22. fejezet - A forgatás

Sziasztok!

Mint ígértem, befejeztem ma a fejezetet, így még fölrakom most edzés előtt:) Bár átolvasni már nem nagyon van időm, ezért csak gyorsan átpörgettem a sorokat:) A forgatásokról csak annyit, hogy a konyhás jelenetben a szöveg nem a magyar szinkronhangból van, hanem a feliratból:) Csak azért mondom, mert a film alapján írtam az egészet és a fordítás miatt lehet egy kis eltérés a kettő között:) Még elmondanám azt is, hogy az a rész nagyrészt csak párbeszédből áll, ezért a fejezet első fele sokkal 'izgalmasabb' lett olyan szempontból, hogy több érzés van benne:) Oh, és még azt hozzátenném, hogy a szereplők filmbéli és igazi nevét is használtam, hogy ne legyen benne ismétlés:) Nagyjából ennyi lenne:) Most jóval hosszabb lett, mint a megszokott:) Remélem, tetszeni fog:) Jó olvasást hozzá:)

Puszi


Elizabeth szemszöge

Az ágynak fehér kerete volt és a támlája rácsokból állt. Az áttetsző baldachin fátyolként omlott le a széléről. A párna egyszerű fehér volt, míg a takaró kissé drappos. Nem sok eltérés volt a kettő között.
-Végre készen vagy – ragadta meg a kezem Catherine, majd az ágyhoz vonszolt. Peter csak mosolyogva követett minket. – Szóval… a jelenet megalkotásában, mivel nincsen benne a könyvben, szabad kezet kaptam. Szöveg nem lesz benne, hiszen értelmetlen lenne – vonta meg a vállát. – Esme, te feküdj le az ágyra és húzd magadra a takarót, mondjuk úgy a ruha szűkített részéig – utasított, mire én készségesen teljesítettem, amit kért. – Carlisle… - gondolkodott el -, te állj az ágy mellé és hajolj fölé.
Peter tette, amit kért és másodperceken belül már a helyén volt. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, hogy megnyugodjak. A közelsége egyáltalán nem volt rám jó hatással a jelenet alatt. Legalábbis nem kedvezett számomra.
-Hm… ez így mégsem az igazi – húzta el a száját Catherine. – Szerintetek? – nézett ránk kérdőn.
-Mi lenne, ha az ágy szélére ülnék, és úgy hajolnék fölé? – kérdezte Peter, rövid gondolkodás után.
-Nem is rossz ötlet… próbáljuk meg! – döntött végül.
Peter felült az ágy szélére, majd egy mosolyt küldött felém és közelebb hajolt a nyakamhoz. Összevonta a szemöldökét, majd a felsőm felé nyúlt és kigombolta a blúzomon a két felső gombot, hogy majd a nyakamhoz férhessen. Ahogy ujjai egy pillanatra a bőrömhöz értek, megakadt bennem a levegő, de magamra parancsoltam, mielőtt még ’lebuktam’ volna. Éreztem, ahogy elpirulok, de szerencsére a falfehér smink nagyban elrejtette a zavaromat. Ismét szélesen elmosolyodott, majd újra közelebb hajolt.
