeretem, de képtelen vagyok úgy gondolni rá, mint a szerelmemre.
Csak ekkor jutott eszembe, hogy talán a veszekedések is azért voltak. Talán abban reménykedett, hogy nem kell megtudnom az igazat, és engem okolva válunk el.
És most már azt is értem, hogy miért nem akart ideköltözni Vancouverbe. Még hogy nem akarja kivenni Lucat a londoni óvodából! Pff! Na persze!
-Azt hittem, a múltkor világosan elmondtam, hogy mit fogok csinálni, ha még egyszer cigit látok a kezedben – hallottam meg magam mögül egy halk hangot, mire megfordultam.
Liz állt kint az erkélyen, karba tett kezekkel az üvegajtónak dőlve.
Ránéztem a kezemben tartott cigire – érdekes módon nem is emlékszem, hogy mikor gyújtottam rá a második szálra – és kérdőn néztem Lisara.
-Ó, persze! – sóhajtott. – Te nem emlékszel rá – lépett közelebb.
Ebben a pillanatban beugrott egy emlékkép.

„-Majd beszélünk, ha kijózanodtál. De meg ne lássak a kezedbe még egyszer cigit, mert én magam fogom eltörni az ujjaidat – mondtam komolyan, majd visszamentem a szobámba.
-Lisa – szólt utánam halkan, mire visszafordultam az ajtóból. – Nem jönnél át beszélgetni kicsit?
-Ha már nem lesz benned alkohol, esetleg szóba jöhet, de addig nem – ráztam meg a fejem, majd becsuktam magam mögött az ajtót.„

-Már emlékszem – dobtam le magam mellé a csikket, majd eltapostam.
-Úgy érted, mindenre? – ijedt meg. Nem értettem a reakcióját. Miért lenne baj, ha emlékeznék mindenre? Talán mégis csináltam valami ostobaságot?
-Nem – ráztam meg a fejem. – Csak arra, hogy mit mondtál a cigivel kapcsolatban. Beugrott – mosolyogtam.
-Oh – láthatóan megkönnyebbült. – Értem – pillantott le zavartan a földre.
-Figyelj, Liz, sajnálom, ami lent történt – dőltem neki az elválasztó korlátnak.
-Ugyan! - legyintett. – Inkább én köszönném meg, hogy „megmentettél” tőle – borzongott meg kissé.
-Elég, hogy egy embert tönkre tett, nem kell még egyet – mondtam bosszúsan.
-Te is tudod, hogy nem álltam volna le vele – kuncogott halkan. – Nem az esetem – rázta meg a fejét.
-Van saját ideálod? – nevettem föl. Persze csak viccnek szántam.
-Persze, az mindenkinek van.
Látszott rajta, hogy kissé fölengedett.
Közben elgondolkodtam azon, amit mondott. Mindenkinek van saját ideálja. Talán ez rám is igaz. Hm… a vöröses haj például… Jennienek észbontóan jól állt. Persze a szőke is. Na remek! Ismét hozzá lyukadtam ki – bosszankodtam magamban. – Viszont a szemszín az egyértelműen a kék.
Na jó, ebbe most nem megyek bele jobban.
-Peter! – szakított ki Liz hangja végleg a gondolataimból.
-Bocsi, elkalandoztam. Mit is mondtál? – néztem rá zavartan.
-Csak annyit kérdeztem, hogy miért jött ide Mark. Miért akart veled beszélni? Persze, ha nem akarod elmondani, akkor nem kell – szabadkozott gyorsan.
-Semmi érdekes. El akarta mondani, hogy ő is csak most tudta meg, hogy Luca az ő lánya. És még pluszba azt is megtudtam tőle, hogy Jennie konkrétan már a nászutunk óta csalt engem vele – mondtam nemes egyszerűséggel.
Elkerekedett szemekkel nézett rám. Ajkaival eltátogta a két lényeges szót: „nászút óta”.
-Jól vagy? – fogtam meg a kezét, mikor még sokáig nem szólalt meg.
-Igen, csak… ledöbbentem – motyogta halkan. – Ez hihetetlen – rázta a fejét. – Ugye nem verekedtetek össze megint? – kérdezte. Közben végigmért a tekintetével, hogy megbizonyosodjon róla, még épségben vagyok.
-Nem, szerencséjére megúszta egy fenyegetéssel.
-Megfenyegetted? – vonta fel a szemöldökét. – Mivel?
-Hogy ne lássam meg még egyszer a közeledben, mert kitekerem a nyakát. Nem fog tönkre tenni téged, és mást sem. Remélem, ebből megértette, hogy ezek után nem ajánlatos a környéken mászkálnia – morogtam magam elé.
-Hát… köszönöm, hogy megvédtél – motyogta kissé zavartan.
-Tudom, hogy már sokszor mondtam, de sajnálom, amiket mondtam és tettem. Csak annyira mérges voltam akkor – céloztam arra, amikor letámadtam őt a folyosón.
-Már rég túltettem magam rajta – legyintett halványan mosolyogva.
-Akkor mi bánt? Lent az aulában te… sírtál – mondtam ki habozva.
-Nem érdekes. Csak… sokkolt Mark megjelenése – támasztotta alá az elképzelésemet. – És… - harapta el a mondatot.
-És? – vontam fel a szemöldököm.
-Na jó, azt hiszem jobb, ha tudsz róla – sóhajtott.
-Miről is?
-Miután Jennie itt volt, te ugye leittad magad. Arra még te is emlékszel, hogy itt voltunk kint és… beszélgettünk.
Bólintottam.
-Mégis csináltam valamit? Megbántottalak valamivel? – kérdeztem szomorúan.
-Nem csak… kiborultál és… megcsókoltál – szusszantott egyet a végére.
Elképedve meredtem rá.
-Hogy… megcsókoltalak? Liz ne haragudj, én nem tudom, mi ütött belém – hadartam gyorsan. Ezek szerint mégis megbántottam. Most biztos hülyének néz, hogy csak úgy megcsókoltam őt.
Aztán nekem is beugrott az emlék.

