21. fejezet - Hétfő

Sziasztok!

Huh, meglehetősen aktív vagyok mostanában…:D Hoztam még egy frisst:D Igazából ezt a sok új fejezetet most annak köszönhetitek, hogy meglehetősen érdekes fejezetekhez értünk:D Ezeket sokkal gyorsabban meg lehet írni, és már ÉN nem bírom ki, hogy föl ne rakjam:D Remélem tetszeni fog ez is:D Azért a vége miatt majd ne harapjátok le a fejemet…:$ Jó olvasást! És persze KOMIKAT kérek!!:D

Puszi


Elizabeth szemszöge

Áh, megint hétfő… Miért kell a hét első napjának ilyen nehéznek lennie? Hétre megyek forgatni, és legalább este hatig ott leszek. Csak ebédelni mehetünk el valahova, de arra is csak egy órát adnak. Hogy fogom túlélni ezt a mai napot?
Még vagy öt percig forgolódtam az ágyban, de még mindig nem sikerült kellőképpen magamhoz térnem. Nyújtóztam egyet, majd föltornáztam magam ülő helyzetbe. A takarót lerúgtam magamról, majd fölkeltem az ágyból és azonnal a fürdő felé indultam. Föltűztem a hajam egy laza kontyba, majd megnyitottam a hideg vizet a csapnál és az arcomra fröcsköltem belőle egy keveset, remélve, hogy az majd kicsit fölébreszt. Hát, nem sokat segített. Ezután levettem a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá és megnyitottam a meleg vizet.
Legszívesebben órákig álltam volna a lazító vízsugár alatt, de sajnos nem húzhattam tovább ezt a nagyszerű érzést. Nagy nehezen elzártam a csapot, majd magamra kaptam a köpenyemet. Átmentem a szobába felöltözni, fogat mostam, szétbontottam a hajamat, párszor áthúztam benne a fésűt és már készen is voltam. Legközelebb azt hiszem, egy tíz perccel később kelek – gondoltam magamban, ahogy rápillantottam az órámra. Amikor ilyen korai kelés van, mindig negyed és fél között szoktunk lemenni reggelizni. Ma viszont sikerült pontosan negyedre elkészülnöm, ami rekordidőnek számított nálam.
Felvettem a cipőmet, kézbe vettem a kabátomat, sapkámat, sálamat, majd a vállamra dobtam a táskámat és kiléptem a folyosóra. Körül sem nézve siettem el a lift felé és szálltam be, majd miután megnyomtam a ’földszint’ gombot, sóhajtva, csukott szemmel a lift falának dőltem. Már vártam, hogy elinduljon, de ez csak nem akart bekövetkezni.
-Azt hiszem, a sminkelést ma kihagyhatod – hallottam meg egy kuncogó hangot, mire rögtön felpattantak a szemhéjaim. – Jó reggelt, Liz! – mosolygott rám Peter.
-Szia Peter! Na nézd csak, ki beszél – mormogtam magam elé, miközben ismét behunytam a szemeimet.
-Rossz éjszakád volt? – kérdezte együttérzéssel a hangjában.
-Inkább úgy mondanám, hogy volt már jobb is – sóhajtottam. – De te sem aludhattál valami sokat.
-Nagyrészt csak forgolódtam. Egész este gondolkodtam – mondta halkan.
-Valami gond van? – néztem fel rá kíváncsian.
-Nem – rázta meg a fejét gyorsan.
Gondolkodva néztem sápadt arcát, de sehogy sem tudtam rájönni, hogy miért szoronghat ennyire, hogy aludni sem tud.
Mikor leértünk az étterembe, felhagytam a próbálkozással, hogy szóra bírjam. Inkább leültem Ash mellé. Pontosabban leestem a székre, amin a többiek jót kuncogtak. Peter leült mellém.
-Nektek is jó reggelt! – morogtam bosszúsan.
-Sziasztok! – köszöntek. – Ennyire szar éjszakátok volt? – kérdezte Nikki, aki meglehetősen kipihentnek tűnt. Ellentétben Robbal, aki többször is majdnem lefejelte az asztalt, ahogyan ülve elaludt.
-Ne is mond! – sóhajtottunk egyszerre Peterrel, mire egymásra mosolyogtunk.
-Nagy az egyetértés – döntötte Ash a vállamra a fejét, miközben ásított egyet.
-Nem éppen a koránkelésről vagyunk híresek – dörzsölte meg a szemeit Peter.
Közben Jackson és Kellan is csatlakozott hozzánk. Leültek az asztalhoz, majd ásítva hátradőltek a székükön.
-Mi van ma mindenkivel? – csodálkozott Nikki értetlenül.
-Nem is tudom… te biztosan csak kártyáztál az éjjel… - morogta Kel, mire mind felnevettünk.
-Mi a nevetés tárgya? – kérdezte Kristen a hátam mögül, majd leült Jackson és Peter közé, így meg is telt az asztal.