-Igen! Így a tökéletes! – bólintott rá Catherine. – Először próbáljuk el kamera nélkül, hogy nagyjából mi lesz a teendőtök. Majd én utasítalak titeket. – Mindketten bólintottunk. – Akkor először is… Carlisle egy pillanatra a kamerába néz, majd odahajol Esme nyakához. – Peter azonnal követte az utasításokat. Lélegzetét már a bőrömön éreztem. Nagyot nyeltem a tudatra, hogy ajkai csak pár arasznyira vannak az enyémtől. – Esme, kicsit döntsd oldalra a fejed! Igen, így jó! Hunyd le a szemed, és a szádon vedd a levegőt. Carlisle, hajolj oda hozzá teljesen és tegyél úgy, mintha megharapnád. – Éreztem, ahogy fogai és ajkai hozzáértek a bőrömhöz. Felemelő érzés volt. Újra felvillant előttem az az érzés, mikor megcsókolt az erkélyen. - Most húzódj vissza kicsit, és gyilkos tekintettel nézz oldalra a kamerába. Nagyszerű! – nevetett. - Ezt én sem csinálhattam volna jobban – dicsérte meg Petert, aki erre felkuncogott. – Most hajolj vissza hozzá és miközben újra ’megharapod’, lassan csúsztasd a kezed a vállához, mintha el akarnád magadtól tolni. Igen, pontosan úgy! Aztán pár másodperc múlva szakadj el tőle, nézz egy pillanatra az arcára, majd miközben megmarkolod vállát, hajtsd le a fejed és jöhet újra egy röpke gyilkos tekintet a kamerába – kuncogott Catherine. Peter azonnal teljesítette az utasítást. – Igen, Esme, tökéletes reakció. Látom, jól átérzed a helyzetet – bólintott mosolyogva. Zavaromban visszahunytam az időközben felnyitott szemeimet. Nem bírtam volna most Peter szemébe nézni. – Azt hiszem, ezt nem kell tovább magyaráznom. Akkor most kamerával. Carlisle, te valahonnan az ágy mellől indulj, és azzal kezd, hogy leülsz mellé. Felkészültetek? – Bólintottunk, miközben Peter felállt mellőlem. – Akkor… egy… kettő… három… Felvétel!
Nem bírtam megállni, hogy résnyire ne legyen nyitva közben a szemem. Peter, ahogy kellett, gyorsan leült az ágy szélére mellém, majd közelebb hajolt hozzám. Egyik kezével kisimított pár hajtincset a nyakamból, miközben a ruhámat is félretűrte kicsit. Az arcát nem láttam teljesen, de biztos voltam benne, hogy hófehér bőrén már nyoma sincs az előbbi jókedvének. Fogalmam sincs, hogyan tudja ilyen jól átrendezni a vonásait. Éreztem, ahogy fogai és ajkai ismét a bőrömhöz értek, de szerencsére sikerült visszafognom egy elégedett sóhajt. Pár másodperc után elszakadt tőlem, láttam meglibbenni egy rövid hajtincsét, amit már nem tartott meg a hajlakk. Kissé gyorsabban vettem a levegőt, de akik ezt látták, betudhatták a színészi ’teljesítményemnek’. Rövid időn belül az arca ismét a nyakamnál volt, hogy újra ’belém harapjon’. Le kellett hunynom mégis a szemeimet, mert amilyen érzést ez a cselekedete kiváltott belőlem, az eléggé ijesztő volt számomra. Éreztem, ahogy a karom és a lábam libabőrös lesz. Még szerencse, hogy a kezeimet eltakarja a ruha, a lábaimat pedig a takaró. Aztán nemsokára újra elhúzódott tőlem, mire újra ki mertem nyitni picit a szemeimet. Pont akkor, mikor neki is éppen rám kellett néznie. Tekintetünk összekapcsolódott és nekem hirtelen olyan érzésem támadt, mintha vajból lennék, és mindjárt elfolynék az ágyon. Számomra eléggé hosszú idő után végül megszakította a szemkontaktust és finoman megmarkolva a vállamat, lehajtotta a fejét.
-Remek! Hát, nem tökéletes… inkább… nagyszerű! – szakította félbe Catherine vidám hangja a számomra igencsak kedves pillanatot. – Öltözzetek át a következő jelenthez és te – mutatott rám – menj vissza a sminkeshez, hogy megcsinálja a vámpír arcodat is.
Mindketten bólintottunk, majd miután kibújtam a takaró alól, Peter felhúzott az ágyról – micsoda úriember - és kifelé indultunk a szobából.
-Úgy tűnik, a ti jeleneteiteket mindig elég csak egyszer leforgatni, mert úgy is tökéletes lesz – nevetett ránk Ashley mosolyogva.