„Ép kezemmel magamhoz rántottam, és számat lágyan az övére tapasztottam. Nem ellenkezett, sőt! Kezemet fölcsúsztattam a gerince mentén, majd beletúrtam selymes hajába, hogy még közelebb vonjam magamhoz. Nyelvem közben utat tört a szájába, de még most sem tiltakozott. Aztán egyszer csak elfordította a fejét. Én viszont nem akartam abbahagyni, így a nyakát kezdtem csókolgatni, mire halkan felnyögött. Elégedettséggel töltött el ez a reakciója.
Aztán hirtelen eltolt magától és hátrált egy lépést.
-Peter, te teljesen részeg vagy – rázta meg a fejét zihálva.
-És ez talán gondot okoz? – hajoltam ismét közelebb, de ő ismét hátrébb lépett.
-Igen, gondot okoz! Te még nős ember vagy Peter! Ráadásul teljesen részeg. Holnap már lehet, nem is emlékszel rá. – Egy kis szünet után folytatta. - Majd beszélünk, ha kijózanodtál.”

-… Csak gondoltam jobb, ha tudsz róla – csak az utolsó mondat jutott el a tudatomig.
-Köszi, hogy elmondtad, és tényleg nagyon sajnálom – néztem rá.
-Á, semmi baj – láthatóan megkönnyebbült. – Most viszont mennem kell, mert Aliceszel vásárolni megyünk – húzta el a száját. – Ha valamire, akkor arra jó volt ez a kis incidens, hogy kevesebb időt kell ma boltokban töltenem. Nincs gondom a vásárlással, na de ennyit?
-Persze, menjél csak – mosolyogtam rá.
Elindult az ajtó felé, de még visszafordult.
-És most, hogy józan vagy, megismétlem: Én magam fogom kitörni az ujjaidat, ha még egyszer cigit látok a kezedben – mondta szigorúan, majd nevetve becsukta maga mögött az üvegajtót.
Pár másodpercig még néztem utána, majd megfordultam és én is visszamentem a szobámba.
Folyamatosan Mark mondata ismétlődött a fejemben.
„Szeret téged… talán jobban, mint engem, de a vágy ellen nem tud mit tenni.”