23. fejezet/I. - Készülődés

Sziasztok!

Ígértem nektek még egy előzetest, így azt most föl is rakom:) Pontosabban a fejezetet ismét részekre bontottam, bár azt még nem tudom, hány részes lesz:) Íme, ítt az első:) Jó olvasást hozzá:) És persze KOMIKAT kérkek!!:D

Puszi


Elizabeth szemszöge

A péntek meglehetősen hamar elérkezett. Ashley elrángatott engem a lányokkal együtt vásárolni, ami nem is lett volna ellenemre, ha nem kellene egész nap az utcákat rónom. Bár az időjárás sokat enyhült azóta, mióta itt forgatunk.
-Liz, gyere ide! Azt hiszem, megtaláltam a neked megfelelő darabot – hívott oda magához egy hatalmas mosollyal az arcán. Nagyot sóhajtva sétáltam oda hozzá. – Próbáld föl! – nyomta a kezembe a ruhát.
Meglepetten néztem le a darabra. Már akkor éreztem, hogy selyemből van, amikor megfogtam, de a saját szememmel is látni akartam.
-Ash, ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Ez nem épp nekem való ruha – emeltem magam elé. Meg kellett hagyni, tényleg nagyon jól nézett ki, de ez akkor sem egy harminchat éves nőnek való. – Ha tíz évet fiatalítasz rajtam, akkor talán beszélhetünk róla – nyújtottam neki vissza.
-Ugyan, Liz! – legyintett. – Simán letagadhatnál minimum öt évet a korodból. Észbontóan fogsz kinézni ebben holnap este. Legalább próbáld föl! – győzködött tovább, miközben egy próbafülke felé tolt.
-Rendben – sóhajtottam megadóan, majd elhúztam a függönyt.
Először csak végignéztem a ruhán. Egyszerű, de mégis nagyszerű volt. A lila, selyemszerű – mint kiderült a címkéről nem valódi – anyag, csodálatosan nézett ki. A mellrésznél volt egy ezüst kis karika, ami mellett az anyag ráncokba futott össze és onnan indult ki a ruha nyakba akasztható pántja is. Egyébként maga a ruha meglehetősen feszes és körülbelül combközépig érhet.
Egy újabb sóhaj után elkezdtem levetkőzni. Minek akarja Ashley rám erőltetni ezt a ruhát? Már jócskán túl vagyok a harmincon és ez a ruha inkább a húszévesekhez illik, mint az én korosztályomhoz.
Első ránézésre azt hittem – még annak ellenére is, hogy előtte rápillantottam a címkére -, kicsi lesz rám, de nem lett igazam. Az anyag tökéletesen simult a testemre.
-Készen vagy? – kukkantott be Ashley, pár centit elhúzva a függönyt, hogy csak ő lásson be. Boldogan felsikkantott. – Remekül áll! Tökéletes! – nevetett vidáman.
-Úgy gondolod? – néztem újra végig magamon. Idegesen simítottam végig az oldalamon. - Még mindig nem hinném, hogy ez nekem való lenne – ráztam meg a fejem.
-Akkor nézd meg magad a tükörben is – fogta meg a két vállam, majd megfordított, így egyenesen a tükörképemmel találtam szemben magam. Kissé hátrahőköltem, mert a tükör közelebb volt, mint azt hittem. A ruhában viszont kellemesen csalódtam. Ritkán mondok ilyet egy darabra, de ez tényleg nagyszerűen állt rajtam. Ashley pontosan eltalálta, hogy melyik ruha lesz megfelelő a számomra. – Na, mit szólsz? – kérdezte elégedett mosollyal az arcán. – Szerintem nagyon jól áll. Peternek is biztosan tetszeni fog – csúszott ki a száján, mire ijedten nézett rám.
-Ashley – sóhajtottam -, miért nem száltok már le erről a témáról? Peter és én csak barátok vagyunk. Nincs köztünk semmi több – néztem rá komolyan.