Zavartan pillantottam le a lábamra, amin jelen helyzetben csak egy zokni volt, majd ismét föl a lányokra. Ugyanis időközben csatlakozott hozzánk Nikki és Kristen is. Ők már teljesen készek voltak a következő jelenetre.
-Peter, az a gyilkos tekintet… - nevetett föl Nikki. – Komolyan, rád sem ismertem.
-Köszi Nikki – nyitott be mosolyogva az öltözőbe, majd el is tűnt az ajtó mögött.
Én is búcsút intettem a lányoknak, majd visszamentem a sminkeshez.
-Nahát! Egy ilyen rövid jelent leforgatása is ennyire sok időbe telik? – csodálkozott Laura, miközben leültetett az egyik székre.
-Pedig nem is kellett újravenni a jelenetet - sóhajtottam. – Gyorsan csináld, mert már csak rám várnak – sürgettem meg egy kicsit.
Reméltem, hogy hatnál előbb is sikerül végeznünk. A reggeli ’kezdés’ eléggé fölbolygatta a napomat.
-Máris hozzálátok – mosolygott. – Először rakd be a lencséket – tette le elém a kis dobozkát.
Ezúttal kicsit több ideig tartott a sminkelés, ugyanis még az előző réteget is le kellett mosni, mert annyira karikásra festette a szemeimet, hogy az már furcsa lett volna egy ’embernél’. Az én esetemben inkább vámpírnál, de hát próbálunk beolvadni a környezetünkbe.
Harmincöt perc múlva végre készen volt a sminkemmel. Azonnal átsiettem az öltözőbe, ahol ismét kikészítve várt rám a ruhám. Egy egészen sötétkék, már majdnem fekete szoknya és egy lila blúz. Mellette egy pár ezüstös színű magas sarkú.
-Tessék – adta át nekem a ruhákat, majd betolt az egyik fülkébe. – Nem kell segítség? – szólt be pár perc után, félrehúzva kicsit a függönyt. – Úgy látom, kell – mosolyodott el, mikor látta, hogy a blúzzal bajlódom. Sehogy sem akart jól állni. Kicsit igazgatott rajta, majd szembefordított a tükörrel. – Így tökéletes. Még vedd föl a cipőket és már készen is vagy.
-Köszi – léptem bele gyorsan az ezüstös csodákba, majd elsiettem a forgatás helyszínére.
-Á, látom, most már mindenki készen van – örvendezett Catherine. – Végül úgy döntöttem, hogy ezt a jelenetet három részre fogjuk bontani. Az első, amíg ti csak a konyhában főztök, a második akkortól, hogy Bella és Edward megérkezik, aztán a harmadik, amikor Jasperék megjelennek. Érthető? – Mind bólintottunk. – Remek! A szövegek még gondolom, mennek. – meg sem vártam, amíg válaszolunk, hanem rögtön folytatta. – Carlisle, te a hátsó pulthoz állj, míg Emmett és Esme a másik pult belső oldalához – kezdett el mutogatni. – Rosalie pedig valahova ide a fal mellé. – Elgondolkodva nézett végig rajtunk, majd végül bólintott. – Igen, így jó lesz. Emmett salátát, míg Carlisle szalonnát darabol, de előtte olajt ön a serpenyőbe… Esme sajtot reszel… Rosalie, te fogd meg ezt a tálat – nyomott Nikki kezébe egy salátás edényt, aki meglepetten fogta meg azt. – Akkor azt hiszem, mehet is. Felvétel… indul! – adta ki a ’parancsot’.
A tévét bekapcsolták, amin egy felvett főzőműsor indult el. Közben mindenki nekilátott a dolgának. Én, személy szerint a sajtreszelésnek, amivel gyorsan, mégis óvatosan kellett dolgoznom, nehogy belereszeljek a bőrömbe is. Miközben felnéztem, Nikki kérdőn tekintett rám, majd a tálra, mire én mosolyogva megvontam a vállam.
-Olasz egyáltalán? – kérdezte a szerepéhez hűen.
-Bellának hívják – mondta Kel.
-Biztos ízlik majd neki – fordult hátra Peter mosolyogva.
