19. fejezet - Vacsi és másnap.../II.

Sziasztok!:)

Még volt ma egy kis időm, ezért megírtam még egy kisebb részt a 19. fejezetből:) Ezután már csak egy lesz, és újra jönnek a teljes fejezetek:) Bár, ha gondoljátok, ezentúl jöhetnek így is a fejezetek, ha így jobban tetszik nektek, hogy ne kelljen annyit várni rá, mert még így is képes vagyok függővéget csempészni bele;) De persze most ilyen nem lesz:) Viszonylag nyugis részre sikerült:) (Olívia örömére szerintem ez kicsit izgalmasabb lett és Winnienek pedig raktam bele még egy kis Peter-Liz részt:)). Azért kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni hozzá, mert ismét elszórtam egy-két kisebb (nagyobb) információt;) Remélem tetszeni fog:) Azt még hozzátenném, hogy ezzel a darabolt fejezettel jobban jártok, mert így hosszabb lesz, összességében véve, mint az átlag:) Kérek szépen KOMIKAT ide is:$:))

Puszi

Elizabeth szemszöge

-Lehet, hogy érdemes lett volna út közben megállni valahol, hogy együnk valamit – nyitotta ki előttem az ajtót Peter, majd előre engedett engem.
-Fölösleges lett volna – mosolyogtam. – Megkértem Nikkit, hogy vigye föl a vacsoránkat magával.
-Ó, rendben – bólintott rá.
Az „út” további részét csendben tettük meg. Végül Nikki szobája előtt álltunk meg.
-Sziasztok! Mondjátok, hogy jó hírt hoztatok! – rontott ránk, amint kinyílt az ajtó.
-Nyugi Nikki – fogta meg a lány vállát Peter. – Már sokkal jobban van.
-Oh, ez remek! – könnyebbült meg Nikki. – Jut eszembe, mindjárt hozom a vacsorátokat – tűnt el egy szempillantás alatt, majd néhány másodperccel később ismét megjelent. – Tessék – nyújtotta át nekünk.
-Köszi – mosolyogtunk rá. – Jó éjt! – köszöntünk el.
-Bejössz? – néztem Peterre kérdőn, a szobám ajtajából. – A kaja úgyis nálam van – nevettem halkan.
-Úgyis megszerezném – kuncogott sejtelmesen.
Mielőtt még megfordulhattam volna, elkapta a derekamat és visszahúzott. A meglepettségtől majdnem kiejtettem a kezemből az ételt, amit Peter ügyesen elkapott és megtartott.
Halk sóhaj szakadt fel a torkomból, ahogy éreztem, hogy egyik keze még mindig a derekamon van, de ő ezt valószínűleg a meglepettség számlájára írta.
-Bemegyünk? – vigyorgott rám.
Szó nélkül bólintottam. Képtelen voltam megszólalni. Nem nagyon tapasztaltam még Peter ennyire közvetlen oldalát.
Bent leültünk a kanapéra. Egy hajgumival összefogtam egy laza copfba a hajamat, majd kicsomagoltam a kaját.
-Éhes vagy? – nevettem fel, ahogy megláttam egy pillanatra megcsillanni a szemeit.
-Nem, egyél csak – rázta meg a fejét gyorsan.
-Ugyan Peter – kuncogtam, majd elétoltam a tálat.
-Köszi – kapta fel azonnal, majd neki is látott az evésnek.
-Elárulnád, mivel tudtad meggyőzni Alicet? – kérdeztem néhány perccel később.
-Csak elmeséltem neki, én hogyan éltem át ezt a helyzetet – vonta meg a vállát.
-Hogy micsoda? – vontam fel a szemöldököm. – Úgy érted, veled is történt már hasonló? – döbbentem meg.
-Igen, még 16 éves koromban. Rúdugrásból a bajnokságon rosszul érkeztem, és ahogy leestem a szivacsról, bevertem a fejem.
-Te jó ég – hüledeztem. – És te is lebénultál?
Bólintott.
-Nem olyan érdekes történet, de neki segített, hogy hamarabb rendbe jöjjön. Nekem fél évig Magyarországra kellett járnom egy speciális orvoshoz, aki állítólag a világon a legjobb volt, hogy tökéletesen rendbe jöjjek.
-Magyarországra? – vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
-Igen – bólintott rá, majd mintha visszagondolna az akkori időkre, a tekintete kissé elhomályosult és maga elé meredt. Szemei szomorúan csillantak meg, de nem mertem rákérdezni ennek miértjére. Talán még egy könnycsepp is megjelent a szeme sarkában, de mielőtt erről meggyőződhettem volna, a padlóra szegezte a tekintetét.
-Peter – fogtam meg a kezét, mire felnézett rám. Igazam volt. Szemei elhomályosultak a könnyektől, de próbálta ezt nem mutatni. Zavartan fordította el újra a fejét.
-Ne haragudj – húzódott arrébb tőlem és már felállni készült.
-Menj csak nyugodtan – bólintottam megértően, mikor tétován megtorpant a fürdő felé menet.
-Köszönöm – tűnt el az ajtó mögött.
Fáradtan dőltem hátra a kanapén és hunytam le a szemeimet, miközben a fürdőszobából kiszűrődő zajokat figyeltem. Ahogy csobogott a víz a csapba, meg-megszakítva egy-egy pillanatra, amikor kezeit alátartotta. A hang szinte teljesen egyenletes volt, ami csak rontott a helyzetemen. A fáradtság erőt vett rajtam, és már nem bírtam kinyitni a szemeimet. A hangok egyre halkultak és végül teljesen elhaltak.
Boldogan süllyedtem el az öntudatlanságba. Ilyenkor végre megszabadulhattam a gondjaimtól. Legalábbis reméltem, hogy most is sikerül elkerülnöm a rémálmokat.

