9. fejezet - Peter

Sziasztok!

Meghoztam a megigért frisset, ami egyben 2011 első bejegyzése tőlem:D Remélem tetszeni fog:) A cím pedig dirket az, ami:D Jó olvasást a fejezethez:)

Puszi


Alice szemszöge

Amint becsukódott mögöttem az ajtó, kérdő tekintettel fordultam Betty felé.
-Mi volt ez az előbb? – vontam fel a szemöldököm.
-Nem tudom, miről beszélsz – mondta értetlenül, de nem nézett a szemembe. – Mit keresel itt? – próbálta elterelni a témát.
Ha azt hiszi, hogy sikerül, hát nagyon téved. Figyelembe sem vettem előző kérdését.
-Pontosan tudod, hogy miről beszélek. Mi volt ez az előbbi karon végigsimítás, meg a „Vacsoránál találkozunk” szöveg? Mi történt itt a szobában, amiről én nem tudok?
-Peter csak bocsánatot kért tőlem – magyarázta. – Nem történt semmi.
-De ugye nem bocsátottál meg neki?
Ajkába harapva, lehajtott fejjel állt előttem.
-De, megbocsátottál – állapítottam meg lemondóan.
-Miért, mit tehettem volna? Mondjam neki, hogy menjen a fenébe, és mással szórakozzon? Tényleg megbánta, amit tett. Alice, én nem értem, miért olyan nagy dolog ez neked. Engem bántott meg és én nem haragszom rá.
-Azért ilyen nagy dolog, mert a barátnőm vagy. Mégsem hagyhattam szó nélkül, amit csinált veled – háborodtam föl. – Bár gondolom nem kellett sokat győzködnie téged – ültem le a kanapéra.
-Ezt meg hogy érted? – ráncolta össze a szemöldökét.
-Úgy, hogy teljesen bele vagy zúgva Peterbe – magyaráztam mérgesen. – Nem tudom, hogy mit eszel rajta, de ne is próbáld tagadni, hogy így van.