Mindenki folytatta az elkezdett munkáját. Csak vártuk a pillanatot, mikor Rosalie-nak kell megszólalnia.
-Hú, ezt szagoljátok meg! – húzta el az orrát. Mindannyian a levegőbe szagoltunk, szinte teljesen egyszerre. – Jön az ember – folytatta gúnyosan.
Az ajtó felé pillantottam, majd hátramosolyogtam a fiúkra és miután lettem a kezemben lévő dolgokat, megkerülve a pultot, elindultam az ajtó irányába.
-És… ennyi volt! – kiáltotta Catherine. – A múltkor nem ment ilyen jól. Mi változott azóta? – vonta fel a szemöldökét, de nem várt választ a kérdésére. – Most pihenjetek kicsit. Nemsokára folytatjuk.
Fellélegezve lazítottunk a tartásunkon. Persze nem azért, mert vége volt a jelenetnek, hanem mert elnyerte Catherine tetszését, ami most elég nagy szó volt. A múltkori alkalommal vagy háromszor végig kellett venni mind a két jelenetet – akkor még csak két részre volt osztva – és a végére már eléggé kifordult önmagából, ha valamit nem jól csináltunk. De most elégedett mosollyal az arcán ült a rendezői székében, ami mindünket megnyugtatott.
Kel fölült a pultra, Peter pedig mellé és összepacsiztak - Akár a gyerekek! -, amin mi Nikkivel csak mosolyogtunk.
Sajnos egy negyed óra múlva véget ért a pihenőnk, így mindenki beállt újra a helyére. Közben Kris és Rob is csatlakozott hozzánk, de ők csak az ajtóban állva várták a kezdést.
Minden jól is ment, amíg Nikki el nem nevette magát a jelenet közepén. Mind furcsán néztünk rá, hogy vajon miért nevethet. Catherine kicsit mérgesen pattan föl a székéből.
-Nikki, kérlek, próbálj meg a jelenetre koncentrálni – nézett rá szigorúan, majd kissé megnyugodva visszaült a helyére. – Kezdjük elölről! Azt takarítsák föl! – intett az egyik embernek az üvegtál felé, ami a forgatás közben darabokra törött. – Akkor kezdjük! Egy… kettő… három… Felvétel!
-Bella, olaszosat főzünk neked – álltam meg előttük mosolyogva, ahogy beléptek az ajtón, majd a szerep szerint hátramosolyogtam Peterre és Kelre.
-Bella, ő Esme, aki anyám helyett anyám – nézett rám féloldalasan mosolyogva Rob.
-Buon giorno* – köszönt Kristen.
-Molto bene** - dicsértem meg elismerően.
-Végre használhattuk a konyhát – fordult felénk Peter mosolyogva.
-Remélem, éhes vagy – néztem Krisre.
-Igen, persze – válaszolt nem túl meggyőzően.
-Már evett – vágott közbe Rob.
A következő pillanatban hatalmas csörömpölés, mire kicsit megrezzentem és azonnal az arcomra fagyott a mosoly. Bár ez utóbbi csak a jelenet miatt. Legutóbb nem volt ekkora hangja annak, ahogy Nikki összetörte a tálat. Lassan oldalra néztem. Nikki dühösen arrébb lépkedett a szilánkok közül. Még szerencse, hogy volt rajta kesztyű.
-De jó! – köpte oda Krisnek.
Kel lassan odasétált Nikki-hez.
-Tudtam, hogy ti nem esztek, és… - kezdte Bella bocsánatkérően.
-Persze. Milyen előrelátó – néztem figyelmeztetően nevelt lányomra. Közben Peter mellém ért és tenyerét a hátamra simította.
-Ne törődj Rosalie-val! Én sem szoktam – fordult Edward Bellához.
-Jó, tegyünk úgy, mintha ez nem lenne veszélyes mindnyájunkra – mondta Rose kimérten.
-Sose szólnék róla senkinek – vetette ellen Kris.
Peter kezét a karomra csúsztatta, miközben kicsit közelebb húzott magához. Egyik kezemmel átkaroltam a derekát.
