23. fejezet/II. - Készülődés

Sziasztok!

Itt az megígért (remélem) várva várt friss fejezet:) A fejezetet ezzel be is fejeztem, úgyhogy a következő ismét egséz lesz:) Hozzáfűzni valóm nincs különösebben:) Ez most egy kis átvezető feji:) Jó olvasást hozzá:) Remélem, tetszeni fog:)

Puszi


Elizabeth szemszöge

-Végre! – sóhajtott Ash, mikor odaértem hozzájuk. – Mi tartott ennyi ideig? Még cipőt is kell vennünk a ruhákhoz.
-Csak csodáltam még kicsit az új ruhámat – vontam meg a vállam, halványan mosolyogva. Reméltem, hogy elhiszi.
Az arca azonnal felderült, mintha azt mondtam volna, hogy ma minden üzletben fél áron vásárolhat.
-Mondtam, hogy tökéletesen fog állni – mondta büszkén kihúzva magát. – Megyek, és kifizetem a tiedet is. Mindjárt jövök – száguldott el mellettünk.
-Minden rendben? – fordult felém Rachelle. – Olyan sápadtnak tűnsz.
-Persze, jól vagyok – bólintottam. – Nektek sikerült megfelelő ruhát találnotok? – tereltem el a témát.
Az eddig flegma arccal, körmét piszkálgató Kristen erre azonnal felkapta a fejét.
-Igen, Ash talált nekem egy sötétkék, felül flitteres ruhát. Annyira gyönyörű! Egyszerűen csodálatos! Remekül áll rajtam!
-És ti? – fordultam Nikkiék felé. Nem volt sok kedvem most Kris áradozását hallgatni.
-Én ezt találtam – húzott elő Nikki az egyik szatyorból egy csillogó ruhát, majd maga elé tartotta. Ahogy a lámpafény megcsillant rajta, milliméterenként más és más színt vett fel az anyag. Szinte tátott szájjal bámultam rá.
-Ez nagyon szép – bólintottam elismerően.
-Rech, pedig ezt választotta – vett elő egy másikat.
A ruha egyszerű fekete volt, de ahogyan elképzeltem benne Rachellet, máris nem tűnt olyan közönségesnek.
-Ez biztosan remekül áll rajtad – mosolyogtam rá.
-Az biztos! – nevetett mellettem Ash. Kissé meglepődtem, hogy ilyen hamar visszaért. – Menjünk! Még ezernyi dolgunk van.
-Ugyan Ash, csak holnap este lesz a buli – nyugtatta Kris.
-Tudom, de mivel a ma éjjel nagy részét a szálloda bárjában fogjuk tölteni, a holnap délelőttöt valószínűleg átalusszuk – vonta meg a vállát.
-Miért is leszünk ma éjjel a bárban? – vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
-Kel-nek tegnap előtt volt a szülinapja, nem is tudtad? – csodálkozott.
-Nem – ráztam meg a fejemet zavartan nevetve.
-Hát akkor most már tudsz róla. Pedig azt hittem, hogy már hallottál róla.
-És Kel tudja, hogy lesz ez a buli neki?
-Igen, ő rendezte – nevetett. – Persze, az én segítségemmel – büszkélkedett kihúzva magát. – Na, de most már tényleg menjünk – ragadta meg Rachelle és az én kezemet, mivel tudta, hogy Krisék úgyis követik őt a boltokba.
A következő kiszemelt, egy cipős üzlet volt. Már a kirakat láttán elszörnyedtem. Bármennyire is szeretek vásárolni, azért ez már kissé túlzás. Sóhajtva léptem be Ashley mögött a boltba. Rögtön el is sietett mellőlem, hogy azonnal körülszaladjon a sorok között, meg-megállva a legjobbaknál. Én csak nyugodtan sétáltam el az első sorhoz. Alaposan néztem végig minden egyes cipőt és meg kellett állapítanom, hogy Ashley nem véletlenül ide hozott minket. Nem sokszor látni ennyi gyönyörű darabot.