Elizabeth szemszöge

Megdöbbenve néztem Alicre.
-Nem tudom, miről beszélsz – ráztam meg a fejem. – Peter csak a barátom, semmi több – csak nehezen tudtam kiejteni ezeket a szavakat.
-Ja, persze! – horkantott föl. – Látnod kellett volna az arcodat, mikor végigsimított a karodon. Komolyan, azt le kellett volna fényképezni – nevetett föl hangosan. – Nem igaz, hogy pont neked nem tűnik föl. Próbáld már meg elfogadni az érzéseidet.
-Ez nem olyan egyszerű – huppantam le mellé a kanapéra. Arcomat tenyerembe temettem.
-Betty – fogta meg a kezem -, nekem elmondhatod.
-Ez hülyeség Alice, neki felesége van – rántottam ki a kezemet az övéből.
-Hát, már nem sokáig – mondta elgondolkodva.
-Annak ellenére, amit érzek, nem volt igaz, amit a folyosón mondott nekem. Nem akartam, hogy ez történjen velük. Én csak azt akarom, hogy boldog legyen. És ha Jennie mellett az, akkor engem nem érdekel. Nem számít – zokogtam a fejemet rázva.
-Tönkretesz téged a szerelem – mondta rosszallóan, miközben magához ölelt. – Nem szabad hagynod, hogy ennyire kikészítsenek a férfiak. Egynek már sikerült, ne hagy magad még egyszer.
-Miért mindig a rossz pasikat fogom ki? – nevettem föl keserűen.
-Peter nagyon is jó pasi lenne… számodra. Legalábbis az lenne, ha észrevenne téged. Tedd magad túl rajta – simogatta a hátamat.
-De nem tudom, nem érted? – kérdeztem sírva. – Adamen kívül senkin sem akadt még meg a szemem. Soha! – hangsúlyoztam ki ezt az egy szót. – De Peter… amikor megláttam, egyszerűen… nem is tudom. Mikor vele vagyok, és akár csak beszélgetünk, vagy éppen forgatás közben, úgy érzem, mintha újra fiatal lennék. Újra az a tizenéves lány, aki Adam mellett voltam – zokogtam kétségbeesetten. – Tudom, hogy ez nem helyes, de…
-Csh… Jól van, nem lesz semmi gond. Minden rendbe fog jönni.
-Te nem voltál ott az nap, mikor… - vettem mély levegőt – a csókjelenetet vettük.
-A… micsodát? – kérdezte értetlenül.
-Van egy jelenetünk Peterrel, amit a könyvben nem írnak le, csak egy kis… ráadás. Egy Carlisle-Esme csók.
-Volt egy csókjelenetetek? – csodálkozott szó szerint tátott szájjal.
-Igen, és… szóval az előtt még én sem tudtam, hogy mi ez az érzés, de akkor… Mikor megcsókolt, azt hittem… azt hittem, elájulok. Nem sokon múlt, hogy nem estem hanyatt – mondtam halkan.
-Jaj, Betty… - fogta meg a kezem. – Nem gondoltam, hogy ennyire komoly.
-Hát azt én sem – ráztam meg a fejem szomorúan. – Hidd el, hogy én nem akarom ezt. Annyiszor próbáltam elfelejteni ezt az egészet, de nem megy.
-Minden rendben lesz. Ha tényleg nem akarod, akkor próbálj meg kicsit kevesebb időt tölteni vele. Meglátod, sokkal könnyebb lesz így.
-Hát azt nem lesz nehéz – húztam el a számat. – Nem hinném, hogy nagyon hiányolná a társaságom, ha kevesebbet lennék vele. Csak tudod ez így nehéz, hogy a forgatásokon a feleségét kell játszanom – sóhajtottam mélyet.
-Nem úgy néz ki, mint akit ne érdekelnél – rázta meg a fejét elgondolkodva. – Hisz, nézd meg, 1 órája sincs, hogy neked támadt a folyosón és hozzád jött először bocsánatot kérni is. És ez a karon végigsimítás… - fintorodott el. Mint aki mindjárt elhányja magát.
Nevetnem kellett az arckifejezésén.
-Te teljesen hülye vagy – nevettem.
-Na, ezt már szeretem hallani – mosolyodott el ő is.
-Ettől függetlenül nagy ostobaságokat mondtál az előbb, ugye tudod?
-Hm, nem, nem gondolom – vonta össze a szemöldökét. – Csak figyeld a jeleket – suttogta rejtélyesen, majd egy puszit nyomott az arcomra és felpattan mellőlem. – Most mennem kell.
-Oké – álltam föl én is.
Arckifejezése hirtelen megváltozott és teljesen komoly lett.
Végigsimított a karomon, majd nehezen visszafojtva a nevetését, megszólalt.
-Vacsoránál találkozunk – mondta mély hangon, majd nevette el magát.
-Te teljesen lökött vagy – kezdtem el az ajtó felé tolni. – Lehetőleg ne nagyon célozgass majd erre a beszélgetésre és örülnék neki, ha ez kettőnk közt maradna – vált komollyá a hangom.
-Persze, ez természetes – bólintott rá azonnal.
-Hát ezt nálad sosem lehet tudni – nyitottam ki az ajtót.
-Igazán köszi, Betty – indult el a szobája felé. – De tényleg, lent találkozunk – vigyorodott el, majd eltűnt a szobájukban.
Megráztam a fejem, majd becsuktam az ajtót.

Azóta már eltelt 1 hónap. Az elmúlt 4 és fél hétben megpróbáltam a lehető legkevesebb időt tölteni Peter közelében. És ez szerencsére sikerült is. Ő sem kereste a társaságom, ami meg könnyítette a dolgomat és egyben igazat is adott nekem. Alice nagyon nagy marhaságot mondott azzal, hogy én nem vagyok közömbös Peter számára. Ha tényleg így lenne, akkor többet beszéltünk volna az elmúlt hetekben. Nekem azonban már nagyon is hiányzott a társasága.
Ránéztem az órára. A francba, már el kellett volna indulnom a forgatásra. A mai nap Peternek és nekem később kell mennünk, mint a többieknek. A mi jelenetünk csak délután van. Átsiettem Peter szobájához, hogy megkérdezzem, megyünk-e együtt, de nem nyitotta ki az ajtót. Előkaptam a mobilom, és már hívtam is.
-Szia Lisa, mi újság?
-Szia, elindultál már? Csak, mert gondoltam, mehetnénk együtt.
-Már elindultam, de nem vagyok még messze, csak itt a sarkon. Visszamegyek érted, oké? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Oké, köszi.
A következő pillanatban hatalmas fékcsikorgás és csörömpölés. Aztán a vonal megszakadt. Kétségbe esetten rohantam ki a szobából, majd elindultam a lépcső felé.
-Betty, hova sietsz ennyire? – kapott el a folyosón Alice.
-Peter – ziháltam. – Autóbaleset. Most nem érek rá, sietnem kell – azzal tovább rohantam a lépcső felé. Nem bírtam volna most ki a lift lassúságát.
-De hát mi történt? – most már nem akart megállítani.
-Éppen telefonon beszélgettünk. Aztán hatalmas fékcsikorgás meg csörömpölés és aztán megszakadt a vonal – hadartam kétségbeesetten.
-De hova akarsz menni? Azt sem tudod, merre van – állított meg mégis.
-De igen, tudom. Csak itt a sarkon. Most jött volna vissza értem.
-Oké, menjünk.