-Ő is tudja – pillantott Rose-ra, aki viszont végig csak Bellát méregette.
-A baj az, hogy nyíltan felvállaltátok – mondta el az okot Kel.
-Emmett! – szóltam rá szigorúan.
-Tudnia kell! – csattant fel Rose. – Az egész család bajba kerül, ha ennek rossz vége lesz – lépett egyet előre, miközben karba fonta maga előtt a kezeit.
-Rossz vége, mint… - sütötte le a szemeit Kris, majd fölnézett Nikki-re – hogy én leszek a főfogás?
Erre a fiúk mind felnevettek, én azonban csak mosolyogva néztem Edwardék párosát. Még Rose is nehezen rejtette el a mosolyát.
-Oké! Ennyi! – adta ki a végszót Catherine. – Végre megvagyunk ezzel is – sóhajtott. – Mi volt ebben olyan nehéz legutóbb? – állt föl a székéről. – Akkor most fölvesszük a látogatás többi jelenetét, és utána visszatérünk erre. A hét végén, pedig jöhet a baseball – döntött, majd elindult kifelé a konyhából.
Peter elengedte a karomat, amit egészen eddig simogatott, mire én is visszahúztam a kezemet.
-Megiszunk valamit? Ashley-ék hozattak nekünk – állt meg előttünk Nikki. – Eléggé kimerített már most a forgatás – sóhajtotta.
Nem csodáltam. Én is nagyon fáradtnak éreztem magam, pedig még csak dél körül lehetett. Bár engem inkább a reggeli forgatás viselt meg jobban…
Peterrel bólintottunk, majd elindultunk. Kellan is követett minket.
-Khm… Nikki! – érintettem meg a karját.
-Igen?
-Min kezdtél el nevetni a forgatás alatt? – vontam fel kíváncsian a szemöldököm. – Csak mert tudod, eléggé érdekes volt, ahogy egyszer csak felnevettél – kuncogtam.
-Ja, igen… csak eszembe jutott két vámpíros vicc is – nevetett föl ismét. – Mikor Bella azt hitte, amiatt lesz rossz vége a dolognak, hogy ő lesz a főétel… na ott már nem bírtam tovább – nevetgélt még mindig.
-És mi volt a vicc? – lépett Nikki másik oldalára Peter.
-Az egyik, az, hogy: A buszra felszáll egy vámpír és húz maga után egy koporsót. Az emberek borzongással vegyes csodálkozással nézik, mire megszólal: -Mi van? Mit néznek? Nem láttak még éthordót? – a végére ismét kitört belőle a nevetés és már mi sem bírtuk megállni, hogy fel ne nevessünk. Kellan vicceihez képest ez fenomenálisan jó volt. – A másik pedig – fojtatta, mikor sikerült visszanyernie a hangját – Ki az abszolút vérszegény? - Az, akivel a light vámpírkaját reklámozzák!
-Na jó, már értem, hogy miért Belláról jutottak eszedbe ezek a viccek – nevettem. – Honnan veszed te az ilyeneket?
-Fogalmam sincs – rázta meg a fejét.
Sajnos hamar elment az a pár óra, amit pihenéssel tölthettünk. Pontosabban csak két és fél óra volt, de mielőtt még visszamentünk forgatni, meg kellett igazíttatni a sminkünket. Ráadásul nem hagyhattuk el addig a Cullen-ház területét. Ez persze érthető volt a ruhák és a sminkek miatt.
-Gyertek! Ha minden jól ment, Robék nemsokára végeznek – állt föl az asztaltól Peter.
-Nem úgy tűnt, mint akik sokkal többet aludtak – nevettem halkan. – Úgy érzem, állva el tudnék aludni – sóhajtottam.
-Gondolj arra, hogy már csak egy rövidke kis jelenetet kell fölvennünk, és már végeztünk is – karolta át a vállam Nikki.