-Csak Kel valamilyen csoda folytán visszakapta a humorérzékét – mondta gúnyosan nevetve Nikki. Aztán hirtelen témát váltott. – Kris, te jössz a hétvégén bulizni?
-Persze! – vágta rá azonnal, majd futólag Robra pillantott. – És, hogy van Alice? – váltott most ő témát.
Döbbenten néztünk rá. Nem voltak olyan jóba Aliceszel, így most mindenkit meglepett a kérdése. Rob tért magához először, így ő válaszolt neki.
-Egész jól, bár még mindig nem tud mozogni, de már sokkal erősebb – mosolyodott el halványan.
-Akkor gondolom még nem fog jönni a hétvégén… - szomorú hangja meglehetősen érdekesen csengett és a szemeiben is volt valami furcsa csillogás.
Oldalra pillantottam először Ashleyre, de ő semmi jelét nem mutatta annak, hogy különlegesnek találná ezt a hirtelen érdeklődést, így Peter felé fordultam. Ő csak aprót rázott a fején, mélyen a szemembe nézve, hogy ezt nem most kéne.
-Nem hinném – sóhajtott Rob, választ adva Kris kérdésére.
-És te jössz? – a lány hangja eléggé izgatottan csengett.
-Még nem tudom, de azt hiszem, most inkább kihagyom.
-Ugyan, Alice sem akarná, hogy magadba fordulj a balesete miatt – győzködte.
-Hagyjad Kris, ne erőltesd – szóltam közbe. – Még van egy hete eldönteni.
-Jó jó persze! – dőlt hátra a székén és kissé bosszúsan nézett rám.
Éreztem, hogy egy kéz megszorítja az enyémet, mire fölkaptam a fejem és érdeklődve pillantottam Peterre.
-Liz, pénteken azt hiszem, nálad hagytam a pulóveremet. Nem lenne gond, ha fölmennénk érte? – kérdezte mélyen a szemembe nézve. Nem kerülte el a figyelmem, hogy többes számban fogalmazott.
-Nem – vágtam rá. – Mármint… igen, szóval nem… persze! – dadogtam zavartan.
Nem értettem, miért akar velem beszélni. Mert abban biztos voltam, hogy nem hagyott nálam semmit sem aznap este, hiszen akkor már másnap reggel elvitte volna. Ráadásul az előbbi kézszorítása is erre utalt.
Mindketten fölálltunk és már indultunk is volna, mikor Kristen utánunk szólt. Gondolhattam volna, hogy pont neki fog feltűnni.
-Ahhoz miért kelletek ketten? Elég, ha odaadod neki a kulcsot.
-Nem szeretem, ha a cuccaim között turkálnak – vontam meg a vállaimat semlegesen, majd elindultam kifelé.
Alig, hogy kiléptünk az ajtón, Peter a falhoz húzott.
-Jobb lenne, ha nem avatkoznál bele a magánéletükbe – suttogta halkan.
-Peter, nem igaz, hogy nem vetted észre... – fakadtam ki, de nem hagyta, hogy befejezzem. Tenyerét a számra szorította.
-De észrevettem. Viszont neked nem kéne belekeveredned – nézett a szemembe, miközben a keze még mindig a számon volt.
Megfogtam, majd lefejtettem ujjait az arcomról.
-Nem fogom hagyni, hogy tönkretegye Alicet. Ne érts félre, én nagyon is kedvelem Kristent, de ez már túlzás.
-Ha tényleg olyan erős a kapcsolatuk, akkor ez nem fog közéjük állni – hangja komoly volt.
-Igazán? Egy megcsalás nem állhat kettejük közé? Ezt pont te mondod? Te, akit a felesége éveken keresztül csalt, pedig szeretett?
Peter arca elkomorult. Amint rájöttem, hogy miket is mondtam, a szám elé kaptam a kezeimet.
-Peter, én… - kezdtem volna, de leintett.
-Nem, Elizabeth, igazad van – mondta halkan. Hosszú ideje most először szólított a teljes nevemen.
Legszívesebben felpofoztam volna most magam. Hogy mondhattam ilyeneket neki? Teljesen megőrültem?
-Én nagyon sajnálom, tényleg! Én…
-Nem kell – rázta meg a fejét. – Tudom, hogy nehéz visszafogni magad, de próbálj meg nem beleavatkozni az ügyeikbe – nézett rám komolyan.
Félve néztem fel rá. Bármennyire is nem mutatta ki, éreztem, hogy megbántottam az előbbi szavaimmal. Furdalt a lelkiismeretem, amiért kimondtam azokat a mondatokat. Akaratlanul is megbántottam szegényt, pedig nem érdemelte meg.
-Gyere, menjünk vissza, mert a végén még feltűnik nekik, hogy milyen sokáig vagyunk távol – mosolyodott el halványan, de ez nem volt igazi, szívből jövő mosoly.
Elfordult, hogy visszainduljon, de én utána kaptam. Meglepetten nézett vissza rám.