Már messziről látni lehetett a hatalmas embertömeget, ami a közeli kereszteződésnél volt. Már hallatszottak a közeledő szirénák hangjai is. Kétségbe esetten rohantam a tumultus felé. Az nem lehet, hogy valami baja legyen. Azt sosem bocsátanám meg magamnak, hisz velem telefonált éppen, mikor a baleset történt.
Mikor végre odaértünk, átfurakodtam Aliceszel együtt a tömegen. Közben egyfolytában Petert kerestem a tekintetemmel, ahogy Alice is. Aztán végre megtaláltam. Azonnal odarohantunk hozzá.
-Peter, jól vagy? – térdeltem le mellé.
-Lisa, hogy kerülsz te ide? – nézett rám meglepetten. – És Alice?
-Annyira megijedtem, mikor meghallottam a telefonba a fékcsikorgást. Aztán megszakadt a vonal – ziháltam még mindig az idegességtől és a futástól. – Út közben, pedig összefutottam Aliceszel.
-De nincs semmi bajom. Csak kicsit meghúztam a vállam. Mindjárt itt lesznek a mentők.
-Én annyira sajnálom – fogtam meg az ép kezét.
-De hát mit? Erről nem te tehetsz – rázta meg a fejét.
-De velem telefonáltál amikor a baleset történt.
-De nem lett semmi bajom – fogta be a számat mosolyogva. – Sajnálom, hogy ennyire megijesztettelek, de elejtettem a mobilom. Úgyhogy ezzel kvittek is vagyunk.
A következő pillanatban fékezett le mellettünk a mentő. Gyorsan odasietett hozzánk egy mentős. Halomnyi kérdéssel rohamozta meg Peter, amin Aliceszel jót vigyorogtunk. Látszott szegényen, hogy már nagyon unja a fölösleges faggatózást.
-Rendben, nincs komoly sérülése, csak a válla húzódott meg kicsit. Azért a biztonság kedvéért bevisszük a korházba, hogy biztosak legyünk benne, nincsen belső vérzése – tájékoztatta őt a mentős. – Addig megkérném az egyik családtagját, hogy töltsenek ki néhány személyes papírt – fordult felénk.
-Oh, nem – tiltakoztunk nevetve. – Mi csak a barátai vagyunk – emeltem magam elé a kezem.
-Ó, bocsánat – mondta zavartan. – Akkor esetleg értesítsük a feleségét, vagy valamelyik hozzátartozóját? – fordult ismét Peter felé.
-Nem szükséges. Nem komolyak a sérüléseim és amúgy is Londonban vannak – rázta meg a fejét elkomorodva.
-Rendben. Akkor kérhetnék egy nevet?
-Peter Facinelli.
-Köszönöm. Mindjárt hozok egy hordágyat – állt föl, majd elindult a mentőautó felé.
Láttam rajta, hogy már meg akart szólalni, hogy egyedül is oda tud menni, de közbe szóltam.
-Nem Peter! Megvárod! – léptem vissza mellé.
-Egyet értek Bettyvel – bólogatott Alice. – Ha valamilyen belső sérülésed van, akkor jobb, ha nem mozogsz.

Miután Petert elvitte a mentőautó, Aliceszel visszasiettünk a szállodához, majd beszálltunk a kocsimba. Azonnal indítottam.
Út közben egyszer csak megszólalt a mobilom. Elővettem a zsebemből, majd futólag rápillantottam a kijelzőre. Nikki volt az. Biztosan nem tudják, hogy merre vagyunk.
-Fölvennéd? Nikki az – nyújtottam Alice felé a telefonom.
Nem akartam úgy járni, mint Peter.
Elvette tőlem a telefont, majd fölvette.
-Szia Nikki, Alice vagyok.
-…
-Igen, jól vannak. Betty itt van mellettem. Csak volt egy kis gond.
-…
-Peternek autóbalesete volt. Éppen a kórházba tartunk. Nincs semmi baja, csak meghúzta kicsit a vállát. De azért bevitték kivizsgálásra – magyarázta.
-…
-Nem hiszem – rázta meg a fejét.
-…
-Rendben, átadjuk és oké – mosolyodott el.
-…
-Szia Nikki – nyomta ki a telefont.