Peter szemszöge

Zihálva támaszkodtam a mosdókagyló szélére. Még a hideg víz sem segített megnyugodni. Próbáltam elűzni a fejemből a fájó emlékeket, de képtelen voltam rá.
Leültem a kád szélére, majd arcomat tenyereimbe temettem.
Miért velem történt mindez? Annyival könnyebb lenne, ha akkor nem ismerem meg Őt. Ha nem kellett volna ilyen szomorú búcsút vennünk egymástól…
Megráztam a fejem. Én döntöttem így, még annak ellenére is, hogy ott maradhattam volna vele. De persze nekem fontosabb volt a színészkedés, mint az életem. Ha akkor nem hagyom el Őt, talán még most is együtt lennénk, és már a feleségem lenne. Gyerekeink lennének és…
Idegesen túrtam bele a hajamba. Ha vele maradok, sohasem találkozok Jennievel, legalábbis nem ilyen körülmények között. Mennyivel könnyebb életem lett volna.
Lassan felálltam a kád széléről, majd a fürdőajtóhoz léptem. Épp eleget várakoztattam már Lisat.
Kinyitottam az ajtót és rögtön megláttam őt, ahogyan térdeit felhúzva, a kanapé támlájának dőlve aludt.
Elmosolyodtam a látványra, de ez a jókedv sem tartott sokáig. Arca gondterheltnek tűnt.
Mellé léptem, majd óvatosan, nehogy fölébresszem, a karjaimba vettem őt, mire kezeit a nyakam köré kulcsolta. Hátammal belökve a szobaajtót, vittem oda az ágyához, majd fektettem le rá. Levettem a cipőjét, és a pulcsiját, majd óvatosan szétbontottam a haját, hogy kényelmesen tudjon aludni. Aztán lassan betakartam őt, majd egy mosollyal az arcomon kiléptem a szobából, behajtva magam mögött az ajtót. Az ételt összecsomagoltam, majd lekapcsolva a lámpákat, kiléptem a folyosóra. Még szerencse, hogy van annyira biztonságos ez a szálloda, hogy bezáratlanul itt merjem hagyni őt. Az ajtót halkan becsuktam magam után, majd elindultam a saját szobám felé.