Már a sokadik sorban jártam, mikor megakadt a szemem az egyik alsóbb polcon. Pontosabban egy gyönyörű, lila, magas sarkú szandálon. Azonnal leguggoltam, hogy megnézzem a méretet. Szélesen elmosolyodtam, ahogy megláttam, hogy 40-es alatt csak az én méretemben van. Azonnal levettem a helyéről a megfelelő dobozt és leültem az egyik székre.
Óvatosan beleléptem, majd mindkét oldalon rögzítettem a pántokat. A vékony szalagok rendezett sorban futottak végig föl a lábfejemen.
Éppen a tükörben csodáltam legújabb szerzeményemet, mikor…
-Te jó ég! Hogy haladhattam el emellett? – sikkantott föl Ashley. – Ez valami eszméletlenül jól áll! Tökéletesen illik a ruhához is. Ezt vesszük meg – jelentette ki vidáman.
Kivételesen rögtön rábólintottam. Kikapta a kezemből a dobozt meg a cipőket, majd a kosarába tette. Azt mondjuk nem igazán értettem, hogy miért akarja ő fizetni mindünk ruháját, de hosszas győzködés után, végül mind engedtünk neki. Ha Ash egyszer elhatároz valamit, rendíthetetlenül kiáll a döntése mellett. Egyszerűen lehetetlen ilyenkor bármiről is lebeszélni őt.
Miután Ashley ismét eltűnt a sorok között, Nikki keresésére indultam. Beletelt pár percbe, mire megtaláltam.
-Már végeztél is? – vonta föl a szemöldökét csodálkozva.
-Khm… Nikki, már vagy egy órája itt vagyunk, ebben a boltban – tájékoztattam őt nevetve.
-Oh, tényleg? – lepődött meg. – Fel sem tűnt – fordult vissza az éppen méregetett cipő felé.
-Mit szólnál ehhez? – emeltem föl egy ezüstszínű magas sarkút a polcról. – Szerintem nagyon illik a ruhádhoz – képzeltem magam elé Nikki ruháját, amit még az előző boltban mutatott.
-Hm… igazad van – kapta ki a kezemből. – Mindjárt fel is próbálom – ült le egy székre.
Pár másodpercig csak néztem őt, ahogyan lassan belebújt a cipőbe, majd hirtelen elhatározásból megszólaltam.
-Nikki…
-Igen? – nézett föl rám.
Hirtelen mégsem tűnt olyan jó ötletnek, hogy megszólaltam. Nem gondoltam végig, hogy pontosan mit is akarok neki mondani.
-Szeretném, ha… szóval ha… a próbafülkében lezajlott jelenet… khm… titokban maradna – sütöttem le a tekintetem.
-Persze, természetesen – bólintott rá. – Eszem ágában sem volt elmondani bárkinek is – mosolygott rám nyugtatóan.
-Köszi – sóhajtottam megkönnyebbülten.
-Nincs mit – vonta meg a vállát. – Bár a barátnőd vagyok, ennyire azért még nem sok közöm van a magánéletedhez. Ennek ellenére örülök neki, hogy megbízol bennem annyira, hogy ezt elmondtad nekem – mosolygott. – És persze máskor is szívesen meghallgatlak, ha bármi bajod van. Nyugodtan fordulj hozzám.
Felállt a székről, majd odalépett hozzám és pár másodpercre átölelt.
-Köszi – mosolyogtam rá hálásan. – Azt hiszem, rövid időn belül megbánod ezt az ígéreted – nevettem föl halkan.
-Hm? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian. – Ezt meg hogyan érted?
-Elég sok olyan helyzet alakul ki Peter és köztem, ami… hogy is mondjam… talán túlságosan is megvisel – sütöttem le a szemeimet.
-Igen, azt vettem észre – vigyorgott. – Tényleg hihetetlen, hogy egyikkőtöknek sem tűnt még fel – csóválta meg a fejét.
-Szerintem ebbe ne menjünk bele megint – emeltem föl a kezeimet. – Ebből a témából már bőven elég volt nekem mára.
-Oké! Vedd úgy, hogy meg sem szólaltam – kuncogott, majd a figyelmét ismét a cipőnek szentelte.