-Pont időben érkeztetek – sietett elénk az egyik stábtag. – Catherine nincs épp a legjobb kedvében, úgyhogy vigyázzatok vele. Már negyedszerre veszik föl az egyik kisebb részt, de valamelyikük mindig elrontja. Szóval figyeljetek oda.
Újabb egy óra várakozás után, végre Robéknak sikerült megfelelően előadni a jelenetet. Azonnal ledobták magukat egy székre és Catherine kijelentette, hogy kapnak egy fél óra pihenőt, aztán kezdünk.
-Lehet, hogy még hatra sem végzünk – ült le Peter is egy sóhajjal, mikor már majdnem lejárt a fél óra. – Annyira nem vágom, miért kell egy jelenetet több alkalommal is fölvenni. Ha egyszer jól sikerült, akkor már maradhat az, nem? – dőlt hátra. – Még egyszer fölveszik majd ezt a három jelenetet, de hogy miért…
-Kezdünk! – kiáltotta el magát Catherine. – Mindenki a helyére! – parancsolt ránk.
Már kezdtem megkönnyebbülni, hogy mégis előbb végzünk, de hirtelen megállította a felvételt.
-Nem, ez így mégsem lesz jó! – gondolkodott el gondterhelten. – Alice, kicsit vidámabban és Jasper, sokkal jobban feszítsd meg az arcodat. Elölről!
Ismét rákészültünk a jelenetre, majd elölről kezdtük, ahogy Catherine kérte.
Alice-ék belépőjével kezdődött minden.
-Szia, Bella! – köszönt Ash. Egy pillanatra hátranézett, hogy jön-e Jasper is, majd elindult felénk. – Alice vagyok – mondta, majd megölelte Bellát.
Peter közben átkarolta a derekamat, mire én a kézfejére simítottam a tenyeremet, majd kissé megszorítottam az övét. Nagyot nyeltem, ahogy éreztem, amint a hátam kissé a mellkasához simul.
-Szia! – köszönt Kris meglepetten. Apró mosollyal az arcomon figyeltem a jelenetet. Nem igazán tűnt színjátéknak, annál sokkal valóságosabb volt. Bár pont ez a lényege a színészetnek.
-Oh! Tényleg jó az illatod! – engedte el őt, majd hátrébb lépett egyet.
-Alice. Mit csinálsz? – kérdezte Edward.
-Semmi baj, jóban leszünk Bellával – nyugtatta meg őt Alice, mire Edward egy igen csak érdekes arcot vágott.
Pár pillanatra Carlisle-ra tekintett, hogy megerősítést várjon tőle.
-Sajnálom. Jasper a legfrissebb vegetáriánus. Nehéz még neki.
-Nagyon örülök – préselte ki magából a szavakat.
-Semmi baj, Jasper, nem fogod bántani – nyugtatta meg őt Alice.
-Körbevezetlek a házban – fordult Edward Bellához, mielőtt Alice még ezekhez hasonlót mondhatott volna.
-Jó – fordult el tőlünk kissé tétován Kris.
-Majd gyertek! – szólt utánuk Alice.
-Oké – bólintott Bella zavartan, majd eltűntek az ajtó mögött.
-Bájos! – nevettünk össze halkan Ashley-vel.
-Ez jól ment – húzta vissza derekamról a kezeit Peter. Kissé csalódottan tapasztaltam, hogy az eddig hasamon nyugvó kezét azonnal zsebre rakta. Másik keze azonban még a hátamon volt és gyengéden végigsimított rajta, majd a karomon is.
-Takarítsd fel, most! – néztem Rosalie-ra szigorúan, miközben a törött edény felé mutattam a padlóra. Szám sarkába azonban még mindig ott volt egy apró mosoly.

Bármennyire is fárasztó volt a mai nap, mégis talán ez volt az eddigi legjobb forgatás az egész évben. Na jó, erősen vetekedik a csókos jelenettel, de most sokkal többet lehettem Peter közelében, mint akkor. Ráadásul azóta sikerült még egyszer megtapasztalnom, milyen fantasztikusan is csókol…

*Jó napot!
**Nagyon jó!