-Nem érdekes – hajtottam le a fejem.
Végigsimított a karomon.
-Tényleg nem haragszom. Na gyere, menjünk! – fogta meg a kezem, majd az ajtóhoz húzott és előre engedett.
-Minden rendben? Sokáig elvoltatok – nézett ránk Nikki fürkésző tekintettel.
-Persze – vontunk vállat egyszerre, majd visszaültünk a helyünkre.
-Miről beszélgettetek? – tereltem el magunkról a témát. Úgy tűnik ez egy ilyen nap lesz. Senki sem akar a saját dolgairól beszélni.
-Csak a hétvégi buli részleteiről – válaszolt Kris izgatottan.
-És mire jutottatok? – kezdtem neki a reggelimnek, ami megérkezett, amíg mi Peterrel kint beszélgettünk.
-Még nem sokra – válaszolt Ash egyszerűen, majd egy túlságosan is feltűnő pillantással ’jutalmazott’ minket.
-Khm – köszörülte meg mellettem a torkát Peter. – Szerintem siessünk, mert el fogunk késni – mondta, miközben az órájára nézett.
Gyorsan mindenki befejezte a reggelijét, majd elindultunk kifelé a szállodából a kocsikhoz. A mai forgatáson kivételesen ott kell maradnunk mindünknek egész nap, mert a Cullen-látogatós jelenetet újra kell forgatnunk egy kisebb hiba miatt. Mondanom sem kell, hogy ez a kisebb hiba a túlzott jókedvből származott.
A fiúk Peter kocsijával mentek, míg mi lányok Ash porschéjéba szálltunk be. Tíz perc alatt meg is érkeztünk a ’Cullen-házhoz’. Amint kiszálltunk a kocsiból, rögtön mehettünk is a sminkeshez és a fodrászhoz.
-Hm… nem hinném, hogy sikerülne még ennél is sápadtabbá varázsolnom az arcod – töprengett mellettem Laura, az egyik sminkes.
-Igen, ezt ma már hallottam párszor – húztam el a számat.
Örültem, hogy nem kérdezett semmit sem ezzel kapcsolatban. Nem nagyon tudtam volna mit válaszolni neki.
Még így is, hogy nem kellett annyit foglalkoznia velem, beletelt egy bő huszonöt percbe, amíg elkészült. És még ezután jött csak a hajam. Szerencsére azzal hamarabb végeztek. Tökéletes pontossággal eligazították a tincseket, ami szerintem teljesen felesleges volt, mert úgysem marad úgy, de hát, ők tudják… A végén a kész munkát befújták hajlakkal, majd kijelentették, hogy tökéletes lett, mehetek.
Amint kiléptem a szobából, összeütköztem Peterrel, aki éppen az öltözőből sietett kifelé.
-Oh, bocsi – kapott el, mielőtt még hanyatt estem volna.
Fölnéztem rá és majdnem kitört belőlem a nevetés. Még mindig vicces látványt nyújtott Carlisle-ként.
-Semmi gond. Te már készen vagy?
-Igen – bólintott. – Reggel hét óra van és kész a sminkem… hány férfi mondhatja el ezt magáról a világon? – nevetett föl, mire én is elmosolyodtam. Tipikus Peter.
-Kérdezd meg a fiúkat – biccentettem kuncogva Jacksonék felé.
-Jaj Liz, ne legyél már ilyen kedvromboló – vigyorodott el, majd elindult a fiúk felé.
Mosolyogva ingattam meg a fejem, majd bementem az öltözőbe.
-Szia Liz! – köszönt Susan.
-Szia! – mosolyogtam rá. – Látom, már kikészítetted a ruhámat.
-Igen, az előbb volt bent Peter és mondta, hogy melyik jelenetet forgatjátok ma reggel.
-Gondoltam… Köszi! – vettem el tőle a ruhákat, majd egy kis segítséggel ugyan, de sikerült felvennem minden bonyodalom nélkül. Ez alatt szakadást, piszkolódást a smink miatt és még ehhez hasonlókat értek.
Mikor végeztem az öltözéssel, átmentem a forgatás helyszínére, ami jelen esetben egy egyszerű szoba volt egy ággyal a közepén.
Kisebb borzongás futott végig a hátamon, ahogy a forgatásra gondoltam. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan fogok reagálni Peter érintésére a jelenet alatt…


Jó, jó, jó, tudom, hogy ez gonosz befejezés volt tőlem. Tudom, hogy már nagyon vártátok ezt a részt a történetben, én meg pont itt hagyom abba… De most valahogy így jött ki. Ugyan egy kicsit rövidebb lett, mint a megszokott, de a következőben akartam leírni a forgatás részleteit, ugyanis tervezem, hogy a ’látogatást’ is kifejtem bővebben, mert abban is volt jó pár érdekes mozdulat és pillantás Liz és Peter között :D Azért remélem nem haragszotok annyira :$

Puszi