-Jaj, Liz, mikor veszitek már észre? – emelte égnek a szemeit. – Már mindenki látja rajtatok kívül, hogy odavagytok egymásért. Miért nem hisztek nekünk?
-Jobban ismerjük a saját érzéseinket, mint ti – vetettem ellen halkan. Nem akartam, hogy az egész bolt hallja a beszélgetésünket.
-Jó, akkor szenvedjetek még továbbra is – fújtatta mérgesen, miközben visszarántotta a függönyt. – Öltözz vissza gyorsan, a többiek már készen vannak – szólt még vissza, majd hallottam a cipőjének a kopogását, amint elment.
Nekidöntöttem a hátamat a falnak, majd arcomat a kezeim közé temettem. Tényleg ennyire feltűnőek lennének az érzéseim? Még ha rajtam látják is, kizárt, hogy Peter is úgy érezne irántam, mint ahogyan én ő iránta.
Halkan felnevettem a gondolatra. Még hogy Peter és én! Ezernyi dolgot föl tudnék sorolni, amiben különbözök Jennie-től. Már eleve kinézetre is. Ő szőke, míg az én hajam vörösesbarna. Az alkatunk, a magasságunk is különbözik. Külsőleg egyedül a szemünk hasonlít, mert mindkettőnknek kék, mégsem ugyanolyan. Az övé sokkal tisztább, míg az enyém kissé szürkés. Jellemileg meg aztán már tényleg nem hasonlítunk. Eleve az, hogy képes volt megcsalni Petert. Milyen nő képes ilyesmire? Ráadásul pont Petert, aki egy igazi álompasi? Jóképű, kedves, vicces, udvarias… Kizárt, hogy megérdemelte volna ezt a hátba döfést a feleségétől.
Te jó ég! Én nem vagyok normális! Most komolyan róla álmodoztam?
Akaratlanul is eszembe jutott, mikor póló nélkül láttam őt. Az emléket sorban követte a többi. A csók a jelenetben, majd az erkélyen, mikor a szerepe szerint meg kellett harapnia… Kissé túl hangosan sóhajtottam föl a képzelt érzés hatására. Olyan volt, mintha ajkai most is a nyakamon lennének.
-Baj van? – hallottam meg Nikki halk hangját. Fölnéztem rá. – Ne is figyelj Ashley-re – lépett be mellém. – Sok butaságot összehordott az előbb.
-De igaza volt – suttogtam megtörten. Próbáltam a lehető leghalkabban kipréselni magamból a szavakat. – Legalábbis a részemről – sóhajtottam.
-Tessék? – lépett közelebb döbbenten. – Te jó ég, Liz! – ölelt át szorosan. – Ne haragudj! Ha tudjuk, hogy ennyire mélyen érint téged ez a téma, akkor nem hozzuk fel ennyiszer – kért bocsánatot, ami szükségtelen volt.
-Én csak… - próbáltam megmagyarázni, de képtelen voltam folytatni. Még nem voltam kész rá, hogy még egy emberrel megosszam a múltamat. Adam túlságosan is fájó pont volt az emlékeimben.
-Azt hiszem, erre nem ez a megfelelő alkalom – intett le. – Bár látom, hogy nem akarod elmondani. Gyorsan öltözz át, mert Ash már tűkön ülve vár minket – mosolygott rám halványan, majd még egyszer szorosan átkarolt.
-Köszönöm – viszonoztam az ölelést.
Nikki egy mosollyal az arcán kilépett a fülkéből, így ismét egyedül maradtam.
Miközben felöltöztem, végig azon bosszankodtam, hogy miért kellett elmondanom Nikkinek az igazat. Annyiban jó, hogy most már nem kell neki mindenért magyarázkodnom, viszont ezentúl ő is azt fogja csinálni, amit Alice is. Kerítőt próbál játszani, ami sajnos remekül megy neki. Bár mivel Peter nem érez irántam többet barátságnál, így nem sok értelme van, annyit viszont elérnek vele, hogy én csak még jobban belehabarodok.
Aprót ráztam a fejemen, majd egy pillantást vetettem magamra a tükörben és miután megfelelőnek találtam a kinézetemet, kiléptem én is a fülkéből.